| Cimke: liv |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Eltemették Morosinit |
| Örök nyugalomra helyezték Morosinit, a Livorno játékosa szombaton egy mérkőzésen lett rosszul, majd életét vesztette. |
|
| Lesz másodosztályú csapat az angol Ligakupában |
| Szerdán este eldőlt, hogy két élvonalbeli együttes mellett két másodosztályú csapat alkotja majd az angol Ligakupa elődöntőjének mezőnyét, ezután pedig már a sorsolást is megejtették. |
|
| Rasszista lenne Luis Suarez? |
| Fegyelmi eljárás indul Luis Suarez ellen, aki állítólag rasszista jelzőkkel sértette meg Patrice Evra-t egy októberi rangadót. Suarez szeretné tisztára mosni a nevét. |
|
| A svédek tét nélkülivé tehetik az utolsó fordulót |
| Amennyiben a svéd labdarúgó-válogatott pénteken győz Finnországban az Európa-bajnoki selejtezősorozat E csoportjában, akkor a magyarok szempontjából minden lényegi kérdés eldől, azaz a keddi, utolsó játéknapon sorra kerülő finn elleni meccsnek - a három megszerezhető ponton kívül - semmi tétje nem lesz. |
|
| Farkas Bálint hetedik lett Liverpoolban |
| Ezen a hétvégén két helyszínen, Liverpoolban és Rómában folytatódott az olimpiai kvalifikációs sorozat, a magyar színeket összesen tíz judós képviselte, a legjobb eredményt Farkas Bálint érte el Nagy-Britanniában, ő a hetedik helyen zárt. |
|
| VV Olivér már lemondott a médiáról + video |
| A ValóVilág4 játékosa munkát kapott az anyacsatornájától: a VV5 egyik háttérműsorát vezetheti. Simor Olivér annak ellenére, hogy esti műsort kapott, próbál kevésbé kocsis módjára káromkodni és a gusztustalanságokat is kerülni fogja. |
|
| VV Olivér nosztalgiázott |
| A ValóVilág4 egykori játékosa a Reggeli adásában emlékezett vissza a villalét néhány momentumára és a a valóságshow legújabb szériájáról is említést tett. |
|
| Itt a Sony Ericsson Live with Walkman |
| A Sony Ericsson ma bejelentette a Sony Ericsson Live with Walkman készüléket, az egyedülálló közösségi zenei élményt kínáló Androidos okostelefont. |
|
| Blake Lively becuccolt Leóhoz |
| A régi mondás szerint a másnaposság legjobb ellenszere az, ha részeg marad az ember. Úgy tűnik, ez a párkapcsolatokban sincs másként.
|
|
| Még mindig együtt a villa vagánya és okostojása |
| Az egyik napilap szerint más oka nem lehet annak, hogy Olivér nem jelent meg barátja házavató buliján, mint hogy dúl köztük a harc. Olivér viszont a NapiászOnline-nak elmondta mi áll távolmaradása hátterében. |
|
| Családja kidobta és a VV-be küldte Lakit |
| Mint már ismeretes, a héten megkezdődött a Való Világ 5. szériájának játékosainak válogatása. Szerdán mi is ellátogattunk a rosta első fordulójára hogy megtudjuk, kiből lehet az újabb Szandika, Olivér, Jerzy esetleg Alekosz. |
|
| VV Olivér gazdaggá írja magát |
| Noha viszonylag hamar esett ki, Olivér nagy taktikus hírében állt amíg bent volt a villában. Ahogy Alekosz mondta, az említett párbajt nem Béci nyerte meg, hanem Olivér adta fel. Többek között ezért is ír a villa egykori vagánya könyvet, melyben előadja tapasztalatait és receptjét a győzelemhez. |
|
| Leo imádja a fakanalas lányokat? |
| Pár hete nagy durranásként érte a közvéleményt, hogy Leonardo DiCaprio ismét becsajozott. No de mi is vonzza annyira a hölgyhöz?
|
|
| Puskás Peti több cicára vágyik |
| A Noé állatmenhely új macskafuttatójának a felavatásán jártunk, ahol számos média személyiséggel is találkozhattunk, többek között VV Olivérrel, Puskás Petivel és öccsével John The Valiant-tel. A sztárok kedvenceikről, illetve az állatokkal kapcsolatos tevékenységükről meséltek. |
|
| Terecskei Rita és VV Olivér jó barátok + video |
| Terecskei Rita, a Zanzibár énekesnője megvallotta, bizony ő is nézi a Való Világot, de a villába semmi áron nem költözne. Jó barátságot ápol VV Olivérrel, de szerinte nem kell minden áron sztárnak lenni. |
|
| Tóásó-ügy: lemondott a nyomozást vezető ügyész |
| Lemondott posztjáról a bolíviai terrorista perben - a Tóásó-ügyben - a nyomozást a kezdetektől fogva, több mint két éve vezető ügyész, Marcelo Soza a személye elleni szűnni nem akaró fenyegetések és rágalmazások miatt. |
|
| Fél millióért költöztek vissza Olivérék |
| Mint arról már beszámoltunk, Olivér, Zsófi és Gigi hétfő este újra beköltözött a villába, ezért pedig nem kevesebb, mint fél millió forint ütheti fejenként a markukat. |
|
| VV Olivér leküzdötte a pánikbetegséget |
| VV Olivér egy olyan titkot árult el magáról, amiről eddig még nem beszélt. A villa egykori vagányának ugyanis meg kellett küzdenie a pánikbetegséggel, ezért megérti, hogy VV Laci miért is adta fel a játékot. |
|
| VV Olivér levegőnek nézné Bécit |
| A Való Világ legutolsó kiválasztásán a csatorna szavazásra bocsátotta, hogy a nézők, az eddig kiesett játékosok közül kit látnának szívesen újra a villába. Olivérre érkezett a legtöbb szavazat, a pletykákkal ellentétben még nem megy vissza a luxusbörtönbe. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |