| Cimke: jimmy |
Találatok száma: 25 |
|
|
| Újból siker koronázta Zámbó Jimmy emlékműsorát |
| Idén is megrendezték a Zámbó Jimmy Díjátadó Emlékgálát, amelynek a Csepeli Munkásotthon Színházterme adott helyet. A díjátadó gála nem csak az elhunyt énekes emlékét őrzi, de jótékony célt is szolgál. |
|
| Zámbó Árpy hisz a magyar igazságszolgáltatásban |
| Még nyáron, tíz évvel Zámbó Jimmy halála után Hulé Éva, a Király halálának egyik szemtanúja megváltoztatta vallomását, melyben kijelentette, a végzetes estén Jimmy feleségének, Edit asszonynak a kezében sült el a pisztoly. |
|
| 300 milliót keresett halálában Zámbó Jimmy |
| Zámbó Jimmy tíz éve hunyt el, ez idő alatt azonban több mint 200 ezer példányban keltek el lemezei, ami az örökösöknek és a kiadónak közel 300 millió forintot hozott a konyhára. |
|
| Mégsem nyomoznak újra Zámbó Jimmy ügyében |
| Elutasította a rendőrség Hulé Éva feljelentését, így nem rendelnek el nyomozást a 2001-ben fegyverbalesetben elhunyt Zámbó Imre - vagy ahogy mindenki ismerte, Zámbó Jimmy - halála ügyében - olvasható a keddi Népszabadságban. |
|
| Jimmy Jump megint beőrült! Képgalériával! |
| Jimmy Jump neve nem ismeretlen a sportközvetítések nézőinek. Ő az az ember, aki már többször megzavarta a sporteseményéket "berohanásaival". Ezúttal a vb-trófeát nézte ki magának |
|
| Karda Bea és Zámbó Jimmy közöse! + video |
| Karda Bea egy tíz éve féltve őrzött titkot árult el a tabutv.hu riporterének: anno szoros kapcsolat kötötte össze őt és Zámbó Jimmyt! Az énekesnő saját bevallása szerint szinte egész karrierjét Jimmynek köszönheti, hiszen egy táncdalfesztiválon az Ő dalát énekelhette el, ahol ezüstérmet is kapott a nótával. |
|
| Galamb repült Zámbó Jimmy emlékéért + video |
| A magyar énekes 2001. január elsején tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte magát. Családja, barátai és rajongói a temetése és a szülinapja kilencedik évfordulója alkalmából megható koncertet szerveztek, ahol közel harminc magyar sztár tisztelgett Zámbó Jimmy emléke előtt. A koncert előtt egyébként a csepeli temetőben megemlékezést is tartottak, ahol galambot reptettek a Királynak. |
|
| Miért lesznek öngyilkosok a bálványimádók? |
| Ha egy sztár távozik az élők sorából, gyakran kitör a hisztéria. Az igazi nagy ikonok körül pedig legendák kezdenek keringeni, sőt, az is előfordul, hogy a rajongók véget vetnek saját életüknek. |
|
| Uri Geller tudja hogyan halt meg Jimmy! |
| Egy műsor felvételén találkozott a mentalista Zámbó Jimmy nővérével, Mariettával, és elmondta neki, hogy tudja mi történt azon a végzetes estén a népszerű énekessel, mert éppen az országban tartózkodott. |
|
| Ausztráliában dalol Zámbó Jimmy |
| Mára külön foglalkozássá vált Elvis Presley, vagy Michael Jackson hasonmásnak lenni. Elvis, és a pop koronázatlan királya után, már kis hazánk tragikus körülmények között elhunyt királyának, Zámbó Jimmynek is van hasonmása. A Napi Ász megtudta, hogy a világ túlsó felén egy jómódú ausztrál hölgy, Jimmy imitátorként haknizik. |
|
| Megszűnik a Zámbó Jimmy Emlékhely |
| Megszünteti a Zámbó Jimmy Emlékklubot a Király testvére, Öcsi. A szórakozóhely tulajdonosa az énekes halála után hét évvel rádöbbent, hogy az eddigi formájában kész anyagi csőd a pub üzemeltetése, amiről a hűtlenné vált, haszonleső rajongók tehetnek. A jelenleg felújítás alatt álló kocsma hamarosan Öcsi és Jolly klub néven nyitja meg kapuit. |
|
| Jimmy Jollytól üzent családnak? |
| Jolly rosszul lett Zámbó Jimmy sírjánál tegnap délután. A Románcok énekese állítja: hallotta a Király hangját és látta az elhunyt énekes körvonalait. A zenész még órákkal a jelenés után is sokkos állapotban volt, hiszen állítása szerint Jimmy rajta keresztül üzent szeretteinek. |
|
| Feldolgozás a Király legnagyobb slágere |
| Feldolgozás Zámbó Jimmy egyik legnagyobb slágere, a Nézz le rám, óh Istenem! Csabai Mátyás, a Lemezbörze plusz című lap főszerkesztője a Napi Ásznak elmondta: a mai napig őrzi azt a Király által dedikált lemezt, amelyen az énekes külön köszönetet nyilvánít barátjának a "Perzsa vásár" című dal nyolcvanas években diszkósított változatának beszerzésért. |
|
| Zámbó Árpy dalt írt barátokközt Berényiről |
| Dalt ír Zámbó Árpy Berényi András történetéről. A popherceget annyira meghatotta a Barátok közt felszarvazott férjének szenvedése, hogy úgy döntött: dalba önti gondolatait. Már a nóta munkacíme is megvan: Elhagyott András balladája. |
|
| Ötmilliót kínálnak Zámbó Jimmy zongorájáért |
| Ötmillió forintot ajánlott egy sajóörösi vállalkozó Zámbó Jimmy gyermekkori zongorájáért. Barna Barnabás komoly sikereket elért az építőiparban, de úgy döntött, a zenei piacot is meghódítja. Ehhez van szüksége az értékes hangszerre. |
|
| Gáspár Laci: Zámbó Jimmy megihletett |
| Gáspár Laci legújabb lemezén egyik nagy példaképe, Zámbó Jimmy híres dala, a - Még nem veszíthetek - is megszólal, de teljesen új hangszerelésben. Az r'n'b stílusban feldolgozott nóta már a Jimmy-emlékkoncerten is hatalmas sikert aratott. |
|
| Zámbó Jimmy titkos szigetén jártunk |
| Zámbó Jimmy titkos szigetén tett látogatást a Napi Ász. A kizárólag csónakkal megközelíthető Angyal-sziget a csúcsszezon előtt szinte teljesen elhagyatott. A Király testvére, Árpy szeretettel emlékszik vissza azokra az időkre, amikor bátyja hatvanfős baráti partikat szervezett. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |