Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: klan Találatok száma: 31

Botrány: diáklányokat molesztált a tanár?
Szülők tettek panaszt az osztályfőnöknél, és az iskola igazgatójánál is, miszerint az egyik tanár molesztálja a lányokat. Az intézményben azokban süket fülekre találtak, így az ügyészséghez fordultak.

Nyaklánckitépőt fogtak a józsefvárosi rendőrök
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága 2011. augusztus 31-én lopás bűntett elkövetése miatt indított eljárást akkor még ismeretlen tettes ellen.

Kómában fekszik egy magyar diák Olaszországban
Diáktársa szerint agresszió áldozata lett, az olasz rendőrség ezt kizárja, a helyi sajtó a túlzott alkoholfogyasztással magyarázza az esetet.

Az olasz hatóságok megtalálták Ophélie egyik olasz ismerősét
Az olasz hatóságok kihallgatták Ophélie Bretnacher, a Magyarországon elhunyt francia diáklány egyik olasz ismerősét, aki információkkal szolgálhat az üggyel kapcsolatban.

A mentők is hibáztak a magyar diáklány halálakor?
A család ügyvédje szerint valószínűleg a mentőorvos mulasztása is szerepet játszott abban, hogy a múlt héten Angliában meghalt egy magyar diáklány.

Arn Gréta megnyerte az aucklandi tenisztornát
Arn Gréta egy óra 22 perc alatt két játszmában diadalmaskodott a címvédő belga Yanina Wickmayer felett magyar idő szerint szombat hajnalban a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás tenisztorna döntőjében a viadal honlapja szerint.

Brutális! Savban oldották fel a megkínzott nőt
A maffiózók által használt egyik legkegyetlenebb módszerrel álltak bosszút egy nőn, aki korábban a bűnszervezet ellen vallomást tett egy gyilkossági ügyben - adta hírül az olasz média.

Kínában adta fel magát a norvég diáklány gyilkosa
Feladta magát Pekingben Csao Fej (Zhao Fei) kínai állampolgár, akit Budapesten egy norvég lány meggyilkolásával gyanúsítanak.

Kirúgták magassága miatt a kétméteres diáklányt + video
Kiraktak egy 14 éves diáklányt az iskolájából Brazíliában, mert túl magas, ezért nem fér el rendesen az iskolabuszon.

Kínai férfit vádolnak a norvég diáklány megölésével
Az áldozat egy barátnőjével találkozott volna, akivel azt tervezték, hogy megnéznek Győrben egy koncertet, ám a találkozóra már nem érkezett meg a norvég lány.

Túl van az életveszélyen a Dunaújvárosban mellkason szúrt diáklány
Túl van az életveszélyen az a 16 éves diáklány, akit szombatra virradóra életveszélyesen megsebesített Dunaújvárosban egy 34 éves tanárnő. A Kórház a szülők kérésére állapotáról nem adott ennél több információt.

Túlélte a 16 emeletnyi zuhanást
A tizenöt éves tini aucklandi otthonuk erkélyéről esett ki, adta hírül mai számában a New Zealand Herald.

Szex helyett elég volt a nyaklánc
A sértett a nyakláncával fizetett a visszautasított szexuális ajánlatért

Sziklának hajtott Raikkönen
Sebastien Loeb győzelmével ért véget a rali-világbajnokság bulgáriai versenye, a francia pilóta az 58. győzelmét ünnepelhette a hétvégén. Räikkönen csak a 11. lett

Diáklányt molesztáltak Kaposváron
Szerdán este őrizetbe vett a rendőrség egy férfit Kaposváron miután erőszakoskodott egy diáklánnyal.

Kinter Oszkár a Zana klánnal csap össze
A modell műsorvezető szombaton egészen Siófokig merészkedik, a Sió Kanál Fesztiválra, hogy összemérje erejét riválisaival a kajak kenu versenyen.

Frabi nyakláncot adott Cininek szerelme zálogául! + video
Zalatnay Sarolta nagyon jó kapcsolatot ápol a jóssal, akitől gyakran kap ajándékokat. Cini ennek ellenére elárulta, hogy semmilyen intim viszony nem fűzi Őt Frabatohoz, hiszen egyszerűen nem tartja férfinek!

Nem kért életfogytiglant az ügyész a Koszi klán tagjaira
Annak ellenére, hogy bűnszervezetben, a legsúlyosabb bűncselekmények, köztük emberölés és fegyveres rablás elkövetésnek vádjával állnak bíróság előtt a Koszi-klán tagjai.

Miért nem tudjuk magunkat megcsiklandozni?
Csiklandós vagy te is? Gondolom, ugyanis az emberek nagy százaléka érzékeny a csiklandozásra valamely bőrfelületén. Ám azt biztosan te is tapasztaltad, hogy magunkat még a legérzékenyebb pontjainkon sem tudjuk megcsiklandozni. Vajon mitől lehet az, hogy ha más ér hozzánk, mégis nevethetnékünk támad?

Michael Douglas libidója takaréklángon
Michael Douglasnek néhány éve rettegett híre volt Hollywoodban, ott hajkurászta a nőket, ahol érte, sokan tartották szexfüggőnek. Mostanra viszont saját bevallása szerint megnyugodott, köszönhetően walesi származású feleségének, Catherine Zeta-Jonesnak.

Ellógott a házi őrizetből a Koszi-klán tagja
Újra előzetes letartóztatásba helyezte a Pest Megyei Bíróság K. Ferencet, a Koszi-klán egyik tagját, mert megszegte a házi őrizet szabályait, közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

Meghalt a 7 hónapja kómába esett diáklány
Meghalt az a 19 éves lány, akit tavaly júniusban elütött a városnéző kisvonat Szegeden; az ügyészség a nyomozás folytatását rendeli el, ebben a helyzetben a vádlottat már öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja a bíróság.

Gyereklányok vertek meg és raboltak ki egy nőt
Gyereklányok cigarettáért vertek meg egy nőt, majd nem sokkal később egy férfit, akitől elvették a pénzét és a mobiltelefonját Kaposváron egy áruház dohányzórészében, illetve az utcán - közölte a kaposvári rendőrkapitányság sajtószolgálata kedden.

Nyakából kitépte arany nyakláncát
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXII. kerületi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2009. augusztus 31-én 14 óra 15 perc körüli időben a Budapest XX., Magyar utca és Felvidék utca sarkán a sértett elé lépett és nyakából kitépte arany nyakláncát.

Ír nőt támadtak meg a Nagyerdőn!
Gyanútlanul sétalgatott a Nagyerdőn a 62 éves külföldi nő, nem gondolva arra, hogy épp őt szemelte ki a férfi. A Debreceni Rendőrkapitányság, Bűnügyi Osztály, Életvédelmi Alosztálya rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen személlyel szemben.

Markos Györgyöt kifakasztják a monokinis diáklányok + video
Markos György a Tabu Tv stúdiójában beszélt arról, hogy mennyire kifakasztja az új trend ami az egész világon kialakult. Monokinis diákok az iskolában, IQ hiányos ózonlyuk áldozatai rágóval és 21-22 éves lányok, akikre cseppet sem jellemző a műveltség. Markos az iménti problémák megoldásán töpreng!

Megvan a francia diáklány holtteste?
Elképzelhető, hogy megtalálták a decemberben eltűnt francia diáklány, Ophélie Bretnacher holttestét Budapesten, Csepelen a Dunában csütörtök este - közölte Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-vel.

Három gyereklányt erőszakolt meg
Három gyermekkorú kislányt is megerőszakolt a rendőrség szerint egy középkorú férfi Mohácson, az illetőt őrizetbe vették - értesült a HavariaPress.

Eltűnt egy francia diáklány Budapesten
Eltűnt egy francia diáklány Budapesten, a 22 éves Ophélie A. B. még december 4-én távozott ismeretlen helyre. A rendőrség az ügyben közigazgatási hatósági eljárásban megkezdte a fiatal nő felkutatását - közölte a BRFK kedden internetes oldalán.

Rosszcsont diáklány
A floridai szépség, Spencer Scott (igen, fiúneve van a lánynak) lett a Playboy Miss Októbere 2007-ben. A szőke bombázó rosszcsont diáklánykának öltözött be a fotókon.

Naomi Watts és a 85 karátos gyémánt nyaklánc
A legcsillogóbb hölgynek járó Elizabeth Taylor-díjat Naomi Watts érdemelte ki, aki 85 karátos gyémánt nyakláncával és 12 karátos gyémánt fülbevalójával tűnt ki a hírességek közül.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier