Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: kovacs Találatok száma: 40

Tehetségek nyomában Kovács Áron!
Ismét ifjú titánokat fedezhet fel a könnyűzenei élet számára Kovács Áron, aki immár húsz éve mozog a szárnyaikat bontogató, a nagy kitörésre váró zenei tehetségek között.

Visszatér Norvégiába Kovács Péter
Visszatér korábbi klubjához,a norvég Strömsgodset labdarúgócsapatához a belga Lierse együttesét elhagyó Kovács Péter.

Kovács Kati újra formában
Élsportolónkat nem hátráltatja sérülése a felkészülésben, sőt. Mindig is úgy gondolta, hogy a bal oldala gyengébb, így azt is meg kell dolgoztatnia.

Kovács Katalinék a Balatonnál
Új helyszínt választott Csipes Ferenc az őszi alapozó munkához: Kovács Katalinék a héten Balatonalmádiban edzenek, és amikor az idő megfelelő, vízre is szállnak a Balatonon.

Kajak-kenu vb - Kovács és Kozák duója már döntős 200 m-en
A Kovács Katalin, Kozák Danuta kajakpáros bejutott a vasárnapi döntőbe 200 m-en a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság szombat délelőtti programja során. A többi magyar egység a középfutamban folytathatja a legrövidebb távon.

Kovács Lázár- Séf a pácban
A szakadó eső sem szegte kedvét annak a kis csapatnak, aki Ráckevén a duna szállodájában egy kemence partyn vett részt.

Kovács István nem fogyasztott alkoholt baleseténél
Kovács "Kokó" István kedden este balesetet szenvedett, ahol szinte totálkárosra zúzta autóját, ami az árokban landolt. A volt ökölvívó szerencséjére azonban megúszta kisebb karcolásokkal a balesetet. Mint kiderült, Kokó nem fogyasztott alkoholt, de a vizsgálat eredményére még várni kell.

Kovács Katalin és Kozák Danuta sem lesz ott az ob-n
Péntektől vasárnapig országos bajnokságot rendeznek Szolnokon, amelyen nem lesznek ott a Domino-Honvéd női kajakosai (Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Csipes Tamara). Ez egyrészt érthető, mert egyik női szám sem kvalifikál a világbajnokságra (csak a nem olimpiai férfiszámok), másrészt viszont éppen emiatt némiképp megkérdőjeleződik az ob rangja.

Az öntöttvasművesség virágkora
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Öntödei Múzeuma 1969 óta várja látogatóit. A negyvenkét éve tartó kiállítás évről-évre megújul és az idei évben a legszebb részét nyitotta meg a múzeum, ahol 32 kályha és több mint száz apró tárgy tekinthető meg.

Kovács J. Attila halbőrből és lóbőrből is készít luxuslábbeliket
A cipészmester igazi csizmadiacsalád sarja, volt kitől tanulnia a luxuskivitelben készülő minőségi lábbelik készítésének titkát.

Kovács Katalin öt számban áll rajthoz a válogatón
Péntektől vasárnapig a Maty-éren rendezik meg a női kajakosok első világbajnoki válogatóját. A szakág kétszeres olimpiai bajnoka, Kovács Katalin öt számban is rajthoz áll ezen a hétvégén.

Olimpiai bajnokaink hamarosan a húrok közé csapnak
Két hét múlva megkezdődik a Magyar Kajak-Kenu Szövetség világbajnoki kampánya. A szervezők az idén is rendhagyó módon kívánják felhívni a figyelmet az augusztus 17. és 21. között Szegeden megrendezésre kerülő MOL kajak-kenu világbajnokságra.

Nem született megállapodás Lázárka nevét illetően
Nem született megállapodás Bíró Andrea és Kovács Lázár között sem közös gyermekük nevét, sem a gyerektartás havi összegét illetően, részítéletben azonban a bíróság kimondta a sztárséf jogerős apaságát.

Új üzleti ötletekkel állt elő Kokó
Kovács Kokó István éppen szakdolgozatát írja a profi ökölvívás gazdasági modellje témájában a Testnevelési Főiskolán, és máris új üzleti ötlettel állt elő, amiről először a Frizbi stúdiójában nyilatkozott.

Szülés előtti formájára szabattja magát Bíró Andi + video
Kovács Lázár harmadik gyermekének édesanyja, Bíró Andrea szeretné visszanyerni szülés előtti alakját, ezért úgy döntött, kés alá fekszik és teljesen átszabatja mellét. A fiatal anyuka azonban a tökéletességre törekszik, ezért zsírleszívást is végeznek majd rajta az orvosok.

Kovács Katalin: a lényeg, hogy mindenki megtalálja magát
Újabb fordulópontjához érkezett a felkészülés az augusztusi szegedi MOL kajak-kenu világbajnokságra. Legjobb kajakosaink és kenusaink több helyszínen is megkezdték a vizes edzéseket: Csipes Ferenc versenyzői már Törökországban lapátolnak.

Lemondott Kovács Miklós az FTC elnöki posztjáról
Kovács Miklós megnövekedett üzleti elfoglaltságára hivatkozva hétfőn lemondott a Ferencvárosi Torna Club elnöki posztjáról, ennek ellenére az elnökség tagja marad.

Para-Kovács Imre: Alkalmi összegekből tartjuk fent magunkat
Para-Kovács Imre, Bakács Tibor egyik legjobb barátja állítja, nincsenek könnyű helyzetben a mai értelmiségi, liberális újságírók, hiszen szinte az összes műhelyük megszűnt.

Budapesten kerül sor az olimpiai kvalifikációs viadalra
Nagy ünnepre készül a magyar judo, 2011. február 12-én és 13-án olimpiai kvalifikációs viadalra kerül sor Budapesten, a Körcsarnokban a 46. Hungária Férfi Judo Világkupa résztvevői lépnek majd tatamira.

Szepesi Nikolett nem indulhat az olimpián
Az Eb-bronzérmes hátúszó második alkalommal jelentette be visszavonulását, miután az év elején kiderült; a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2008 nyarán hozott rendelkezése miatt nem indulhat a 2012-es ötkarikás játékokon.

Bíró Andrea Damu Rolanddal készít interjút
Kovács Lázár egyik gyermekének édesanyja, Bíró Andrea a Tabu Tv riportere szerepébe bújik, első alanyának pedig Damu Rolandot választotta. Saját bevallása szerint azért, mert hisz a színész ártatlanságában.

Kovács Áron nem tűri a beszólásokat
Heves szócsatába keveredett Kovács Áron az egyik bevásárlóközpontban! A népszerű műsorvezető ugyanis kikérte magának, hogy egy útjába keveredő vadidegen nem éppen hízelgő jelzővel illette.

Egy 16 éves eltűnt lányt keresnek Veszprémben
A rendőrség a lakosság segítségét is kéri a nyomozásban, hiszen még mindig nem sikerült Cintia nyomára akadniuk.

Előkerültek Kovács Ági aktfotói
Egy elhagyott adathordozóról előkerültek azok az aktfotók, amelyeket Kovács Ági magáncélra készíttetett

Elhunyt Kovács Attila világbajnok vívó
Hosszan tartó betegsége után hunyt el a a kétszeres világbajnok Kovács Attila

Janics a hónap kajakosa a nemzetközi szövetségnél
Bár a versenyszezonnak már vége, Janics Natasát választotta november hónap legjobb női sportolójának a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) honlapja.

Kovács Áron: A cukorbetegséget komolyan kell venni!
Kovács Áron betegtársaival együtt hullámvasutazott a Vidámparkban a Diabetesz Hónap nyitórendezvényén

Balesetet okozott a műsorvezető
A Class FM műsorvezetője éppen a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak akart segíteni, amikor robogójával egy autóval ütközött...

Kovács Áron összeesett a színpadon!
Kovács Áron hirtelen rosszul lett és összeesett a színpadon. Szerencsére a gyors segítségnek köszönhetően sikerült stabilizálni az állapotát. Áron persze jól van, csak egy bemutató kedvéért játszotta el a rosszullétet, amellyel a szakszerű segítségnyújtás fontosságára akarta felhívni az emberek figyelmét

Újabb leleplezés! Kovács Lázár testvéreit is bemutatta Bíró Andreának!
Kovács Lázár harmadik gyermekének édesanyja nem csak a sztárséffel ápolt közeli kapcsolatot: Andrea bevallotta, hogy Lázár húgával barátnők voltak, de az öccsével is találkozott.

Ákos a Pannonhalmi Apátságban borozott!
A zenészszakma hivatásos borlaikusának tartott Kovács Ákos kóstolhatta meg elsőként az év pincészetének választott Pannonhalmi Apátsági Pincészet két új csúcsnedűjét, a Prior 2009 és a Pinot Noir 2009 borokat.

Az utcán verte meg egyéves gyermekét
Eljárás indult egy férfi ellen, aki az utcán bántalmazta egyéves gyermekét a Békés megyei Mezőkovácsházán.

Vallomás! Bíró Andrea: Végső kétségbeesésemben hazudtam! + video
Mióta kiderült, hogy Andrea csak kitalálta, hogy rátámadtak az utcán, elsőként a Tabu Tv stábjának nyilatkozott a történtekről.

Öttusa-vb: Bejutott a döntőbe Gyenesei és Kovács
Kovács Sarolta és Gyenesei Leila bejutott a szombati döntőbe a kínai öttusa-világbajnokság hagyományos női versenyének csütörtöki selejtezőjéből.

Kovács Kokó István: Néha van időm sportolni is! + video
Kokó egészen néhány évvel ezelőttig csak a sporthoz értett, de mára már teljesen beletanult az üzleti életbe, és a rádiós szerkesztő-műsorvezető munkába is.

Kovács Kokó István teljesítménye lassan leépül + video
Az ex-öklöző radikális változást érez az egész testén: hullik a haja, több időbe telik a reggeli futás, fáradékonyabb és hamarabb megfájdul a feje egy könnyed borozgatás után.

Kajak-kenu vb: 37 magyar versenyző indul
A nőknél tíz kajakos és egy kenus, a férfiaknál pedig 13-13 kajakos és kenus képviseli a magyar színeket a lengyelországi Poznanban csütörtöktől vasárnapig sorra kerülő világbajnokságon, amelyen Storcz Botond szövetségi kapitány tíz dobogós helyezésre, köztük öt elsőségre számít. A 37 fős magyar együttesből a háromszoros olimpiai bajnok Janics Natasa indul majd a legtöbb számban, ötben, míg Kovács Katalin megszerezheti 28. vb-elsőségét, amivel megdöntheti az eddigi rekordot.

Kovács Áron: Nem direkt vagyok jogtipró! + video
Kovács Áron brutális mennyiségű ügyvédi irodával levelezik a különféle parkolási jogsértések miatt, és ezt a család sem nézi jó szemmel.

Kovács Lázár: Megállapodtam a hölggyel!
Kovács Lázár félrelépéséről, melyből két éve egy kisfiú is született, a legkülönbözőbb találgatások kaptak szárnyra. Lázár először és utoljára szólalt meg az esettel kapcsolatban.

Trasonában is bizonyíthat a Janics-Kovács páros
A szegedi válogatón elszenvedett vereség ellenére, a Janics-Kovács páros képviseli hazánkat az Európa-bajnokságon.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier