Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: katona Találatok száma: 40

Gránát robbant egy katona kezében
Amputálni kellett egy debreceni katona karját, miután gyakorlatozás közben felrobbant a kezében egy kézigránát.

Hivatalosan is vége az iraki háborúnak
Kilenc év után hivatalosan is véget ért az iraki háború, levonták az amerikai erők zászlaját is Bagdadban.

Kizuhant kocsijából és szörnyethalt a katona
A sárbogárdi rendőrök találták meg annak a katonának a holttestét, aki elvesztette uralmát gépjárműve felett, és árokba csúszott.

Rács mögött az afgán civileket gyilkoló katona
Élete végéig rács mögött marad Calvin Gibbs törzsőrmester, aki az amerikai katonai bíróság szerint egy katonákból álló halálbrigádot vezetett. A 12 fős szakasz afgán civileket csonkolt és gyilkolt meg.

Úton van Hurghadába a katonai repülőgép
Nemsokkal fél 12 után szállt fel Kecskemétről az az An-26-os katonai repülőgép, amellyel a hurghadai buszbalesetben elhunyt magyar turisták holttesteit szállítják haza.

Cheryl Cole Afgantisztába látogatott!
A 28 éves angliai X-Factor volt zsűri tagja lecserélte a magas sarkút és a trendi ruháit igazi túlméretezett bakancsra, vérbeli katonai ruhákra.

Katonai tiszteletadással fogadták a kínai kormányfőt
Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt katonai tiszteletadás mellett fogadta a hivatalos magyarországi látogatáson tartózkodó Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfőt az Országház előtti Kossuth Lajos téren.

Harry herceget ismét Afganisztánba vezénylik
Ismét afganisztáni frontszolgálatra vezénylik Harrry herceget, aki ezúttal harci helikopterpilótaként tér vissza a tűzvonalba.

Katonai ismeretek képzés indul diákoknak Hódmezővásárhelyen
A katonai pálya népszerűsítése, valamint a honvédség és a helyi közösség kapcsolatának erősítése a célja annak a képzési programnak, amely szeptemberben indul hódmezővásárhelyi általános iskolások és középiskolások számára - közölte Böröndi Gábor dandártábornok pénteken az alföldi városban.

A központi idegrendszere károsodott a magyar katonának
A központi idegrendszere károsodott a keddi afganisztáni balesetben legsúlyosabban megsérült magyar katonának. A katona jelenleg lélegeztetőgépen van, a Honvédkórház intenzív osztályán.

Itthon vannak az Afganisztánban megsérült magyar katonák
Hazaérkeztek csütörtök hajnalban Afganisztánból a keddi balesetben megsérült magyar katonák. A négy sérültet a Honvédkórházban ápolják. Közben a honvédelmi miniszter hősi halottá nyilvánította Dálnoki András szakaszvezetőt és Róth Orsolya őrmestert, akik meghaltak a balesetben.

25 ezer katonát vezényeltek a japán katasztrófaövezetbe
A japán kormány 24 ezer 800 katonát vezényel hétfőn a földrengés és szökőár sújtotta térségbe a még mindig eltűntként nyilvántartott több mint 12 ezer áldozat felkutatására.

70 milliós csempészcigi a katonai teherautóban
Rekordmennyiségű cigarettát foglaltak le csütörtökre virradó éjjel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei.

Romagyilkosságok: a volt katona vallomást tett, a többiek nem
A romagyilkosságok második tárgyalási napján Csontos István volt az egyetlen vádlott, aki válaszolt a bíró kérdéseire, és részben elismerte bűnösségét a kislétai és a tiszalöki támadásokban.

A két Korea katonai vezetői kedden találkoznak
Feszültségekkel terhes hónapok után első alkalommal találkoznak kedden a két Korea katonai vezetői a két országot elválasztó demilitarizált övezetben fekvő Panmindzson határfaluban.

Amerika és Japán Észak-Koreát froclizza
A nyolc napos amerikai-japán hadgyakorlat utolsó napján is teljes erőkkel zajlottak a két ország tengerészetének és légierejének összehangolt megmozdulásai.

A magyarok kivonulnának Afganisztánból
A megkérdezettek több mint fele, 52%-a nem ért egyet azzal, hogy hazánk részt vegyen a NATO vezette afganisztáni misszióban, ugyanakkor 69% támogatja a NATO-tagságunkat - közölte szombati számában felmérését a Népszabadság

A Tálibok újabb támadással fenyegetik a magyar katonákat!
Egy pakisztáni lap szerint a tálibok figyelmeztették a magyar kormányt, hogy újabb áldozatokkal járhat, ha nem távoznak a magyar csapatok Afganisztánból - írja az Index. Szóvivőjük állítása szerint komoly támadásokat terveznek a külföldi erők ellen a magyarok állomáshelyéül is szolgáló Baglan tartományban.

Afganisztáni támadás: meghalt a súlyosan sérült katona
Meghalt a kórházban Kolozsvári György zászlós, aki az augusztus 23-i afganisztáni támadásban életveszélyesen megsérült - tájékoztatott a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden.

Számítani lehetett az afganisztáni támadásra!
Az Afganisztánban elhunyt magyar katona földi maradványainak Magyarországra szállítása utáni sajtótájékoztatón a megtámadott konvojjal utazó orvos-főhadnagy idézte fel a támadás részleteit. Dani Fruzsina repeszdarabokkal a testében beszélt a sajtónak.

Egy afgán katonai parancsnok hat gyerek megölésével vádolja a NATO-t
Egy afgán tartományi rendőrparancsnok azzal vádolta pénteken a NATO-t, hogy harci gépei - tálib lázadókat támadva - hat gyerek életét oltották ki a kelet-afganisztáni Kunar tartomány hegyvidékén.

Vasárnap a kecskeméti repülőtéren búcsúztatják a hősi halott hadnagyot
Vasárnap a kecskeméti repülőtéren katonai tiszteletadással fogadják Pappné Ábrahám Judit, a hétfő hajnali támadásban hősi halált halt posztumusz hadnagy koporsóját - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Megfélelmlítésből támadtak a magyar konvojra Afganisztánban!
Stabil, de még mindig válságos az állapota annak a magyar katonának, aki hétfő hajnalban sérült meg Afganisztánban, miután megtámadták konvojukat. A sérültet kedden átszállítják egy jobban felszerelt kórházba - közölte Benkő Tibor vezérkari főnök, aki szerint a tálib ellenállók kimondottan ezt a konvojt akarták megtámadni.

Megöltek egy magyar katonát Afganisztánban
Meghalt egy magyar katona az afganisztáni Baglán tartományban, amikor hétfőn támadás érte a magyar konvojt - közölte a honvédelmi tárca.

Botrány! Az izraeli katonanő palesztin foglyokkal pózolt
Palesztin foglyokkal fényképeztette magát egy izraeli katonanő, és a fotókat feltette a Facebook közösségi oldalra.

A svájci hadsereg katonája volt a rendőrgyilkos
A lelőtt rendőr, Gamauf János többször meglátogatta Bázelben gyilkosát az elmúlt egy évben

Harcra kész minősítést kaptak a magyar katonák
A politika felelőssége megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy a katonák minél nagyobb biztonságban és minél magasabb színvonalon végezhessék el feladataikat – jelentette ki Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Hódmezővásárhelyen, a Magyar Honvédség Afganisztánba és Koszovóba induló békefenntartóinak búcsúztatásán.

Zidan katona lesz?
Esetleges katonai behívója miatt kell otthon maradnia Mohamed Zidannak, a német Borussia Dortmund egyiptomi válogatott labdarúgójának.

Bevetés közben perdültek táncra a katonák + video
Fegyelmi eljárás indulhat az izraeli hadsereg hat katonája ellen, a Youtube-ra felkerült videóklip miatt, melyen úgy tűnik, járőrözés közben perdülnek táncra. Magyarországon is történt hasonló eset, de ők dicséretet kaptak

Lindsay Lohan egy leszbikus katonával jár
Nem, nem írtuk rosszul a címet és Ön sem olvasta félre. Lindsay Lohannél a kenyér mindkét oldalát meg lehet kenni lekvárral, ezt a színésznő nyíltan vállalja is.

Ezer amerikai halott katona Afganisztánban
Út mentén elhelyezett pokolgép megölt pénteken egy amerikai katonát Afganisztánban - jelentette be egy amerikai NATO-szóvivő.

Háromszáz katona tért haza Afganisztánból
Az afganisztáni misszió a magyar honvédség egyik legfontosabb vállalása, és így nemzeti érdekérvényesítésünk fontos eszköze, jelentette ki Szekeres Imre honvédelmi miniszter szerdán Hódmezővásárhelyen.

Nyelvével lát egy megvakult katona
Egy különleges szerkezet segítségével ismét képes valamennyire látni egy veterán brit katona, aki három évvel ezelőtt vakult meg - közölte hétfőn a brit média. A szerkezet egy sajátos nyalóka, amit értelemszerűen a páciens nyelvére helyeznek.

Amerikai katonáknak mutatták be az Avatart
James Cameron és Sigourney Weaver megmutatták hazafias oldalukat, ugyanis a Bahrainben állomásozó amerikai katonáknak levetítették az Avatart. A rendező, a film szereplőivel együtt, januárban a szigetre utazott, hogy bemutassák a díjnyertes filmet egyszer egy katonai bázison. A bázison kívül két hajón is vetítették.

Lezuhant egy katonai helikopter Jemenben
Legalább tíz jemeni katonai halt meg vasárnap, amikor lezuhant az őket szállító katonai helikopter az ország északi részén. A gép a síita felkelők fellegvárának számító Szaasa tartományban zuhant le.

Gránátvetővel lőttek magyar katonákra Afganisztánban
Gránátvetővel lőttek rá a magyar katonákat szállító konvojra vasárnap délelőtt Afganisztánban; a menetoszlop második autóját érte találat, amelynek következtében egy katona artériás sérüléseket, egy másik pedig hámsérüléseket szenvedett, közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője a támadás miatt összehívott rendkívüli sajtótájékoztatón.

Kiss Péter nem pártkatonát látna az MSZP kormányfőjelöltjeként
Nem pártkatonát látna az MSZP kormányfőjelöltjeként Kiss Péter társadalompolitikai miniszter- erről az MSZP-s politikus csütörtök reggel beszélt kérdésre válaszolva az ATV reggeli Jam című műsorában.

Az államfő az Országgyűlés újonnan megválasztott elnökét fogadta
Sólyom László köztársasági elnök hétfőn reggel a Sándor-palotában fogadta Katona Bélát, az Országgyűlés újonnan megválasztott elnökét, aki terveiről tájékoztatta az államfőt -közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) az MTI-vel.

Nem töltik be Katona Béla helyét
Várhatóan nem választ új általános frakcióvezető-helyettest Katona Béla házelnök helyére az MSZP-frakció, hogy e poszt miatt ne legyen vita az országos lista befutó helyereiről - tudta meg az MTI hétfőn szocialista forrásból.

Katona Bélát jelöltetné az MSZP Országos Elnöksége Szili helyére
Az MSZP Országos Elnökségének közleménye szerint hétfőn döntöttek arról, hogy az MSZP frakciónak azt javasolják: Katona Kálmánt jelöljék a megüresedő házelnöki posztra.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier