| Cimke: iras |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Önbíráskodás miatt kerül börtönbe apa és fia |
| Jogerősen 2 év 3 hónapra büntetett meg egy férfit a Szegedi Ítélőtábla, a férfi fia pedig 4 év 3 hónap börtönbüntetést kapott. A vádlottak 2010-ben egy harmadik társukkal bántalmazták, illetve a fiú késsel megszúrta egy vállalkozás alkalmazottját, aki súlyos sérüléseket szenvedett. |
|
| Változtak a receptfelírás szabályai |
| Gyógyszereinkből ezután egyszerre csak 30 napi adag adható ki, koleszterincsökkentők esetében a hatóanyag és az ár alapján a beteg választhat. |
|
| 625 iskola szervez központi írásbeli vizsgát |
| Megjelent az Oktatási Hivatal honlapján azoknak a középiskoláknak a listája, akiknél központi írásbeli vizsgát kell tenniük az oda jelentkező diákoknak. A jelentkezési határidő december 10-e. |
|
| Ma indul a népszámlálási pótösszeírás |
| Mától jelentkezhetnek a polgármesteri hivatalokban azok, akik októberben elmulasztották a népszámlálási adatszolgáltatást. A pótösszeírás egy hétig tart, és a legtöbb jelentkezőt a nagyvárosokban várják majd. |
|
| Magyar siker a wroclawi filmfesztiválon |
| A zsűri elismerését és a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is elnyerte Kardos Sándor A sírásó című filmje a vasárnap zárult wroclawi nemzetközi filmfesztiválon. |
|
| Paris Hilton randirasszista? |
| Az embernek joga van hozzá, hogy azzal randizzon, akivel akar, csak ha híres, jobban teszi, ha nem hangoztatja, kiktől borzad.
|
|
| Aláírásgyűjtés a nőkért |
| Ha az aláírások száma eléri a kétszázezret, ki kell írni a népszavazást a nők esélyegyenlőségének érdekében |
|
| Szigorítják a gépjárműátírást júliustól! |
| Az okmányirodák július elsejét követően nem írják át azokat a járműveket, amelyek adás-vételét nem a megfelelő tartalmú, teljes bizonyítóerejű magánokirattal igazolja az új tulajdonos |
|
| Olajkatasztrófa: biztonsági előírásokat szegtek |
| A Mexikói-öbölben áprilisban felrobbant olajfúró platform két megsérült munkása azt állította csütörtökön az amerikai kongresszusban: az üzemeltető cégek számos biztonsági intézkedést megszegtek. |
|
| Hogyan sajátítják el a vakok az írást-olvasást? |
| A látás képessége sajnos nem minden embernek adatik meg. Van, aki születésétől fogva vak, mások valamilyen más okból, például egy baleset folytán veszítik el a látásukat. Akkor vajon ők hogyan tanulnak meg írni-olvasni? Milyen lehetőségeik vannak elsajátítani ezt a két nagyon fontos formáját a kommunikációnak? |
|
| Ha kézírásunkon egy új álláslehetőség múlik |
| Sokan pályáztak egy számítástechnikai cég személyzeti osztályának helyettes vezetői posztjára. Végül két fiatalember maradt versenyben, egyforma volt a gyakorlatuk, a képzettségük és a minősítésük. Látszólag lehetetlennek tűnt közöttük a választás, így a felvételről döntő testület grafológust, azaz kézírásszakértőt kért fel, hogy mondjon véleményt jellemükről és képességeikről. |
|
| Levegőminőségi előírások miatt aggódik az EU |
| Levélben fejezte ki aggodalmát az Európai Bizottság nyolc európai uniós tagállamnak, köztük Magyarországnak amiatt, hogy késlekednek a levegő minőségének javítását célzó uniós jogszabályok egyikének teljesítésével. |
|
| Drámai pillanatok és sírás a Danubiusban |
| Szerdán éjfélkor a Danubius és a Sláger Rádió is végleg elhallgatott. Az internetes sztártévé stábja a Danubius reggeli műsorának műsorvezetőit és szerkesztőit kísérte végig az utolsó órákon. A megható élményben azonban nem csak a rádió dolgozói, hanem a rengeteg, a stúdió előtt álló hallgató is részesedett. Síró dolgozók és tervek a Tabu Tv videójában! |
|
| HarmoNet: Erdőhegyi Brigi kézírása |
| A portál szakembere, Gáspár Kata árulja ez a nézőknek, hogy a hazai sztárok hogyan is viseltetnek a világgal. Az első beszélgetés Erdőhegyi Brigivel készült, amiből kiderül, hogy grafológiai szempontból hogyan kell értelmeznünk a gyönyörű énekesnő írását és hogy merre fog ívelni a karrierje.
|
|
| Kovács Áron igyekszik jó apa lenni + video |
| A sztártévé riportere a napokban Kovács Áronnal beszélgetett, aki arról beszélt, hogy annak ellenére, hogy nagyon élvezi a gyermeknevelést, akadnak pillanatok, amikor azt kérné az úrtól, hogy bár ne ott lenne, ahol van. Ilyenek többek közt azok a közös játékok a szeretett gyermekkel, amikor Thomas, a gőzmozdony lendül ezredszerre is akcióba. |
|
| Kinter Oszkár nyírásban is profi |
| Fekete Pákó minden vendégeskedése alkalmával egy újabb, életre szóló élménnyel távozik a Cool stúdiójából, főleg akkor, ha Kinter Oszkár kezei alá kerül. Most sem volt ez másképp, műsorvezetőnk ugyanis elhatározta: felcsap fodrásznak, és helyreigazítja a Didikirály hajkoronáját. Vagyis tette volna mindezt akkor, ha Pákó nem szinte kopaszon jelenik meg. |
|
| Szülői szervezet: etikátlan a nyelvvizsga előírása az alapképzésben |
| A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint etikátlan, hogy a felsőoktatási intézményekben az oklevél kiadásához a hallgatónak be kell mutatnia azt az okiratot, amely igazolja, hogy alapképzésben középfokú "C" típusú nyelvvizsgát tett - közölte Keszei Sándor, az MSZOE elnöke hétfőn az MTI-vel. A szülői szervezet többek között a nyelvvizsgáért adott többletpontok eltörlését javasolja. |
|
| Hétfőn írják alá a Nabucco-megállapodást |
| Hétfőn Ankarában írják alá a Nabucco földgázvezeték megépítéséről szóló kormányközi megállapodást. A 7,9 milliárd eurós beruházást támogató megállapodást és a politikai nyilatkozatot tucatnyi ország állam- és kormányfője, valamint a szakminiszterek látják el kézjegyükkel, köztük Bajnai Gordon magyar miniszterelnök. A 3300 kilométer hosszúságú vezeték a tervek szerint 2014-től szállítana gázt a Kaszpi-tenger térségéből - Oroszország és Ukrajna megkerülésével - Törökország, Bulgária, Románia és Magyarország érintésével Ausztriáig. |
|
| Balázs kedvence Pákó sírása volt |
| Az első adásban szerepeltek, nyertek, majd megállíthatatlanul haladtak egészen a döntőig. Keleti Andi, Bálint Antónia és Nagy Feró a Kalandra fal! győztesei! |
|
| Antirasszista tüntetést tartanak ma Budapesten |
| A kirekesztés és a gyűlölet ellen rendez kulturális eseménnyel egybekötött tiltakozó megmozdulást ma délután Budapesten a Magyar Demokratikus Charta és a Roma Polgárjogi Mozgalom. A szervezők azzal hívják az embereket, hogy Magyarországon ma ismét félnek az emberek, mert származásuk, bőrük színe, gondolkodásuk vagy vágyuk természete miatt megbélyegzésnek, fizikai fenyegetésnek lehetnek kitéve. |
|
| Ma kezdődött az írásbeli érettségi |
| Rendben megkezdődtek az írásbeli magyar érettségi vizsgák a középiskolákban hétfőn reggel, rendkívüli eseményről sehonnan nem érkezett bejelentés - tájékoztatott a szaktárca a vizsgahelyszínekről érkezett visszajelzések alapján. Az első vizsganapon magyar nyelv és irodalomból középszinten 1.179 helyszínen 93.650 vizsgázó, emelt szinten 43 helyszínen 1.416 diák tesz érettségi vizsgát. |
|
| Aláírásgyűjtési akció a három csapás törvényhez |
| Az aláírásgyűjtés a büntető törvénykönyvet szigorító "három csapás" törvényjavaslat támogatására, az ellenzéki párt az akciótól azt reméli, hogy a szocialisták végre meghallják az emberek szavát, és napirendre veszik a fideszes javaslatot az Országgyűlésben - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szombaton. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |