Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: gyozelem Találatok száma: 40

Több játszmában is nyert Djokovic és Ferrer
A szerb Novak Djokovic és a spanyol David Ferrer is három játszmában nyert az Abu-Dzabiban zajló bemutató tenisztornán.

Több százezer új hallgató és elsöprő Class FM győzelem
Több mint kétszázezer új hallgató és 11:0 arányú győzelem: ez a Class FM, Magyarország első számú kereskedelmi rádiójának éves mérlege. A GfK Ipsos adatai alapján a kereskedelmileg fontos célcsoportban (15-49) ismét a Class FM és Sebestyén Balázsék reggeli műsora bizonyult a rádiós piac éllovasának, így idén eddig minden hónapban felülmúlta a konkurens adókat.

A Barca lemosta ellenfelét a pályáról
A mérkőzés tétje a Király Kupa legjobb 16 csapata közé való bejutás volt. Kétség sem fért ahhoz, hogy a győzelem a Barca-é lesz. Játékosai ugyanis 9-0-ra verték a harmadosztályú L Hospitalet együttesét.

Az Acélbikáknak nem jött össze a győzelem
Bár nem arattak győzelmet, a dunaújvárosi srácok így is minden dicséretet megérdemelnek szereplésükért.

Nyert a Fradi Miskolcon
Kétszer is hátrányba került a Fradi a Miskolc vendégeként, mégis győzni tudott az OTP Bank Liga 17. fordulójában.

Böhn győzelemmel nyitott Győrben
Legyőzte a női kézilabda NB I. csütörtöki mérkőzésén a Böhn vezette Győr Kishunhalast.

Győzelemmel kezdett Nadal a tenisz vb-n
Rafael Nadal Fish-t győzte le vasárnap este, háromórás játékban. Kedden Federer ellen léphet pályára.

A Chicago Blackhawks harmadjára győzött
Úgy tűnik, verhetetlen az együttes. A NHL legutóbbi játéknapján ismét győzedelmeskedni tudott, zsinórban harmadjára.

Benczés: mindenhol győzelemre esélyes a DVTK
A DVTK vezetője, Benczés István értékelte az első idegenbeli győzelmet, és elmondta, hogy tartani akarják a drukkerekben a lelket.

Jégkorong: dunaújvárosi győzelem
Három mérkőzéssel folytatódott a jégkorong MOL Liga, ahol kedden hatalmas verésbe szaladt bele az Újpest és a Steaua Bukarest, míg a Dunaújváros a tavalyi döntő sokadig visszavágóján három góllal verte a címvédő Csíkszeredát.

Bácsi könnyedén győzte le Ázsia legjobbjait
A 74 kilós Bácsi Péter Ázsia legjobbjai ellen kezdett, de olyan könnyedén győzött mindkét meccsen, hogy a nyolcaddöntőbe jutás legfeljebb bemelegítés volt számára az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon a kötöttfogásúak harmadik, szerdai versenynapján.

Magyar győzelem a Garda tavon
A magyar Raffica Sailing Team nyerte meg a Garda tavon rendezett 61. Centomiglia elnevezésű rangos nemzetközi vitorlásversenyt.

Kiss és Lőrincz győzelemmel kezdett
A kötöttfogású Kiss Balázs és Lőrincz Tamás egyformán győzelemmel mutatkozott be, sőt utóbbi második meccsét is megnyerte az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokság hétfői nyitónapján.

Kajak-kenu vb - Bámulatos eredmények
A Kovács Katalin, Kozák Danuta kajakos duó aranyérmet szerzett a vasárnapi 200 méteres döntők során a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A legrövidebb távon újabb két londoni kvótát gyűjtöttek a hazai versenyzők.

Kajak-kenu vb - A magyarok nyernek Birgit Fischer szerint
A nyolcszoros olimpiai bajnok Birgit Fischer szerint a magyar női négyes nyeri majd a pénteki K-4 500 m-es döntőt a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.

NB I: nem bírt a bajnok a Siófokkal
A címvédő Videoton gól nélküli döntetlent játszott Siófokon a labdarúgó OTP Bank Liga 1. fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén.

Magyar győzelem az első női foci freestyle vb-n
Szász Kitti nyerte meg a nők részére először megrendezett foci freestyle világbajnokságot Prágában.

Hódmezővásárhelyi dráma, eufórikus Kanyó győzelem és világcsúcs
Fantasztikus világcsúccsal (2:42.90) világbajnok lett Kanyó Dénes a 16. hódmezővásárhelyi uszonyos és búvárúszó világbajnokság 3. napján.

Vizes vb - Győzelem női pólóban, Hosszú és Gyurta hatodik
Gyurta Dániel 100 m mellen, Hosszú Katinka pedig 200 m vegyesen végzett a hatodik helyen a sanghaji vizes világbajnokság hétfői versenynapján, amelyen a női vízilabdázók legyőzték a spanyolokat, így a 9. helyért játszhatnak.

Sakk-csapatvilágbajnokság: Győzelem Egyiptom ellen
A magyar válogatott 3-1-re nyert Egyiptom ellen a kínai Ningpóban (Ningbo) zajló sakk-csapatvilágbajnokság hétfői, nyolcadik fordulójában, így az utolsó forduló előtt megőrizte esélyét az éremszerzésre.

Orosz arany páros műúszásban
Ötödik aranyérmét gyűjtötte be a sanghaji vizes világbajnokságon az orosz Natalja Iscsenko, aki a műúszók pénteki páros szabadprogramjában bizonyult legyőzhetetlennek Szvetlana Romasinával.

Sakk-csapatvilágbajnokság: Sima győzelem Izrael ellen
A magyar válogatott fölényesen, 3,5-0,5-re legyőzte az izraeli együttest a kínai Ningpóban (Ningbo) zajló sakk-csapatvilágbajnokság csütörtöki, ötödik fordulójában.

Magyar győzelem a paksi Atom-kupán
A 26. OTP Bank-Atom-kupa junior Európa-kupa viadalon Tóth Krisztián révén magyar győzelem született a 81 kilogrammosok versenyében, a mieink egy ezüst- és öt bronzérmet is begyűjtöttek.

4:1-es győzelemmel indított a Manchester
Federico Macheda kétszer, Michael Owen,Pak Dzsi Szung egyszer-egyszer találtak, be a kapuba, miközben Ashley Young is bemutatkozhatott. Ferguson a siker után különösen megdicsérte Mechedát és Youngot.

A pályán aratott mellett az erkölcsi győzelem is a Ferrarié
A Ferrari-istálló Silverstoneban megszerezte idei első győzelmét, Fernando Alonso diadala éppen egybeesett azzal a futammal, amelyen szigorították a diffúzorra irányított kipufogók használatát.

Biczó Bence aranyérmes a belgrádi ifjúsági úszó Eb-n
Biczó Bence óriási fölénnyel győzött 200 m pillangón, s védte meg címét a belgrádi ifjúsági úszó Európa-bajnokságon.

Norvég győzelem a Tour de Francecsütörtöki versenynapján
A legnagyobb sprintereknek is nehéz dolguk volt a Tour de France első versenynapján, hiszen a 226.5 kilométeres szakasz emelkedővel zárult.

Tarolnak a magyar kajakosok
Női és férfi kajakosaink is egyaránt érnek el kiváló eredményeket. Csak a hétvégén négy aranyat sikerült bezsebelnie a magyar kajakosoknak.

Vodafone Kupa: Tornagyőzelem százszázalékos teljesítménnyel
A júliusi, sanghaji világbajnokságra készülő magyar válogatott százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a Margitszigeten rendezett Vodafone Kupa férfi vízilabdatornát, miután a vasárnapi zárómérkőzésen nyolc góllal jobbnak bizonyult az orosz csapatnál.

Az új generáció sikerével zárult a 125.wimbledoni bajnokság
Novak Djokovics és Petra Kvitova révén két olyan teniszező nyerte a füves pályás világbajnokságnak számító londoni versenyt, aki itt még sohasem diadalmaskodott.

Vodafone Kupa: Sima magyar győzelem a németek ellen
A júliusi, sanghaji világbajnokságra készülő magyar férfi vízilabda-válogatott sima győzelmet aratott a németek felett a Margitszigeten zajló Vodafone Kupa szombati, második játéknapján.

2,2 milliárd a Videotonak
A győzelem előtt megkapta a prémiumot a Videoton.

Az izgalom elmaradt, a Vettel-győzelem nem
Sebastian Vettel magabiztos győzelmet aratott a valenciai Európai Nagydíjon, amelyen a 25 pont mellett a pole pozíciót és a leggyorsabb kört is begyűjtötte.

10 éremre számít az Európa-bajnokságon a kapitány
Kozák Danuta négy, Kovács Katalin és Csipes Tamara egyaránt három-három számban száll vízre a pénteken kezdődő belgrádi Európa-bajnokságon, amelyen 35 magyar versenyző indul. Az elmúlt évekhez hasonlóan női vonalon várhatjuk a kiemelkedő szereplést, ám Storcz Botond szövetségi kapitány a férfi kajak, illetve a kenu szakágtól is remél győzelmet, érmeket.

Magyar GP3-as futamgyőzelem!
A miskolci Kiss Pál Tamás hatalmas sikert elérve rajt-cél győzelmet aratott a Barcelonában rendezett GP3-as versenyen.

Magabiztos győzelemmel rajtoltak a magyarok
A házigazda magyar jégkorong-válogatott magabiztos játékkal, 7-3-ra nyert a holland csapat ellen a divízió I-es világbajnokság vasárnapi nyitófordulójában, a Papp László Sportarénában.

4-3-as egri győzelem a Honvéd ellen
A férfi vízilabda-bajnokság rájátszásának 1. fordulójában a ZF-Eger hazai medencében 4-3-ra legyőzte a Groupama Honvédot.

Öt magyar érem Szarajevóból
Nyolc versenyzőnk vett részt az idei boszniai Európa-kupa-viadalon, közülük öten is dobogóra állhattak: Csoknyai László és Mészáros Anett ezüst-, Krizsán Szabolcs, Bor Barna és Szabó Franciska pedig bronzérmet vehetett át.

Gyorsasági görkorcsolya: Magyar győzelmek az idénynyitón
Jól kezdték a mieink az idényt. A görkorcsolyázók nemzetközi versenyén a férfiaknál Dékány Bence tarolt, miután az összes távon győzött a szegedi Dóm Kupán.

Kadhafi megjelent a nyilvánosság előtt
Kedden éjjel rövid időre megjelent a nyilvánosság előtt Moammer Kadhafi líbiai vezető, s hívei előtt győzelmet ígért, "legyen bármilyen hosszú vagy rövid a csata".

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier