Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: keret Találatok száma: 40

Pozitív A-mintát adott a válogatott keret egyik tagja
A magyar férfi vízilabda-bajnokság fináléjában a válogatott pólósok közül az egyik játékos mintája pozitív lett.

Kemény Dénes kihirdette a keretet
Egyelőre 19 főt válogatott be az olimpiai keretbe Kemény Dénes.

Perez a sikerét a kutyájának ajánlotta
Perez, aki a Maláj Nagydíjon mindenkit meglepve a második helyen végzett, nemrég elhunyt kutyájának ajánlotta a sikerét.

Jenson Button a szobájának köszöni sikerét
Harmadjára is megnyerte Jenson Button az Ausztrál Nagydíjat, állítja azért, mert mindig ugyanabban a szobában aludt.

Nem engednek Hoffmannék a keretszámokból
Nem vonják vissza a felvételi keretszámokat, ezt nyilatkozta Hoffmann Rózsa. A Hallgatói Hálózat tegnap demonstrációt tartott, úgy tűnik, hiába.

Gera benne van a Liverpool elleni keretben
Ugyan még fizikálisan nincs teljesen a topon, Gera Zoltán ott lesz a hétvégi Premier League mérkőzésen. Menedzsere reményei szerint játékba is tud állni a focista.

Nagy Lászlóval képzelik el a londoni keretet
A szövetség célja, hogy a Barcelona klasszisa is ott legyen a jövő évi olimpián, ha a magyar férfikézilabda-válogatott kiharcolja az indulást.

Szemüvegkeretet loptak a betörők
12 millió forintot értek összesen a meglovasított szemüvegkeretek.

Gera és Dzsudzsák is ott van a finnek elleni keretben
Egervári Sándor a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a finnek elleni október 11-i Európa-bajnoki selejtezőre. A névsorban ott van a sérülés után lábadozó Gera Zoltán és Dzsudzsák Balázs is, a zaragozai Pintér Ádám viszont kimaradt.

Ünnepélyes keretek között adták át a Közszolgálati Kódexet
A Médiatanács megalkotta és a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumával együttesen közel száz konzultáció és fél éven át tartó tárgyalások után elfogadta a Közszolgálati Kódexet.

Szélig, Vas János és Bartalis is csatlakozott a kerethez
Az utolsó felkészülési hét vette kezdetét hétfőn a magyar jégkorong-válogatott számára, amely vasárnap már divízió 1-es világbajnoki mérkőzést játszik a Papp László Budapest Sportarénában.

1100 milliárd forint pályázható az Új Széchenyi Terv keretében
Januártól 1100 milliárd forint pályázható az Új Széchenyi Terv keretében, a meghatározott stratégiai célok mentén - jelentette be Egerben Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára.

Megvan Egervári idei első kerete
Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette keretét a mieink soron következő, Azerbajdzsán elleni felkészülési mérkőzésére, amelyet február 9-én Dubaiban rendeznek.

Kamuigazolványokkal nyitottak folyószámlát és kaptak hitelkártyát
A csalók fiktív nevekre kiállított hamis személyi igazolványok felhasználásával folyószámlákat nyitottak, melyekre nagyobb értékben látszólag munkabérből fakadó átutalásokat teljesítettek, majd erre hitelkártyák kibocsátását kérték, melynek hitelkeretét természetesen kimerítették

Mehlmann ismét tagja a kézilabda-válogatott keretnek
Mátéfi Eszter szövetségi kapitány kihirdette a magyar női válogatott 19 fős, bő keretét a szeptember 21-én kezdődő dániai világkupára. Érdekesség, hogy csaknem három év után ismét tagja a keretnek a szülés után visszatérő Mehlmann Ibolya.

Itt a Kemény-keret: Gergely, Bárány és Bátori kihagyja az Eb-t
Kemény Dénes szövetségi kapitány szerdán kihirdette a Vodafone Kupára készülő 13 fős keretét, ami egyben az Európa-bajnokságra utazó keret is.

Kevés a játékos a Barcában
Az FC Barcelona eddig csak két játékost igazolt a nyáron, miközben többen is távoztak a csapatból. Könnyen lehet, hogy Josep Guardiola a fiatalokhoz nyúl.

Pepe is a portugál keretben van
A Portugál focicsapat nyilvánosságra hozta szűkített keretét, Pepe Reinaval együtt 24 jelölttel számolhatunk.

Kihirdette keretét Kántor Sándor
Az Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar férfi felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Kántor Sándor kialakította bő keretét, amely kaposvári és kecskeméti játékosokból, valamint idegenlégiósokból áll. A kvalifikációs sorozat első fordulójában sorra kerülő Magyarország–Luxemburg meccset a Sport Televízió élőben közvetíti.

Egervári keretet hirdetett
Kihirdette keretét az olaszok elleni jövő szerdán sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőre Egervári Sándor, a magyar U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Kilencedik sikerét aratta a Lakers
A 108-88-as diadalból Kobe Bryant 26 ponttal, Ron Artest pedig 15 ponttal és 5 labdaszerzéssel vette ki a részét.

Behívták a portugál keretbe a sérült Rondaldot
Carlos Queiroz, a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya behívta a Bosznia-Hercegovina elleni világbajnoki pótselejtezőkre készülő keretébe a bokasérüléssel bajlódó Cristiano Ronaldót. Az aranylabdás támadó spanyol klubja, a Real Madrid azonban felszólította a játékost, hogy ne tegyen eleget a behívásnak.

Megemelte 10 milliárd forinttal az MFB a panelprogram hitelkeretét
Megemelte 10 milliárd forinttal az Magyar Fejlesztési Bank (MFB) a panelprogram hitelkeretét, aminek révén újabb 30 ezer panellakás felújítása válik lehetővé.

Tizenhét légiós Maradona keretében
Diego Maradona szövetségi kapitány 17 légióst hívott be az argentin labdarúgó-válogatott utolsó két, számára sorsdöntő világbajnoki selejtezőjére.

Az IMF jóváhagyta a hitelkeret negyedik részletének lehívását
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyta a Magyarországnak 2008 novemberében megítélt készenléti hitelkeret negyedik részletének lehívását - közölte honlapján a Pénzügyminisztérium pénteken. A pénteki döntéssel nemcsak a negyedik részlet lehívását engedélyezték, hanem azt is, hogy a megítélt hitelkeret lehívásának határidejét fél évvel meghosszabbítsák, 2010. október 5-ig.

Tomori műtéte, Bulath a keretben
A győri Tomori Zsuzsanna helyett a debreceni Bulath Anita került be a jövő keddtől vasárnapig tartó dániai Világkupán szereplő magyar női kézilabda-válogatott keretébe.

MÁV - 263 milliós keret-megállapodás épület-karbantartásra
A MÁV Zrt. 263 millió forint értékben kötött keret-megállapodást épületszerkezeti karbantartási munkákra hat hirdetménynélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás keretében - derült ki a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számból.

Forsberg a bő svéd hokis keretben
Peter Forsberg annak ellenére bekerült a bő svéd olimpiai keretbe, hogy nem tudja, fog-e egyáltalán jégkorongozni a szezonban.

Queiroz kihirdette a portugál keretet
Kihirdette 18 fős keretét Carlos Queiroz, a magyar labdarúgó-válogatottal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő portugálok vezetőedzője a szerdai, Liechtenstein elleni barátságos mérkőzésre.

Kemény Dénes kijelölte keretét a római vb-re
Kemény Dénes szövetségi kapitány vasárnap kihirdette a július-augusztusi világbajnokságra készülő férfi vízilabda-válogatott keretét, amelyben a 13 pekingi olimpiai bajnok közül kilenc kapott helyet. A nemzeti együttes honlapja, a www.vlv.hu által közzétett 18 fős listáról hiányzik a tavalyi ötkarikás aranyéremmel a tarsolyában a válogatottságot lemondó, háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, Molnár Tamás, az idei évet kihagyó Kásás Tamás, illetve az Athénban és Pekingben győztes csapatban szerepelt Varga Tamás.

A Ligaválogatott kerete a Milan ellen
Mészöly Géza, a Milan elleni jövő szerdai gálameccsre készülő Ligaválogatott szakvezetője kijelölte szűkített, de még nem végleges keretének tagjait.

Magyar válogatott: Vadócz a keretben
Fehér Csaba sérülése miatt Vadócz Krisztián bekerült a szombati, albánok és a szerdai, máltaiak elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe.

Raúlnak továbbra sem jut hely a spanyol keretben
Akárcsak Del Piero az olaszoknál, Raúl a spanyoloknál nem rúghat labdába a válogatott összeállításakor...

Megemelik a 4-es metró PR feladatainak keretösszegét
Az európai uniós támogatáshoz kötődő többletfeladatai miatt 80 millió forinttal megnövelnék a 4-es metró építésének kommunikációjával foglalkozó PR cég megbízási keretösszegét - tudta meg az MTI fővárosi képviselőktől vasárnap, annak kapcsán, hogy a Főpolgármesteri Kabinet hétfőn tárgyalja ezt a javaslatot.

Megvan a magyar jégkorong keret
Pat Cortina, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 22 fős keretét a péntektől vasárnapig tartó budapesti olimpiai selejtezőre. Az utolsó szűkítésnél a kapus Budai Krisztián, valamint a csatár Nagy Gergő maradt ki.

Csökkentik a jutalomkereteket
A miniszterelnök várhatóan hétfőn aláírja azt a kormányrendeletet, amely 12 milliárdról kétmilliárdra csökkenti a minisztériumoknál és a háttérintézményeknél a jutalomra felhasználható keretet - tudta meg kormányzati és minisztériumi forrásból az MTI vasárnap. A kormányszóvivő az MTI-nek megerősítette, hogy készül egy olyan kormányrendelet, amely a jutalmak csökkentéséről szól, de részleteket nem közölt.

Németh Krisztián a Liverpool felnőtt keretében
Hivatalossá vált, hogy Németh Krisztián az FC Liverpool labdarúgócsapatának felnőtt keretének lesz a tagja a következő szezonban.

Röplabda: A ceglédi aranyérmesek sikerét hozta a nyíregyházi torna
A nők mezőnyében a Gudmann Csilla, Mátrai Beáta duó, a férfiaknál pedig a Koch Norman, Szauter Péter páros győzött a NESTEA Strandröplabda Magyar Bajnokság A-kategóriás versenyének 3. fordulóján, Nyíregyházán. Gudmannéknak ez a második, Kochéknak pedig a harmadik sikerük idén.

Kemény Dénes kihirdette a férfi vízilabda-válogatott keretét
Kihirdette a férfi vízilabda-válogatott keretét Kemény Dénes szövetségi kapitány. Tizennyolc tagú kerettel kezdi meg a felkészülést Kemény Dénes a nyári pekingi olimpiára valamint a júliusi, malagai Európa-bajnokságra.

Hitelkeretet nyithat az OMV a Mol felvásárlásához
A Barclays és a JP Morgan az OMV számára készít elő egy 13,5 mrd eurós hitelkeretet, melyet az osztrák társaság a Mol felvásárlásához kíván igénybe venni - jelent meg aBloomberg hírügynökségen az osztrák Oesterreich napilap információja alapján.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier