Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: kover Találatok száma: 6

Kiáll Gaby Sidibe-ért a Kövérek Szövetsége
Gaburey Sidibe, a Precious című filmben nyújtott alakításáért Oscarral jutalmazott színésznő ugyan meglehetősen túlsúlyos, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne egészséges, jelentette ki a NAAFA, A Kövérek Integrációjáért Nemzeti Szövetség. Bármilyen meglepő, a csoport valóban létezik, és aktív.

Hájadót fizettetne az Air France
Biztonsági okokból pótdíjat fizettetne a túlsúlyos utasokkal az Air France légitársaság, írta szerdán a Le Parisien.

Kövér: remélem, hogy volt miniszterek is bíróság elé állnak majd
Kövér László bízik abban, hogy a Fidesz kormányra kerülése után kezdődő elszámoltatások következtében volt miniszterek is bíróság elé állnak majd. A Fidesz országos választmányának elnöke az MTI-nek adott interjújában leszögezte: pártja jelenlegi előnye az MSZP számára már ledolgozhatatlan.

Kiborult? Tóth Vera: K*rva nagy szenzáció a túlsúlyom! + video
A bulvársajtó újra Tóth Vera magánéletétől hangos. Egyszer a Hal a tortán szereplői akarják beperelni, máskor pedig túlsúlyát cikizik az újságírók. De miért? Az énekesnő az internetes sztártévének beszélt arról, hogy szerinte csak az uborkaszezon miatt rángatták elő újra és szerinte egyáltalán nem nagy szám a kövérsége, hiszen már gyerekkora óta ilyen az alkata.

Molnár Anikó és az anyagiak
A Cool élő műsorában Molnár Anikóval beszélgettünk a legutóbbi, róla szóló pletykákról, melyek a rossz anyagi helyzetéről szólnak.

Sertésdisznóvágásra ítélt Molnár Anikó + video
Az ex-valóságshow hős szőkeség a harmadik kerületi Club Honey megnyitóján ünnepelt barátnőivel két születésnapot is és mivel vigyáznia kell súlyára, csak szénhidrát mentes tortát volt hajlandó megenni, de szerencsére akad aki gondolt erre is. Anikó azért kezdett bele a fogyókúrába, mert az egyik újságban meglátott magáról egy fotót, amin saját maga állítása szerint "sertésdisznóvágásra ítélt Molnár Anikó" nézett vissza rá.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier