Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: komp Találatok száma: 11

Támogatással segíti a kormány a béremelést
Segítené a kormány azokat a cégeket, akik nem tudják kigazdálkodni az öt százalékos béremelést.

Súlyos kompbaleset Horvátországban
A baleset 18 óra után néhány perccel történt. A horvát katasztrófavédelmi szervezet első jelzése szerint a parton tartózkodók közül négyen könnyebben sérültek meg, őket Senj egészségügyi központjába szállították.

Sok darab jelent veszélyt a kicsikre
Az üzletekben megvizsgált bébikompok harmadánál, valamint a járókák csaknem ötödénél találtak hibákat a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrei. Laboratóriumban öt terméket vizsgáltak meg. Egy sem volt közülük biztonságos, ezért azonnal kivonták őket a forgalomból. A fogyasztóvédelem a jövőben kiemelten ellenőrzi a kisgyermekeknek készült játékokat.

Kompbaleset Indonéziában
Már biztos, hogy legkevesebb 10 ember vesztette életét az Indonéziában történő kompbalesetben. Még folyik a keresés az esetleges túlélők után.

Vége a sztrájknak Görögországban
Újra a rendes kerékvágásban zajlik az élet Görögországban; hétfő délelőtt, alig egy nappal a teherautósofőrök súlyos üzemanyaghiányt és élelmiszer-ellátási zavarokat okozó sztrájkja után már országszerte kapható volt üzemanyag, és a boltokban is normális az ellátás.

Kasza Tibi nem ismerkedik közösségi portálon + video
Kasza Tibi elsősorban a hagyományos ismerkedési módozatokban hisz, és csak arra vár, hogy egy fénymásoló szalonban találjon rá élete szerelmére.

Fürdőkomplexumot adtak át Nyírbátorban
Összesen 1,7 milliárd forintból, jelentős uniós támogatás segítségével fejlesztették Nyírbátor fürdőjét: a gyógy és termálfürdőből, valamint tanuszodából álló új komplexumot szerdán adták át a nyírségi kisvárosban.

Német Ferrari California, kompresszorral
Még több lóerő, még nagyobb kerekek, és hófehér fényezés, a Novitec szerint így lehet még a gyárinál is jobb egy Ferrari California.

Kompenzál a BKV az utasoknak
Meghosszabbítja a BKV bérletek érvényességét a közlekedési vállalat a hat napig tartó sztrájk miatt, tájékoztatta a Független Hírügynökséget a BKV szerdán. Három nappal tovább lesznek érvényesek a kétheti, havi és negyedéves Budapest bérletek, a HÉV bérletekre viszont nem vonatkozik a kompenzáció.

Gyurcsány: amit én ajánlok, az a legjobb kompromisszum
A miniszterelnök abban bízik, hogy a Megegyezés programjának és az ahhoz kapcsolódó költségvetésnek meglesz a parlamenti többsége, de nyitott arra, hogy másokat is meghallgasson; erről Gyurcsány Ferenc a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt péntek reggel.

Kelet-Európa legnagyobb mozikomplexuma nyílik hazánkban
Kelet-Európa legnagyobb mozikomplexumát, benne Magyarország első háromdimenziós, Imax rendszerű termét adja át - várhatóan - novemberben a Cinema City International (CCI) a Kerepesi úton épülő Arena Plaza Mall bevásárló- és szórakoztató-központban.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier