Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: komar Találatok száma: 27

Halálos vonatgázolás Komáromnál
Halálra gázolt a vonat Komárom és Ács között egy embert, a helyszínelés miatt késésre kell számítani.

Ötszáz kórházi ággyal kevesebb lesz
Ötszáz kórházi ágyat szüntetnének meg a fővárosban és környékén.

Ezreket bocsájt el a komáromi Nokia
Óriási leépítésbe kezd a Nokia Komáromban, 2300 dolgozót küldenek el, a gyártást Ázsiába viszik.

Hárman vesztek oda egy lakástűzben
Kigyulladt egy ház szerda hajnalban Koppánymonostoron. A tűzoltók nagyerőkkel a helyszínre vonultak, a leégett lakásban három elszenesedett holtestet találtak.

Két kerékpártolvaj is lebukott Komáromban
A járőrök körültekintő szolgálatellátásának köszönhető, hogy két kerékpártolvajt is sikerült elfogni, majd egyiküket gyorsított eljárással bíróság elé állítani Komáromban. A két szlovák állampolgárságú férfinak hazájában más hosszú bűnlajstroma van.

Halálos baleset Komáromnál: A korlátot is átszakította
Meghalt egy 42 éves komáromi férfi, aki autójával átszakította egy felüljáró szalagkorlátját és az út melletti rézsűre zuhant péntekre virradó éjjel Komáromnál.

Két tartálykocsiból szivárgott a veszélyes anyag a komáromi vasútállomáson
Két tartálykocsiból szivárgott vegyi alapanyag, sztirol (UN-2055) a komáromi vasútállomáson, ahol le kellett állítani csütörtök délután a vonatközlekedést - tájékoztatta Kálmán Sándor megyei katasztrófavédelmi ügyeletes pénteken az MTI-t.

Városfejlesztés Komáromban
A majdnem egy éven át tartó munka meghozta gyümölcsét: átalakításra került a komáromi városközpont és a mozi is, természetesen Uniós támogatásból.

Komár László 75 ezret ajánlott gyerektartásnak + video
Komár László és volt felesége között még mindig nem zárult le a válás, hiszen addig nem mondja ki a bíróság, amíg a felek meg nem tudnak állapodni egymással a gyerektartás összegében.

Komár László bevallotta, eddig mindenkit megcsalt
Komár szerint többször is előfordult, hogy lebukott hűtlenkedés után. Néhány napja a Mokkában pakolta ki rémálommá változott válása legújabb fejezetének részleteit.

Pénteken boxolnak a Gladiátorok a Komarnoval
Ha be akar jutni a Komarno csapata a bajnokságba, akkor hét meccsből ötöt meg kell nyernie a győriek ellen

Rossz helyre utalt fizetések
A komáromi ipari falu egyik multicégének dolgozói személyes adatainak megszerzésével, majd azokkal visszaélve jutott hozzá a fizetésekhez két Komáromban élő nő. 16 rendbeli csalással több százezer forintot szereztek meg jogtalanul a gyanúsítottak.

Nagy fogás Komáromban: 7 kg kábítószer
Drogkereső kutya segítségével találtak mintegy hét kilogramm kábítószert a vám- és pénzügyőrség járőrei egy személyautóban Komáromban.

Drogfutárokat fogtak el a vámosok
Drogfutárokat fogtak el a vámosok az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán és összesen 25 millió forint értékű kábítószert foglaltak le

Komár Lacit elkapta a harctéri idejbaj + video
Nagy a botrány Komár László háza táján. Az énekes épp válik, a felesége pedig újabb és újabb vádakkal keseríti meg az életét. A nő szerint Komár megverte őt, de az énekes állítja: ez nem igaz. Annyit azonban elismert, hogy sokszor elkapta őt a harci hév, szóban veréssel fenyegette a kedvesét, de sohasem bántotta. Komár László napjai most is a válás körül forognak: rendőrök jártak nála, elmeorvosi vizsgálaton vett részt, újságírók kérdéseire válaszol, és megpróbálja rendezni a magánéletét. A zenész biztos abban, hogy hamarosan új párt talál majd magának!

Komáromi Pisti fedezte fel Lakatos Krisztiánt! + video
Az egykor még Zámbó Jimmyvel is fellépő zenész, Komáromi Pisti nem ítéli el a tehetségkutató műsorokat, hiszen ő maga is nagy felfedező hírében áll. Többek közt a Megasztáros Lakatos Krisztiánt is saját találmányának tekinti. De úgy gondolja, hogy végig kell járni a szamárlétrát, mert egyik napról a másikra nem alakul ki az az alázat, ami ehhez a hivatáshoz szükséges.

Fegyveres rablás egy komáromi közértben
Símaszkban, pisztollyal raboltak ki kedd este egy komáromi élelmiszerboltot - tájékoztatott szerdán a rendőrség.

Sólyom László fogadta a révkomáromi Szent István Szoborbizottság tagjait
Sólyom László köztársasági elnök pénteken hivatalában fogadta a révkomáromi Szent István Szoborbizottság tagjait - tájékoztatta az MTI-t a Köztársasági Elnöki Hivatal.

A rendőri pályát népszerűsítik roma fiataloknak Komárom-Esztergom megyébe
Pályaorientáló programsorozatot indított roma középiskolás fiataloknak a Komárom-Esztergom megyei cigány kisebbségi önkormányzat és a rendőr-főkapitányság; a részletekről sajtótájékoztatón számoltak be csütörtökön, Tatabányán.

Távozik a közlekedésrendészet vezetője
Nyugállományba vonul Komáromi Endre rendőr ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője - jelenti a HavariaPress. Komáromi Endre utóda péntektől Óberling József, az autópálya-rendőrség korábbi parancsnoka lett. Az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője csütörtöki hatállyal, indoklás nélkül vonta vissza Komáromi Endre ezredesnek, a Közlekedésrendészeti Főosztály vezetőjének vezetői kinevezését.

Újabb esztelen rongálás
A KEM RFK Sajtószolgálata tájékoztatása alapján egy gyermek- és egy fiatalkorúval szemben intézkedtek a rendőrök a minap. A két fiú késő este Mocsán kövekkel, téglákkal dobált egy lakatlan házat. 28 ablakot törtek be, a zajra a szomszéd lett figyelmes.

Komár Laci nem szimpatizál társaival
A Hal a tortán speciális hetének első estéjén Komár Laci küzdött meg a szabályok közé szorított vacsorakészítéssel. A kihúzott menü alapanyagait húsz perc alatt kellett beszereznie a sztárszakácsnak, aki aztán egymaga birkózott meg a mézes-mustáros csirkével. A vendégeket azonban már egy Elvis imitátorral közösen fogadta, aki később dalra is fakadt.

Geszti Péter Komáromba vágtázik
Geszti Péter a május 30-június 1. közötti Nemzeti Vágta előtt több ízben vidékre látogat, hogy beszéljen a városok és falvak ünnepévé vált országimázs-fesztiválról. Legközelebb Komáromban, az Erődvárosban tart sajtótájékoztatót.

Bagi Iván dalra fakadt Komár Lacival
A Hal a tortán sztárszakácsai ezen a héten ugyanazt a menüt készítik el, de könnyítésként hívhatnak maguk mellé egy segítséget. Elsőként Bagi Iván próbálkozott meg a zöldséglevest, wellington bélszínt és csoki szuflét tartalmazó vacsora elkészítésével. Egy emlékezetes duettre is sor került hétfő este, hiszen vendégként Komár Laci is beugrik.

Az élet apró kihívásai 1.: boltba menetel

Komár Laci nem rákos
Tíz kilót fogyott, hogy jó kondiban legyen, Szilveszterkor öt koncertet nyomott le, fittnek érzi magát a rock örökifjú hazai királya. Még szerencse, hogy a kislánya nem tudja elolvasni az apukájáról keringő szörnyű pletykákat.

Komár László - zsidózott és buzizott
Komár László zsidózott, majd buzizott egy solymári rendezvényen, és egy népszerű internetes oldalon egy írás, részletesen elmeséli a történteket. Komár lapunknak sem tagadta, de bosszantja, hogy szavait pontatlanul közölték.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier