Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: leleplez Találatok száma: 19

Lelepleződött egy milliárdos tb-csalás
A gyanú szerint fiktív vények felhasználásával több mint egymilliárd forinttal károsították meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat.

Leleplezték a McLaren istálló 2012-es modelljét
Február elsején bemutatták a McLaren istálló új Formma 1-es modelljét, az MP4-27-et, amivel a 2012-es szezonban fognak versenyezni.

Februárban leleplezik a Red Bull új versenyautóját
Február 6-án mutatják be a Red Bull istálló 2012-es, RB8 kódjelű versenyautóját.

Három álrendőrt fogtak el
A három gyanúsított idős emberek budai lakásaiba jutott be azzal az indokkal, hogy egy esetleges betörést megakadályozandó, fel akarják mérni, le akarják fotózni a veszélyeztetett értékeket - közölte Berár Iván, a BRFK gazdaságvédelmi főosztályának vezetője szerdán sajtótájékoztatón.

Milliárdos adócsalás
Az utóbbi idők csúcsértékű adócsalását leplezték le a múlt héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói; a költségvetés kára egymilliárd forint, ez az elkövetők vagyonának lefoglalásával teljes egészében megtérült - mondta Sárközi Alexandra, a NAV szóvivője a hivatal csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Árpa Attila és Juszt László leleplezésre készül
Árpa Attila és Juszt László közösen próbálja leleplezni a ma hivatalosan csalásnak nem minősülő, körülbelül félmillió embert érintő és többségüket megkárosító üzleti tevékenységet.

Sandra Bullock exe leleplező könyvet ír!
Ez már régóta keringett a levegőben. A botrányhősöknek szokásuk (reményeik szerint) bestsellereket írni, hadd maradjon még kicsit az a fránya hírnév.

A sztárfocista szeretője: Leleplezem a disznókat!
Már fel sem kapja senki a fejét, ha egy világhírű labdarúgóról azt írják, megcsalta feleségét. Ezúttal a világbajnok olasz kapusról vallotta egy szépség: tévútra lépett

Újabb leleplezés! Kovács Lázár testvéreit is bemutatta Bíró Andreának!
Kovács Lázár harmadik gyermekének édesanyja nem csak a sztárséffel ápolt közeli kapcsolatot: Andrea bevallotta, hogy Lázár húgával barátnők voltak, de az öccsével is találkozott.

A BRFK nemzetközi drogkereskedő hálózatot leplezett le
A BRFK megerősítette az osztrák rendőrségtől származó információt, mely szerint nemzetközi drogkereskedő hálózatot lepleztek le osztrák-magyar együttműködésben; több ember ellen eljárást indítottak.

Botrány egy pedofilokat leleplező film miatt
Még be sem mutatták, de máris heves vitákat váltott ki az újságírói etikáról egy francia dokumentumfilm, amely a pedofilokkal foglalkozik. A vitát az okozta, hogy film készítői állítólag átadták az általuk leleplezett 22 pedofil nevét a francia és kanadai hatóságoknak.

Kirúgták a móri nyomozás hibáit leleplező rendőrt
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) felsőbb utasításra nem hosszabbította meg Kovács Lajos ezredes, a Döglött ügyek osztálya nyugalmazott vezetőjének szerződését, miután az év végén megjelent könyvében leleplezte, milyen hibákat követett el a rendőrség a 2002 májusában nyolc emberéletet követelő móri rablógyilkosság nyomozásakor.

Leleplezték a Torinói leplet?
Megalkotta a Torinói lepel "hű mását" egy olasz kutató- közölte kedden a BBC. A brit közmédia szerint ez egy újabb kísérlet arra, hogy bebizonyítsák: a leplen nem Jézus arcának, illetve testlenyomatának vonásai vannak, vagyis a lepel "hamis" abban az értelemben, hogy nem a keresztről levett Krisztust takarták be vele.

Lelepleztük! Az Ironman-re készül a ketrecharcos!
Még biztosan mindenki emlékszik arra a fiatalemberre, Varga Normanra, aki még sok évvel ezelőtt egy dulakodás hevében a villamos sínre került, és az egyik karját levágta a villamos. Ezt követően a fiú már felépült, és óriási médiaérdeklődés közepette újra visszatért a sporthoz, de ezúttal megdöbbentő bejelentést tett: a világ legkeményebb triatlon versenyén, az Iron Man-en indulna, és már támogatói is akadtak!

Lelepleztük! Bodrogi Gyula disco-ban tölti a szabadságát! + video
A Tabu Tv riportere egy neves budapesti szórakozóhelyen leplezte le Bodrogi Gyulát, aki kikapcsolódni érkezett az eseményre, mivel jelenleg jól megérdemelt szabadságát tölti. A Nemzet Színésze saját bevallása szerint táncolni már nem szokott az ilyen bulikban, de nagyon jól érzi magát az ottani társasággal.

Jogosítványhamisító
A Mátészalkai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya magán- és közokirat-hamisítás, valamint befolyással üzérkedés miatt rendelt el nyomozást. A rendőrségre a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól érkezett jelzés, hogy valaki megrendelésre hamis jogosítványokat és más engedélyeket szerez be.

Csúszik Jáksó László nagy leleplezése?
Az eredeti tervek szerint 2008. május 20-án jelenik meg Jáksó László „ha én egyszer kinyitom a számat” c. könyve. A legújabb hírek szerint az érkezés azonban késik.

Lelepleződött Bochkor Gábor
Saját tévébirodalmat szeretne a Boros-Bochkor duó. A Sláger Rádió műsorvezető-párosa egyelőre mélyen hallgat terveiről, sőt Bochkor Gábor egyenesen tagadta is az állítást. Egy operatőrnek azonban elszólták magukat.

Leleplezték a McLaren istálló 2012-es modelljét
Február elsején mutatták be a McLaren istálló új 2012-es modelljét.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier