Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: hagyo Találatok száma: 40

Ismét jön a jazzel spékelt rendhagyó verses est!
Újra egy színpadon Süveg Márk és Závada Péter, azaz Akkezdet Phiai és a Balázs József Trió! A szócsavarás és a zene nagymesterei ősszel léptek fel együtt először nagyközönség előtt, és január 27-én jön a folytatás: a D-Link bemutatja: Süveg Márk & Závada Péter - Balázs József Trió versjazzest vol.2.

Hűtlen kezeléssel vádolják Hagyóékat
Bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés gyanúja miatt kell bíróság elé állnia Hagyó Miklóséknak.

Rendhagyó kiállítás nyílt: sztárok állati körülmények között
A bántalmazott állatok kiszolgáltatott helyzetére hívta fel a figyelmet tizenkét hazai híresség, akik Kasza Tiborral karöltve egy egyedi fotósorozattal járultak hozzá az állatkínzás elleni küzdelemhez. A képekből naptár készült, amelynek első darabjait, a fotókon szereplő hírességek vehettek először kézbe.

Zoltán Erikánál nagy menet a karácsony + video
Zoltán Erika családjában is megvannak a karácsonyi hagyományok, amit édesanyjának köszönhet. A karácsonyi menü is az ő dolga, az ünnep minden napján más kerül az asztalra.

Élő Néphagyomány Fesztivál Ecséden
Ebben az esztendőben első alkalommal kerül megrendezésre az ÉLŐ NÉPHAGYOMÁNY FESZTIVÁL,ahol részese lehet egy igazi falusi lakodalomnak.A fesztivál időpontja: 2011. augusztus 23 - 27.

Bombát hagyott a rendőrőrs előtt
Második világháborús bombát hagyott a nyergesújfalui rendőrőrs előtt egy 45 éves férfi, a szerkezetet a kertjében találta - tájékoztatta kedden a rendőrség az MTI-t.

Rákóczi Feri rendhagyó romantikázása Velencén
Nem akarja lefutni a félmaratont és ironman sem szeretne lenni, ám egy hirtelen ötlettől vezérelve átúszta a Velencei-tavat Rákóczi Feri. A Morning Show nagydumás műsorvezetője múlt héten tűzte ki magának a célt és a küldetés sikerében eddig hitetlenkedő Sebestyén Balázs valamint Vadon Jani legnagyobb meglepetésére kollégájuk teljesítette is a távot, méghozzá kedvesével, Judith-tal együtt.

Járó autót hagyott a háza előtt
A háza elől vitték el a járó motorral álló autóját, legalábbis a bejelentésében így fogalmazott az a férfi, aki csütörtökön kora délután kért segítséget az újvárosi rendőröktől.

Tóth Vera felhagyott az ivással
Az énekesnő sosem titkolta, hogy imádja a partykat, ilyenkor természetesen némi alkohol fogyasztása is kötelező. Az ex-megasztár úgy tűnik mégis túlzásba esett, ezért igyekszik elhagyni rossz szokását.

Helyben hagyott férfi életveszélyes állapotban
Életveszélyesen megsérült egy szekszárdi férfi, akit a város egyik szórakozóhelyén vertek meg - közölte a rendőrség.

Magára hagyott újszülöttet találtak Pátrohán
Magára hagyott újszülöttet találtak egy pátrohai családi ház udvarán hétfőn; az életjeleket alig adó kisfiú állapotát a riasztott háziorvos és a mentők stabilizálni tudták, és a gyermeket kórházba szállították - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Fülledt és viharos idő 40 napig?
Ma van Medárd napja, ami a néphagyomány szerint negyven napra előre jelzi az időjárást.

Rendhagyó gyermeknapi rendezvény a Való Világ sztárjaival
VV Laci, VV Zsófi, VV Béci és VV Gigi rendhagyó gyermeknapi programokkal készül a kicsiknek szombaton, ahol többek között ugrálóvár és kétezer dedikált lufi várja a látogatókat.

Liz Taylor 800 ezer dollárt hagyott exére
Már csak a kedvezményezettek miatt is érdekes kérdéseket vethet fel egy végrendelet.

A 40-es évek, ahova a britek visszavágynak
Amikor az ember nincs kibékélve saját korával, jobb hátat fordítani neki a múlt felé. A 40-es évek reprodukálása a mindennapokba most hódít az alternatívákat oly nagyon kedvelő britek között.

Házi őrizetbe került Hagyó Miklós
Megszüntette Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását, és elrendelte házi őrizetét a bíróság szerdán - közölte a Fővárosi Bíróság a honlapján.

Hagyót rács mögött hagynák
Meghosszabbítanák a volt szocialista főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását - mondta a Magyar Nemzetnek Keresztes Imre.

Már zsarolással is gyanúsítják Hagyót
Újabb bűncselekménnyel, zsarolással gyanúsította meg Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettest a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn.

Hagyó a börtönből netezik?
Az egyik internetes közösségi oldalon vezetett adatlapja szerint rendszeresen internetezik a május 14-e óta előzetes letartóztatásban ülő Hagyó Miklós.

Legszebb öröm a söröm!
A Sörözés10 pontja akciót a Sörkirály Dreher Antal születésének 200. évfordulója alkalmából hirdette meg a Dreher Sörgyárak Zrt. Magyarország meghatározó sörgyártója. Ezzel a különleges kezdeményezéssel kívánt méltó emléket állítani névadó alapítójának.

Ittas volt a cserbenhagyó
Ittasan okozott balesetet Szegeden egy szentmihálytelki férfi hétfőn este. A helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az autója pár sarokra lerobbant, gyalogosan menekült tovább. A rendőrök kedden elfogták a 48 éves férfit.

Előzetesben Hagyó volt szóvivője
A másodfokú bíróság megváltoztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú végzését, amely Horváth Éva és Lelovics Ottó számára korábban házi őrizetet rendelt el

Előzetesbe helyeznék Hagyó Miklóst és cinkosait
A Fővárosi Főügyészség a BKV-ügyben indítványozza Hagyó Miklós, Lelovics Ottó és Horváth Éva előzetes letartóztatását hétfőn.

Kiütötték a nyeregből a cserbenhagyó Stohl Bucit
Stohl András részegen okozott balesete derékbe törte karrierjét: kivágták az X-Faktorból, megválik tőle a Duna Tv és nem indul a Nemzeti Vágtán sem. Egy videóriportban Buci az emberek bocsánatát kérte, arra a kérdésre pedig, hogy megtanulta-e a leckét, vállvonogatással felelt.

BKV-ügy: ártatlannak tartja magát az ügyvéd
Ártatlannak tartja magát az az ügyvéd, akit kedden hallgatott ki a rendőrség a BKV-ügyben.

17-re nőtt BKV-ügy gyanúsítottainak száma
Befejezték a házkutatást az ügyvédi irodában - gyanúsítottként hallgattak ki egy ügyvédet.

BKV-botrány: Házkutatás Hagyó ügyvédjénél
A BKV-ügyben házkutatást tartanak egy belvárosi ügyvédi irodában a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának nyomozói - közölte a BRFK szóvivője kedden.

Zelenák Tibort szabadlábra helyezték
Előzetes letartóztatásban marad a BKV-üggyel összefüggésben gyanúsított Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester volt főtanácsadója a Fővárosi Bíróság döntése értelmében. Zelenák Tibort, a BKV volt főosztályvezetőjét ugyanakkor szabadlábra helyezte a másodfokú bíróság.

Kőkemény terhelő vallomások Hagyó ellen
Lapértesülés szerint már legalább három kőkemény terhelő vallomás van a BRFK BKV-ügyekben eljáró nyomozócsoportjának birtokában Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen, a BRFK ezekre tekintettel már javasolta az ügyészségnek Hagyó mentelmi jogának felfüggesztését.

Hagyó Miklós el sem megy el a BKV-bizottság ülésére
Hagyó Miklós mégsem vesz részt a BKV szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság szerdai ülésén, de péntekig írásban válaszol a számára feltett 23 kérdésre.

Hagyó: Budapesten fogom tisztázni az igazamat
Hagyó Miklós a tevékenységével, a vagyonával és az ingatlanvásárlásával kapcsolatban is áll a vizsgálatok elé. A volt főpolgármester-helyettes szerdán elmondta: nem készül külföldre, Budapesten fogja tisztázni az igazát.

Hagyó Miklós a lánya nevére íratta budai ingatlanjait
A BKV-botrányokban érintett Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes nemrég a lánya nevére íratta át két budapesti ingatlanját lapértesülés szerint. Az ajándékozás tényét a politikus a Népszavának megerősítette, és azt közölte, semmi különöset nem lát ebben.

Balogh Zsolt: pártokhoz kerülhetett a BKV-tól kapott pénz
Balogh Zsolt szerint párthoz vagy pártokhoz kerülhetett a BKV-tól Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzből. A BKV korábbi megbízott vezérigazgatója vasárnap este a Hír Televízió Kontraszt című műsorában ugyanakkor azt is elmondta, hogy erről csak a "zuhanyhíradóból" lehetett értesülni, mert nem mondták el neki, mit csináltak a pénzzel.

24 milliót vett fel Hagyó exszóvivője
Bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja a rendőrség H. Évát - közölte Tafferner Éva, a BRFK szóvivője.

Előállították Hagyó Miklós szóvivőjét
Előállította a rendőrség Horváth Évát, Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes volt szóvivőjét.

Ablaküveg - készítés hagyományos eljárással
A vékony, sík ablaküveg készítésének technikáját a 14. században tökéletesítették Normandiában. A koronaüvegként ismert üveg minden darabját kézműves fújta. Egy rátermett üvegfúvó mindössze egy tucatnyi ablaküveget tudott elkészíteni egy nap alatt, ezért a középkorban az ablaküveg luxuscikknek számított.

Leesett a rendszáma a cserbenhagyónak
Elgázoltak egy nőt Budapest XIII. kerületében egy gyalogátkelőhelyen szerda reggel; a gyalogos életveszélyesen megsérült, a gázoló segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte a rendőrség.

Két aranyérem a hagyományos versenyben
Kovács Sarolta és a női csapat aranyérmet nyert az ifjúsági öttusázók törökországi Antalyában zajló Európa-bajnokságán.

Hagyó Miklós lemondott a BKV felügyeletéről
Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes hétfőn visszaadta a főpolgármesternek azt a tőle kapott hatáskört, amellyel a BKV szakmai felügyeletétlátta el - tudta meg az MTI városházi forrásokból.

Autójában 34 milliós cigiszállítmányt hagyott egy csempész
Autóját és benne 34 millió forint értékű cigarettát hagyott hátra egy rendőrök elől menekülő csempész Penyigén- közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese csütörtökön az MTI-vel.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier