Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: ital Találatok száma: 40

Tévhit, hogy fogyaszt az energiaital!
Az energiaitalok fénykorukat élik hazánkban is. A trendi fémdobozos italok fogyasztása azonban nem csak a gyerekek szervezetét terhelik le feleslegesen.

Ismét éjszakai pancsolásra invitálnak a gyógyfürdők
Öt budapesti gyógyfürdő, a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács és a Király is zenés programokkal várja az érdeklődőket március 10-én a Fürdők Éjszakáján.

Trulli nem félti a helyét
Jarno Trulli nem félti a helyét Vitalij Petrovtól, pedig a nemzetközi sajtó folyamatosan cikkezik az orosz pilóta esetleges érkezéséről.

Magabiztos Chisora
A 27 éves brit bokszoló Dereck Chisora azt ígéri, hogy a szombati összecsapásukon a nyolcadik menetben kiüti a címvédő Vitalij Klicskót.

Miért veszélyes az energiaital a fiatalokra?
Két hónap alatt 123 olyan gyermek, illetve fiatal rosszullétéről szerzett tudomást az ÁNTSZ, akik túlzott energiaital fogyasztás miatt szorultak orvosi ellátásra - derült ki a múlt héten kiadott közleményükből.

Vegyél egy üdítőt és wifizz ingyen
A japánok olyan italautomatákat dobtak piacra, amelynek ötven méteres körzetében ingyenesen lehet wifizni.

Nick Carter ifjú öccse ismét rehabon vizitál
Egy átlagos amerikai sztárnak csak annyi a rehabilitációs kezelés, mint másnak a reggeli fogmosás.

A Red Bull mindent visz! + video
Nem csak energiaitalokat forgalmaz, hanem utánpótlást nevel és kialakítja a médiabirodalmát is. A Red Bull folyamatosan ível felfelé, pedig 24 éve még nem sok esélye volt a sikerre.

A szexmágnás kitálal: Kovi és a kulisszatitkok + video
Hazánk pornóguruja Kovi, nemrégiben adta ki könyvét Bűnös élvezet címmel, mely a magyar pornóipar minden szaftos részletét tartalmazza. Sztereotípiák, tévhitek és a szakma szépségei ezüsttálcán kínálva.

A lábtörlő invitálta a betörőt a lakásba
Behatolt egy Oregon állambeli családi házba egy 32 éves férfi. Játszott a család zongoráján és a tévét is bekapcsolta. Utólag azt mondta a nyomozóknak, hogy a "Welcome" feliratú lábtörlőt ő meghívásnak érezte.

Prémium pálinkák az ízlelőbimbóknak
Gurulós málna, magyar kajszibarack, cserszegi fűszeres szőlő, sárgamuskotály törköly: négy íz Márton János legjobb pálinkáiból, amelyeknek 2011-ben 1-1 főzőüstnyi legkiemelkedőbb tétele egy új kategóriát alkotott.

Újabb Hunvald fejezet : A sofőr kitálalt
Mobiltelefonok, milliós összegek, titkos találkozók - folytatódik Hunvald György volt erzsébetvárosi polgármester botránya.

Felsőoktatás: 7 intézményt akkreditáltak
A Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) 2016. december 31-ig adta meg akkreditációját hét egyetem és főiskola különböző karainak.

Betiltották a champagne-t
Ausztrália megállapodott az Európai Unióval: a kontinensország szeptember 1-től champagne-t nem, csak pezsgőt palackozhat.

NAV: a csempészek igyekeznek kihasználni a röszkei torlódást
A csempészek igyekeznek kihasználni a szabadságukról Nyugat-Európába visszatérő vendégmunkások okozta torlódást a röszkei határátkelőhelynél, ahol a pénzügyőrök az elmúlt két hétben 422 szabálysértést, valamint 9 bűncselekményt derítettek fel - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Szolnoki hármas lopás
Tegnap három lopásra lettek figyelmesek a járókelők és a rendőrség Szolnokon. Egy hajnalban, kettő pedig a nappali órákban történt.

Egészséges lehet a kakaóital
Ha megfelelő formában hígítjuk a port - vagyis a cukor tartalma csak negyven gramm lesz - akkor kikerül az adóköteles termékek alól.

Gesztesi Károlyt letiltja az agya + video
Gesztesi Károly állítása szerint soha nem ivott eszetlenül, hiszen vízilabdás korából visszamaradt az a jó tulajdonsága, hogy az agya rögtön letiltja a piáról, ha már sok lenne.

Óriási találmánynak tartják a franciák a dobozos kávét
Egy 61 éves francia feltaláló legutóbbi találmányát készül piacra dobni egy országbeli szupermarket hálózatban. Ez pedig nem más, mint dobozos kész kávé.

Már tegnaptól lehet licitálni Zalatnay Sarolta ingóságaira
Zalatnay Saroltára ismét rájár a rúd, hiszen több milliós tartozása miatt lefoglaltál az értékesebb ingóságait, melyekhez bárki, viszonylag olcsón is hozzájuthat.

Rubint Réka már kitalálta születendő fia nevét
Annak ellenére, hogy eredetileg a Schobert család is az Aerovivával utazott volna Thaiföldre, jelen pillanatban Izraelben pihennek, és már születendő fiuk nevét is kitalálták.

A győri kamionsofőr kitálal: hogyan játsszák ki pihenési időt a fuvarozási cégek?
Óriási felháborodást váltott ki a hétfő hajnalban történt tragikus baleset az M1-esen. Egy győri kamionsofőr szerint azonban a rossz munkakörülményekért nem őket kell hibáztatni

Italoztak, majd nyakon szúrta élettársát
Első fokon jogerős ítélet született szerdán a megyei bíróságon a dunaföldvári családi veszekedésből lett bűnügyben.

Profi boksz: Briggs már jobban van a szombati nagy verés után
Négy nappal súlyos veresége után jobban van, és már nyilatkozott az őt kezelő hamburgi klinikán Shannon Briggs, aki szombaton pontozással alulmaradt Vitalij Klicskóval szemben a Boksz Világtanács (WBC) profi nehézsúlyú világbajnoki címéért kiírt összecsapáson.

Ökölvívás: Klicsko-Briggs meccs exkluzív video
Zavart állapota miatt mentő vitte el Shannon Briggst, miután az amerikai ökölvívó tegnap este vereséget szenvedett a Bokszvilágtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki címéért zajló mérkőzésen a címvédő Vitalij Klicskótól.

Barátai löttek fejbe egy férfit BesenyszögPalotáson
A társaság italozás közben sörösdobozokra lövöldözött, egyiküket találat érte, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A vadállatbefogó kitálal Pákó drogügyeiről!
Ha valaki, hát Both Zoltán vadállatbefogó ismeri Pákó szokásait. Ezért is furcsállotta, hogy őt senki nem kérdezte meg Pákó állítólagos drogügyeivel kapcsolatban

Vitalij Klicsko Briggs ellen boksszol októberben
Az ukrán Vitalij Klicsko legközelebb októberben az amerikai Shannon Briggs ellen lép szorítóba azért, hogy megvédje a Boksz Világtanácsnál (WBC) őrzött nehézsúlyú világbajnoki övét.

Luxustyúkól és várrom eladó!
Igazi különlegességekre akadhat az, aki alaposabban megnézi a Vatera nyári kínálatát. Az aukciós portál sokszínű választékában gyűjtői különlegességek, egyedi darabok, többek között exkluzív ingatlanok, jachtok és sportautók várnak gazdára. Egy virtuális kalapácsütéssel bárki elvihet egy várromot, - várkapitányi címmel - egy luxustyúkólt, vagy akár egy teljes élelmiszerboltot.

Kitálalt de Souza rokona: a kutyák ették meg Elizát!
Szorul a hurok de Souza nyaka körül. A négymillió eurót érő kapus unokahúga kitálalt a rendőrségnek. A vallomás szerint a kapus feldarabolta, majd a kutyákkal etette meg gyermeke anyját

Canon Wonder Camera - A jövő csodálatos kamerája?
A sanghaji világkiállítás egyik sztárja a Canon által bemutatott Wonder Camera, ami egy futurisztikus külsejű kamera és fényképezőgép egyben.

Kamera szétcsúsz(tat)va - Flip Slide HD
A Cisco nem igazán a videókameráiról híres, mégis jó tudni, hogy ők fejlesztik a Flip mini-videókamerás termékcsaládot, amelynek legújabb képviselője a Flip Slide HD.

Nem kapott italt, ezért adott egy öklöst
Ököllel támadta meg egy részeg férfi a kocsma csaposát,mert az nem adott neki több italt.A rendőrök a férfi ellen garázdaság miatt indítottak büntetőeljárást.

Klicsko megint kiütött
A volt Európa-bajnok Sosnowski a 10. menetig bírta

Licitálj Koló versenykenujára
A jótékonysági árverést az ország legnagyobb aukciós portálja a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel és a Kajak.hu oldallal együtt szervezi

Tömeges ivászatra készülnek Párizsban
Figyelmeztette a párizsi rendőrség csütörtökön a hónap végére tervezett szabadtéri tömeges italozás ötletgazdáit. Szerintük a buli veszélyes lehet.

Megjött az Avatar-ba öltözött autó!
James Cameron korszakalkotó filmjének mozisikere után a Citroën kitüntetett figyelemmel kíséri az AVATAR DVD-premierjét, és májusban "Avatar" limitált szériájához AVATAR csomagot ad, amely egy hordozható DVD-lejátszót és a filmből készített DVD-t tartalmazza.

Rejtélyes fehér por szitált Lindsay Lohan cipőiből
Lindsay Lohan egy barátja Los Angelesi lakásából távozott szombaton. Miközben sétált, rejtélyes módon nagy mennyiségű fehér por kezdett szitálni a cipőiből. Néhányan azt hitték, füstöl a lába, de közelebbi vizsgálat után látszik, hogy lábfejeit és bokáját szinte beteríti a fehér anyag.

Sandra Bullock profitálhat férje félrelépéséből
Férje 11 hónapja tartó viszonya miatt Sandra Bullock nehéz időket él, de szakértők szerint a színésznő még jól is járhat az afférral.

Vitalij Klicsko május 29-én vív címmeccset
Vitalij Klicsko, a Boksz Világtanács (WBC) ukrán nehézsúlyú világbajnoka legközelebb május 29-én lép a kötelek közé címmeccsen a németországi Gelsenkirchenben, ahol ellenfele a lengyel születésű Albert Sosnowski lesz.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier