Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: gyozike Találatok száma: 40

Győzike: Hazugság, hogy nem volt bekapcsolva Evelin biztonsági öve
Annak ellenére, hogy több helyen is megjelent Győzike lányának, Evelinnek a baleset kapcsán, hogy a lány nem használta a biztonsági övet, édesapja cáfolja ezeket a híreszteléseket. A lány még mindig kórházban fekszik, az aggódó szülők pedig naphosszat az ágya mellett ülnek.

Intenzíven Győzike lánya
A városi kórház intenzív osztályán fekszik Gáspár Evelyn - Győzike nagyobbik lánya kéthetes jogosítvánnyal szenvedett súlyos balesetet, és állítólag egy csigolyája is eltört.

Gáspár Győző unja az adócsalás körüli mizériát
Gáspár Győző adócsalási ügye kapcsán határozottan kijelentette, nem kíván többet erről a médiában beszélni és nagyon megköszönné mindenkinek, ha végre békén hagynák őt.

Elhalasztották Gáspár Győző tárgyalását
Elhalasztotta az adócsalással vádolt Gáspár Győző és társai adócsalási perének tárgyalását hétfőn a Salgótarjáni Városi Bíróság, mert Gáspár Győző egészségi okokra hivatkozva nem jelent meg a bíróságon.

Győzike teljesen kikészül lányától + video
A Tabu Tv riportere plasztikai műtétje után Evelinről kérdezgette a showmant, aki elárulta, hogy gyakran még a haja is égnek áll lánya új viselkedésétől.

Nagyon szép lett Győzike + video
A Tabu Tv riportere Gáspár Győzővel találkozott a DaVinci klinikán, ahol a showman intézményben szerzett tapasztalatairól és új külsejéről mesélt.

Bea asszonynak tetszik a változás
Győzike a napokban hatalmas változáson ment keresztül, azonban a NapiászOnline elsőként nem a nagydumás rappert, hanem feleségét faggatta az átalakulásról.

Győzike szerint uborkaszezon van a médiában
Gáspárék elmúlt hetei rendkívül eseménydúsan teltek. Valószínűleg ennek is tudható be az, hogy ismét ennyire felkapott lett a közismert család. A nagyszájú showman azonban már kicsit unalmasnak tartja, hogy újra és újra ugyanaz szerepel a címlapokon.

Gáspár Evelin már nincs kiközösítve
A Gáspár család nagyobbik lánya bombázó alakra cserélte telt idomait. Evelin nem csak a kemény diétáról, hanem arról is mesélt a NapiászOnline-nak, hogy környezete hogyan élte meg a lenyűgöző változást.

Győzikének jót tett a pszichiátria
Egy hónapot töltött egy pszichiátrián a roma showman és ez idő alatt nem találkozott senkivel, még feleségével és lányaival sem. A rövid pihenő jót tett a családi érzelmeknek, hisz most nagyobb az egyetértés, mint valaha.

Győzike vallomása a pszichiátriáról
A showman elmondása szerint az újságírók miatt került a pszichiátriára. Nem bírta már tovább elviselni azt a töménytelen sok hazugságot, amit róla összeírtak.

Vádat emeltek Gáspár Győző és felesége ellen adócsalás miatt
Vádat emelt adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt egy televíziós show-műsorban szereplő házaspár - Gáspár Győző és felesége - ellen a Salgótarjáni Városi Ügyészség.

Gáspár Győző harminc év múlva is sukár lesz + video
Gáspár Győző még nem tudja, mi lesz vele harminc év múlva, de abban biztos, hogy még akkor is virítani fogja a sukárságot. Újabb gyermeket nem tervez a Gáspár család, de egy új műsort már igen.

Gáspár Győző új reality-t forgat + video
Gáspár Győző saját bevallása szerint mindent elért az előző évben, ezért nem esett nehezére az sem, hogy újra egy reality show forgatásába vágjon bele.

Győzike már az első nap elsírta magát
Gáspár Győző már a Való villába költözése első napján elpityeredett, pedig még a villából is kiengedték egy délutánra.

Biomangalica pörkölt a la Czanik Balázs
Szeptember első hétvégéjén került megrendezésre Budapest legnagyobb kulturális és gasztronómiai fesztiválja, a SzeptEmber Feszt, ami az utóbbi években a pörköltfőzésről és a rekordok sorozatos felállításáról híresült el.

Exkluzív: Győzike riport a kórházban! + video
Gáspár Győző egy hete feküdt kés alá egy budai klinikán, de máris látogatókat fogad, jelen esetben az internetes sztártévé személyében

Az emberek Győzikét akarják!
Gáspár Győzőt a kórházban értük utol a hírrel, miszerint rögtönzött felmérésünk szerint az emberek őt akarják. Győző köszöni, örül, de elég volt neki

Gáspár Győző vallást váltott
Győzike és családja ritkán mozdulnak ki otthonról. A család imádkozik az árvízhelyzet javulásáért

Végre levették a műsorról Győzikééket + video
Az RTL Klub már sokadik próbálkozás után vette le a képernyőről a Gáspár Győző életét bemutató műsorát, de ezt az emberek egy cseppet sem bánják!

Csináljunk egy olyan koporsót, hogy wow!
Április 12-én hétfőn újra találkozhatunk a Gáspár családdal az RTL Klub képernyőjén. Több, mint egy év kihagyás után 21:20-tól ismét szemtanúi lehetünk Győzike, Bea, Evelyn és Virág mindennapjainak.

Gáspár Bea dolgozni fog! + video
Győzike felesége is munkába állhat! Gáspár Bea előreláthatólag február közepén teszi le sminkmesteri vizsgáját, sőt elmondása szerint már tevékenykedik is a szakmában. Erről és gyermekei javításra váró tanulmányairól mesélt sztárvideónkban.

Győzike vadonatúj produkcióval tér vissza! + video
Gáspár Győző állítja: nem tűnt el! A showman a tabutv.hu videójában bejelentette, hogy 15 hónap után újra visszatér, és idén nyáron a fellépések helyett valami sokkal komolyabb várja őt. Győzike egyenlőre részleteket nem árult el, viszont sejtetően beszélt arról, hogy már zajlanak a leendő tévés produkció próbafelvételei egy olyan csatornán, amit mindenki szeret!

A showman bocsánatot kért! + video
Gáspár Győző nagyjából egy éve nyomta falhoz, bunkózta le és alázta meg a tabutv.hu riporterét, ezzel pedig nem kis botrányt keltve maga körül. Az esemény jeles évfordulója alkalmából azonban úgy néz ki, tudomásul vette, hogy mekkorát hibázott, és kameránkon keresztül kért bocsánatot a két bántalmazott hölgytől, akik egyébként többek közt az eset miatt, már nem láthatók az internetes sztártévén.

Győzike: Nincs munkám! + video
A showman őszintén beszélt az internetes sztártévének jelenlegi helyzetéről, ami sajnos nem olyan rózsás, mint ahogyan arról az újságok beszámolnak. Gáspár Győző állítja: jelenleg nincs munkája, és Lamborghini sincs a garázsában. Győzike egyébként teljesen kikéri magának, hogy a bulvársajtó mindenféle valótlan dolgot ír róla, de még sem tesz semmit ellene, mondván: Ő vállalta mindezt!

Győzike: Félek, hogy tönkreteszik Tabáni Istvánt! +video
Az internetes sztártévé riportere két régi motorost, Győzikét és Zalatnay Saroltát kérdezte meg arról, hogy szerintük milyen sorsra jut majd a Csillag Születik győztese, Tabáni István. Cini a szakmai csalódásoktól, és a későbbi megélhetési gondoktól félti a csillagot, míg Győzike leginkább a bulvársajtótól óvná. A salgótarjáni showman szerint ez a szerény ember nem biztos, hogy állja majd a sarat a rosszindulatú újságírókkal szemben, és attól fél, hogy tönkreteszik!

Győzike nem ad promókoporsót!
A showman még év elején jelentette be, hogy unokatestvérével karöltve koporsóforgalmazásba kezd, így kit mást hívhatott volna a Lovegun zenekar, amikor klipforgatásuk kellékeként koporsóra volt szükségük. A zenészek és Győzike meg is egyeztek, ám a roma zenész mégis visszalépett: szerinte komolytalanná tette volna a cégét, ha promókoporsót ad a fiataloknak.

Győzike cáfol: nincs luxusautóm!
A visszavonult showman teljesen rendben lévőnek tartja, hogy Benkő Dánielt sem piszkálják a feleségkereső műsorban látható medence miatt. De akkor miért bántják őt a nem létező luxusautói miatt? Győzike duzzog, amiért szerinte úgy játszanak vele, mint egy gyerekkel.

Győzike csak a térképen látja a fővárost
A showman nem mozdul ki vidékről mióta visszavonult. Gáspár Győző hosszú idő után újra tiszteletét tette a Cool stúdiójában. Nagy szó ez, hiszen a showman az utóbbi időben szinte teljesen eltűnt a kamerák kereszttüzéből, alig hallani róla és családjáról, Horváth Évának és Müller Attilának azonban most beszámolt arról, mi a helyzet Gáspárék háza táján.

Hajdú Péter: Győzike végighazudott négy évet! + video
Arról már talán sokan hallhattak, hogy akadnak olyan sztárok, akik sok dolgot megtesznek azért, hogy foglalkozzanak velük, azt pedig már csak sejteni lehet, hogy Gáspár Győzőt is az ilyen hírgeneráló hírességek közé tartozik, és Hajdú Péternél épp ez verte ki a biztosítékot! A Tabu Tv-nek adott interjújában ugyanis keményen bírálta a showmant.

Bea asszony nem monokinizik
Gáspár Győzőék idén nem terveznek külföldi nyaralást: egyrészt házuk felújítása miatt nem fér bele költségvetésükbe, másrészt pedig attól tartanak, hogy a nemrégiben bekövetkezett két Airbus-tragédia áldozataihoz hasonlóan járnának.

Tomor: Győzike ki van tiltva az Erotika Exporól!
Betelt a pohár! Tomor András, az ország legnagyobb erotikus rendezvényeinek producere végre meghozta azt a döntést, amit már talán rég meg kellett volna hoznia: kitiltotta Győzikét az Erotika Exporól! Gáspár Győző évekig volt részese szervesen Tomor rendezvényeinek, azonban ezentúl már biztosan nem találkozhatnak vele ezeken a helyeken. Helyette több híresség, több lány és persze még több forró produkció várja az érdeklődőket.

Nagy Feró: Minden politikus balfasz!
Nagy Feró a rendszerváltás óta sok mindent tanult az életről, de első sorban két dolgot: hogy nem is volt rendszerváltás - miközben ő keményen megfizetett a hiszékenységéért -, valamint: aki a szórakoztató iparban talpon akar maradni, az jól teszi, ha példát vesz Győzikéről!

Ciki! Győzike után Majka is faképnél hagyta az Erotika Parádé szervezőit!
Az Erotika Parádé nagyszínpada mellett üresen áll a Majkának odakészített pókerasztal és a szükséges felszerelés. A kíváncsiskodók hűlt helyét találták a valóságshow hősnek, hiszen visszamondta szereplését a rendezvényen, így pókermester nélkül maradt a tavaszi erotika legnagyobb eseménye.

Győzike ellen eljárás indul
Gáspár Győző ellen büntetőeljárás indul. A VIII. kerületi Rendőrkapitányság garázdaság ügyében nyomoz.

Győzike bekattant?
Ha Győzike, akkor botrány. Ekkora káoszt azonban már régen okozott a roma showman, aki nemes egyszerűséggel neki esett egy riporternek a Holnap történt film bemutatóján. Állítása szerint inzultálták, ám a riporternő szerint egyszerűen csak pár kérdésre kért volna választ...

Győzike állítja: nem vagyok féltékeny Beára
Ugye még Önök is emlékeznek arra az időszakra, amikor Győzike bizony majdnem belepusztult a féltékenységbe, mert azt hitte felesége, Gáspár Bea más oldalán keresi a boldogságot? Nos, Győzike állítása szerint már egyáltalán nem féltékeny, még akkor sem, ha felesége jobban néz ki, mint valaha.

Győzike futva menekült
Lilu adásába vendégül hívta a roma showman-t, aki anno a Celeb vagyok, ments ki innen! első szériájának sztárjai között szerepelt. Az előzetes tervek szerint végig maradt volna az élő adásban, Lilu mellett...

Szex várja itthon Győzikét
Nem csak Győzike, de felesége Bea asszony is nagyon várja már, hogy férje végre hazatérjen. Nem elég, hogy finom ételekkel várja majd hites urát, más meglepetés is lesz. Bea asszony fehérneműt már vett...

Benkő legyűrte Győzikét
Biztos hogy te mész Heni, neked kell hazamenned- mondta Győzike Dér Heninek, mikor kiderült, kettejük közül megy valaki haza. A roma showman tévedett, őt szavazták ki a nézők. A Romantic egykori frontembere ordított a boldogságtól, bár előtte két perccel még maradni akart.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier