| Cimke: hodmezovasarhely |
Találatok száma: 28 |
|
|
| A rendőrségre ment rabolni egy férfi |
| Akár 15 évet is kaphat az a 20 éves férfi, aki a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra ment rabolni. A rendőrök persze nem ijedtek meg, földre vitték és megbilincselték. |
|
| Vascsővel verekedett a szülinapos férfi |
| Vascsővel verekedett egy születésnapját ünneplő 21 éves fiatalember Hódmezővásárhelyen. A rendőrségen azzal védekezett, hogy ittas volt, és emiatt erősnek érezte magát. |
|
| Cigire költötték a zsákmányt az iskolai betörők |
| Egy volt diák és annak egyik rokona törtek be kedd hajnalban egy hódmezővásárhelyi középiskolába, a rendőrök azonban néhány óra alatt elkapták őket. Az ellopott műszaki cikkeket eladták, a pénzből cigit vettek. |
|
| Tetten érte a tulaj a besurranó tolvajt |
| Őrizetbe vett a rendőrség egy hódmezővásárhelyi férfit, aki egy helyi házba tört be vasárnap hajnalban. A 19 éves fiatalember ékszereket, mobilt vett magához, de a tulaj tetten érte és kérdőre vonta. A férfi elmenekült, de a rendőrök hamar elkapták. |
|
| Bombariadót fújtak az unatkozó kollégisták |
| Három fiatalt, köztük két kollégistát gyanúsít a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság azzal, hogy augusztus végén bombariadót fújtak. Akár két évig tartó szabadságvesztéssel is sújthatják őket. |
|
| Autó elé hajtott a kislány |
| Súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba a mentők azt 12 éves kislányt, aki tegnap délután kerékpárjával egy autó elé hajtott Hódmezővásárhelyen. |
|
| A strandfürdő szarkái a szomszédba is betörtek |
| Egy 16 éves fiú tört be 18 éves társával kétszer is a szomszédjába Hódmezővásárhelyen. Ugyanarról a két fiatalról van szó, akik korábban a vásárhelyi strandfürdőben több tucatnyi öltözőszekrényt feltörtek. |
|
| Búvárúszó-vb: Kanyó és Vilhelm is érmes Hódmezővásárhelyen |
| Magyar érmek vasárnap délelőtt a 16. uszonyos és búvárúszó-világbajnokságon. 800 méteres búvárúszásban mindkét versenyzőnk éremmel zárt. Kanyó Dénes ezüstöt, a szám világcsúcstartója, Vilhelm Szilárd pedig bronzot nyert, az első helyet a kínai Csi Cseng szerezte meg. |
|
| Notórius fenyegetőzőt vett őrizetbe a vásárhelyi kapitányság |
| Notórius fenyegetőzőt fogtak el és vettek őrizetbe a hódmezővásárhelyi rendőrök tegnap. A gyanú szerint a 34 éves terhelt három helybeli férfit is folyamatos "terrorban" tartott, jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénnyel fellépve rendszeresen veréssel fenyegette meg őket. |
|
| Katonai ismeretek képzés indul diákoknak Hódmezővásárhelyen |
| A katonai pálya népszerűsítése, valamint a honvédség és a helyi közösség kapcsolatának erősítése a célja annak a képzési programnak, amely szeptemberben indul hódmezővásárhelyi általános iskolások és középiskolások számára - közölte Böröndi Gábor dandártábornok pénteken az alföldi városban. |
|
| Magyar-szerb hadgyakorlatot tartottak Hódmezővásárhelyen |
| A békefenntartó küldetésben végrehajtott túszszabadítást, épületek és gépjárművek átvizsgálását gyakorolták magyar és szerb katonák a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyában pénteken befejeződő Szomszédok 2011 elnevezésű hadgyakorlaton. |
|
| Magyar-szerb hadgyakorlatot tartottak Hódmezővásárhelyen |
| A békefenntartó küldetésben végrehajtott túszszabadítást, épületek és gépjárművek átvizsgálását gyakorolták magyar és szerb katonák a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyában pénteken befejeződő Szomszédok 2011 elnevezésű hadgyakorlaton |
|
| Lázár: marad a visszaélők listája a világhálón |
| Nem távolítja el Hódmezővásárhely honlapjáról az önkormányzat azt a listát, amely azon állampolgárok adatait tartalmazza, akik visszaéltek az általa nyújtott támogatásokkal - tájékoztatta az ügyben vizsgálatot indító adatvédelmi biztost Lázár János polgármester. |
|
| Rendőrökre támadtak a kábeltolvajok Hódmezővásárhelyen |
| Megpróbálták autójukkal elütni az őket tetten érő rendőröket azok a kábeltolvajok, akik egy öntözőberendezés rézvezetékeit igyekeztek eltulajdonítani Hódmezővásárhely külterületén - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t. |
|
| Szemérem elleni erőszak Hódmezővásárhelyen |
| Őrizetbe vette a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a 40 éves helybeli férfit, aki a megalapozott gyanú szerint tavaly október közepén a város külterületén egy akkor 12 éves kislánnyal fajtalankodott. |
|
| Nyugodt várossá válik Hódmezővásárhely |
| A magyar települések közül Hódmezővásárhely csatlakozhat elsőként a világ tizenhat országának százhúsz városát tömörítő Slow City mozgalomhoz; a magyarra nyugodt városnak fordítható kezdeményezés a fejlesztési programok alapja lesz a jövőben Hódmezővásárhelyen- közölte Lázár János (Fidesz) polgármester pénteken az alföldi városban. |
|
| Eloltották a hódmezővásárhelyi szeméttelepen égett tüzet |
| Péntek estére sikerült eloltani a hajnal óta égő hódmezővásárhelyi szeméttelepet; az egész napos oltásban hat tűzoltófecskendővel és három vízszállítóval vettek részt a környező települések tűzoltói -közölte a katasztrófavédelem Csongrád megyei ügyelete az MTI-vel pénteken. |
|
| Őrizetben a rendőrre pisztolyt fogó hódmezővásárhelyi férfi |
| Hivatalos személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság tegnap este egy 27 éves helyi lakost. A késő esti órákban egy családi veszekedés miatt kértek segítséget a férfi hozzátartozói a rendőrkapitányság ügyeletén. |
|
| Kiégett autó Hódmezővásárhelynél |
| Balesetet követően kigyulladt egy személygépkocsi vasárnap hajnalban Hódmezővásárhely és Maroslele között, a helyszínre érkező rendőrök és tűzoltók azonban nem találták meg a jármű sofőrjét - közölte Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. |
|
| Kettészakadt egy autó |
| Két fiatal vesztette életét abban a balesetben, amely csütörtökre virradó éjjel, nem sokkal egy óra után történt Hódmezővásárhelyen - mondta el az MTI-nek a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |