| Cimke: liszt |
Találatok száma: 18 |
|
|
| 80 milliárd a Liszt Ferenc Repülőtérre |
| A szállodaépítés az egyik eleme a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 300 millió eurós (82,5 milliárd forint) fejlesztési tervének, amely a következő 10-15 évben valósulhat meg - mondta René Droese, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BUD) ingatlanfejlesztési igazgatója a Világgazdaságnak. |
|
| Csúszik a Zeneakadémia felújítása |
| Továbbra sem kezdődik meg a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületének felújítása, mert ugyan végre megtalálták a kivitelezőket, az egyik vesztes fél megtámadta a tender végeredményét. |
|
| Mikotoxinnal szennyezett lisztet találtak |
| Az egészségügyi határérték többszörösét tartalmazó méreg anyaggal, mikotoxinnal szennyezett lisztet vásárolt az egyik fővárosi Spar üzletben a Figyelő. A fogyasztóvédők szerint az illetékesek agyonhallgatják az élelmiszerekben jelen lévő toxinok egészségügyi kockázatát.
|
|
| Drágul a liszt és a kenyér |
| Április elsején 10 forinttal emelkedik a liszt kilónkénti ára, aminek alapján a kenyér fogyasztói ára 309-317 forint lehet - nyilatkozta a Pékszövetség elnöke a Népszabadság keddi számában. |
|
| Liszt Ferenc nevét viselheti a Ferihegyi Repülőtér |
| Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a Ferihegyi Repülőtér új neve, ha az Országgyűlés elfogadja szerdán az energetikai tárgyú törvényekhez beadott fideszes zárószavazás előtti módosító indítványt, majd az energetikai tárgyú törvényt. |
|
| A DVSC kikapott a Metaliszt-től |
| A labdarúgó Európa-liga I-csoportjának 1. fordulójában a magyar bajnok Debrecen 5-0-ra kikapott az ukrán Metaliszt Harkivtól a Puskás Ferenc Stadionban. A debreceniek Kabár Péter kiállítása miatt a 42. perctől emberhátrányban játszottak, de ekkor már két góllal vezettek a vendégek. A kvartett másik meccsén Dzsudzsák Balázs 90. percben lőtt góljával egyenlített a PSV a Sampdoria ellen (1-1). A találkozón Koman Vladimir gólpasszt adott az olasz csapatban.
|
|
| Loki kontra acélmunkások |
| Egy éve a Bajnokok Ligájában szerezhetett tapasztalatokat a DVSC-TEVA labdarúgócsapata, az idén az Európa-liga csoportkörében kamatoztathatja azokat: már 21.05-től a Puskás Ferenc Stadionban az ukrán Metaliszt Harkiv ellen. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy „névtelen” csapat az ellenfél, egy kis figyelmeztető: a Metaliszt a 2008–2009-es UEFA-kupa-menetelése során „mindössze” a Besiktast, a Galatasarayt, az Olympiakoszt, a Herthát, a Benficát és a Sampdoriát utasította maga mögé, mielőtt kiesett volna a nyolcaddöntőben a Dinamo Kijevvel szemben. Kemény ellenfélről van tehát szó. |
|
| Balszerencse kísérte Micheliszt Brnóban |
| Az időmérő edzésen elért remek rajthely után Fortuna elfordult Michelisz Norberttől a túraautó-világbajnokság (WTCC) vasárnapi versenyein. A magyar pilóta az első versenyen nem tudott célba érni, míg a második versenyen a 14. helyre hozta fel autóját. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |