Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: joe Találatok száma: 13

Nyugodj békében, Joe Frazier
A bokszlegenda ugyan felvette a kesztyűt a rákkal, de utolsó küzdelmében alul maradt. Füstös Joe ellen kiütéssel nyert a súlyos betegség.

Csurrant, cseppent a papának is: Jacko perkált az apjának?
Nem csoda, ha Joe Jackson még majd két év elteltével is részesedést akar fia vagyonából, mert úgy tűnik, korábban is jócskán kapott belőle.

Lindsay ismét varrat
A kis Lindsay, aki ma már egy igazi szexis nő, aki körül mindig izzik a levegő, most egy extrém tetoválással is bővítette testi bájait.

Oprah Winfrey a Jackson szülőknél, Michael testvére tajtékzik!
Amerika egyik legnépszerűbb talkshowjának vezetője, Oprah Winfrey a saját házukban látogatta meg Michael Jackson szüleit, Michael bátyjának bánatára.

Joe Jackson elmagyarázza, miért is verte a fiát
A tavaly nyár elején elhunyt popcsillag apjával kapcsolatos érzelmei egyértelműen kitűnnek abból, hogy végrendeletéből kizárta.

Liverpool - Arsenal : 1-1
Roy Hodgson döntetlennel, Joe Cole és Laurent Koscielny piros lappal debütált. Az Arsenal Pepe Reinának köszönhetően a hajrában mentett pontot.

NBA: Joe Johnson 120 millióért marad az Atlantánál
Az átigazolási időszak múlt csütörtöki nyitánya óta a Chicago Bulls és a New York Knicks is komolyan "harcolt a kegyeiért"

Jacko apja a feleségét hibáztatja
Joe Jackson, a néha Michael Jackson apja egyvalamihez nagyon ért, és ez nem más, mint a felelősséghárítás. Most éppen feleségét, Katherine-t vette elő.

Nicole Richie beelőzte Parist az oltár előtt
Paris Hilton most irígykedhet volt öribarijára, ugyanis hiába az örökösnő házasodási terveitől hangos a külföldi bulvársajtó, úgy tűnik Nicole Richie megelőzi az oltár elé. Eddig nem lehetett biztosan tudni, hogy Nicole és párja Joel Madden titokban már összeházasodtak, vagy csak még most tervezik az esküvőt.

Nicole Richie tagadja, hogy anorexiás volt
Nicole Richie-re talán leginkább úgy emlékszünk, mint Paris Hilton valaha volt öri barijára. Ő volt a Hilton a farmon című reality műsor mellékszereplője. Akkor kissé teltebb volt barátnőjénél, ami persze nem nehéz, Paris Hiltonról lévén szó. Miután véget ért a műsor első része a két lány hajba kapott, és Nicole komoly arculatváltáson ment keresztül. Annyira lefogyott, hogy a sajtó evészavarról írt és rajongói aggódtak az egészségéért.

Joe Jackson gyermekbántalmazó?
Joe Jackson gyermekbántalmazó, vagy meg nem értett, gyászoló apa? Michael Jackson többször állította, hogy apja, Joe gyerekkorukban bántalmazta őt és testvéreit. A testvérei azonban azt állítják, csupán atyai szigorról volt szó és a Joe Jackson éppolyan meg nem értett ember mint néhai fia. A család egy valóságshow indítására készszül, egyesek szerint ezzel is hasznot húzva Jacko halálából.

Joe Jonas filmszerepre áhítozik
Joe Jonas lehet a másik sztárja, a 17 éves Taylor Lautner mellett a Valentine's Day című filmnek, melyet 2010 februárjában mutatnak be az Egyesült Államokban.

Sváby András: Klikkelj a jóért!
Június 1-től Sváby András, Kemény Dénes, Kósz Zoltán és Csányi Sándor közösen fognak össze a támogatásra szoruló alapítványokért, a Hírkereső-csoport egész éven át tartó kampányában

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier