Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: haiti Találatok száma: 19

Haitin már négy és félezer halálos áldozatot követelt a kolera
Haitin csaknem négy és félezer halálos áldozatot követelt már a kolera, s a megbetegedések száma is közelít a negyedmillió felé az ország egészségügyi hatóságainak hétfői közlése szerint.

Őrizetben az egykori diktátor
Kedden letartóztatták az egykori fosztogató diktátort, aki vasárnap meglepetésre hazatért száműzetéséből, mondván, segíteni akar az országon.

Felépült az első iskola Haitin
Haitin az utóbbi 200 év legnagyobb pusztítást végző természeti katasztrófája több mint 212.000 ember halálát követelte, valamint 300.000 sérültet hagyott maga után. A földrengés következtében több mint 1,2 millióan károsultak.

Haitin 3 ezer fölé emelkedett a kolera áldozatainak a száma
A legfrissebb hivatalos adtatok szerint Haitin 3.333 ember halt meg az október dereka óta pusztító kolerajárványban. Továbbra is az ország északi részén lévő Artibonite megye a leginkább sújtott terület 828 halottal.

Nicole Kidman a haiti nőkért harcol
Nicole Kidman ENSZ nagykövetként január óta segédkezik a földrengéstől sújtott ország újraépítésében.

Ben Stiller iskolát épít Haitin
Az itthon is jól ismert komikus, Ben Stiller kórházat épít Haitin. No nem a tulajdon két szép kezével, de azért kedves tőle.

Brangelináéknak egy haiti árvát ajánlanak
Brad Pitt és Angelina Jolie lassan olyanok lesznek, mint a jószívűségükről ismert szegényház tulajdonosai, most újabb gyerek van az örökbefogadás láthatárán, tudta meg a NapiászOnline.hu.

Sean Penn Haitin végez közmunkát
Az oly divatos amerikai bírósági ítélet, amely Lindsay Lohant is rendszeresen segíti a börtön elkerülésében, Sean Pennt sem kerülte el.

Fekete Pákó örökbe fogadna egy haiti árvát! + video
A nigériai származású zenész sírva fakadt, amikor meglátta, hogy mekkora katasztrófa történt haitin. Fekete Pákó ekkor határozta el, hogy ha törik, ha szakad, biztosan örökbe fogad egy ottani árvát saját gyermeke, Bence mellé. Pákó elárulta, hogy pontosan el tudja képzelni, hogy milyen érzés, amikor egy család elveszti a házát, és egy romhalmaz lesz az élete.

Sean Penn Haitin segít
A január 13-ai földrengések áldozatainak megsegítésére érkezett a napokban az Oscar díjas színész Sean Penn Haiti katasztrófa sújtotta paradicsomába. A színész humanitárius útja közben találkozott az ENSZ főtitkárával, Ban Ki-Moon-nal.

Hazai iskolák fogtak össze a Haiti túlélőkért
Hétszázezer forintot gyűjtöttek a hazai iskolák. A Magyar diákok a haiti gyermekekért elnevezésű gyűjtésen a pénzadományt Kovács Kokó István az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete és Lehel László a Segélyszervezet igazgatója vette át jelképesen az iskolai gyűjtést szervező diákoktól és tanároktól.

Péntektől újraindul a légiközlekedés Haitin
A haiti hatóságok hétfőn bejelentették, hogy pénteken újraindul a kereskedelmi légiközlekedés a karibi országban. Haitit január 12-én rázta meg nagy erejű földrengés. A főváros, Port-au-Prince szinte teljesen romba dőlt. A repülőtér is súlyosan megsérült. A katasztrófa óta oda érkeztek a nemzetközi segélyszállítmányok, a polgári légiközlekedés pedig szünetelt.

Pénzt kérnek az ingyen gyógyszerért Haitin
Azonnali hatállyal leállította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az ingyenes gyógyszerszállítmányokat a földrengés sújtotta Haiti magánklinikáira, mivel hírek érkeztek arról, hogy ezeken a helyeken pénzt kérnek a kezelésért - közölte kedden az ENSZ szakosított szervezetének szóvivője.

Hazaérkezett a mentőcsapat Haitiről
Tegnap éjszaka landolt a pápai katonai repülőtéren az a C17-es repülőgép, mely a Haitin tevékenykedő, 7 fős egészségügyi mentőcsapatot szállította Magyarországra.

Agyonlőtték Wyclef Jean önkéntes társát Haitin
A hip-hop sztár, Wyclef Jean újabb tragédiával nézett szembe miközben a haiti földrengés áldozatai segítésén fáradozott. Egy az alapítványánál önkéntesen dolgozó férfit lelőttek, amikor autóját ellopták. A haiti születésű énekes rögtön hazautazott a 150 ezer ember halálát okozó földrengés után. Azonban Jean és az önkéntesekből álló csapatának többel kellett megküzdenie, mint a természeti katasztrófa következményeivel.

Egymillióan váltak földönfutóvá Haitin
A Haitin bekövetkezett földrengések következményeinek felszámolásához a Magyar Kormány is hozzájárult olyan módon, hogy — az EU polgári védelmi mechanizmusának részeként — orvosi mentőcsapat helyszínre küldését ajánlotta fel az ott élő lakosság megsegítése érdekében.

Elindult a magyar kormány mentőcsapata Haitibe
Útnak indult péntek délben az az egészségügyi mentőcsapat, amelyet a magyar kormány küld Haiti fővárosába, Port au Prince-be, hogy segítséget nyújtson a földrengés sújtotta térségben.

A mentők is a romok alatt rekedtek Haitin
Több mint egymillió embernek kell ma éjszaka is a szabad ég alatt aludnia a Haiti fővárosban. Port-au-Prince házainak 60-80 % összedőlt és lakhatatlanná vált a keddi, 7-es erősségű földrengésben. A Segélyszervezet helyi partnerszervezetének az irodája is összedőlt a szörnyű katasztrófában. Három munkatársuk 55 óra elteltével szabadult ki a romok alól és két munkatársukat még mindig nem találják.

Százezer emberéletet követelt Haitin a földrengés
Az amerikai hatóságok törölték a járatokat, ezért a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőcsapata nem tudott elindulni csütörtök reggel Haitibe - közölte Gilicze Réka szóvivő.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier