Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: london Találatok száma: 40

Mesterséges zuhatagot építettek az olimpiára
A természetes állapotokat próbálták utánozni a tervezők, így mesterségesen előállított hegyvidéki környezetben mérettethetik meg magukat a sportolók az idei, olimpiai kajak-kenus szlalomversenyeken.

Beparkosították az olimpiai falut
Befejeződtek az olimpiai falu parkosítási munkálatai. Kész Nagy-Britannia legnagyobb városi parkja.

Győzelemmel kezdett Nadal a tenisz vb-n
Rafael Nadal Fish-t győzte le vasárnap este, háromórás játékban. Kedden Federer ellen léphet pályára.

Négy éremre pályáznak a londoni olimpián a kajak-kenusok
Minimum négy éremre hajtanak a 2012-ben megrendezésre kerülő londoni olimpián a kajak-kenusok - hangzott el a pénteki sajtótájékoztatón, amelyet 250 nappal az olimpia játékok előtt rendeztek.

Nem lesz ott Londonban a kínai címvédő
Doppingvétség miatt kizárták a londoni Olimpiáról Liao Huj, kínai súlyemelőt, aki nagy esélyese volt a 2012-es rendezvénynek is.

Nagy Lászlóval képzelik el a londoni keretet
A szövetség célja, hogy a Barcelona klasszisa is ott legyen a jövő évi olimpián, ha a magyar férfikézilabda-válogatott kiharcolja az indulást.

Új műsor a DIGI Sporton
Pénteken este mutatkozik be a DIGI Sport új műsora, a Helló Bajnok, amely a 2012. évi Londoni Olimpiai Játékok kezdetéig – minden Magyarország számára fontos – olimpiai sportágat és reménységet bemutat. A sport reality első adásában a szolnoki evezőpáros, Juhász Adrián és Simon Béla edzésének kulisszatitkaiba nyerhetnek betekintést a nézők.

A világ legértékesebb parkolója
London egyik parkolójában állomásoztak a drága, fényűző autók. Nagy érdeklődés övezte a 20 szuperjárgányból álló konvojt.

Paralimpikonokat támogattak
A londoni felkészüléshez kaptak anyagi-és eszközbeli támogatást a magyar paralimpikonok.

Speciális kenus tábor a londoni kvótáért
Vajda Attila hatalmas sikert ért el a szegedi MOL világbajnokságon, amelyen megszerezte pályafutása második világbajnoki aranyát. A kenus szakág azonban - ezt a győzelmet leszámítva - nem igazán jeleskedett. Londonban több kell, a felkészülés már el is kezdődött!

Vadon Jani is futhat az Olimpiai Lánggal!
Vadon Jani is részt vehet jövőre a Londoni Olimpián. A nagydumás rádiós persze nem indul az ötkarikás játékokon, ám akkora megtiszteltetés érte, hogy 2012-ben valószínűleg ő is futhat az Olimpiai Lánggal fáklyavivőként. Jani régóta dédelgetett álmát kollégái váltották valóra, akik jelölték őt, bebizonyítva, hogy a Morning Show karitatív tevékenységei által munkatársuk alkalmas a megtisztelő feladatra.

Rg-vb: Vass Dóra bejutott az egyéni összetett döntőjébe
Vass Dóra a 19. helyen jutott a franciaországi Montpellierben zajló ritmikusgimnasztika-világbajnokság pénteken sorra kerülő egyéni összetett döntőjébe, amelyen londoni olimpiai kvótát lehet szerezni.

Az olimpiai pályát tesztelik az éremesélyes kajak-kenusok
Ezen a héten rendezik az előolimpiát a London melletti versenypályán. A magyar csapat szerdán reggel indul útnak.

Brit zavargások: Nem egyértelmű, kinek kell megfizetnie a károkat
Nem egyértelmű, hogy a biztosítóknak vagy a rendőrségnek kell-e megtérítenie a múlt héten kezdődött zavargásokban keletkezett károkat; a kérdés már csak azért is komoly, mert 200 millió fontra rúgó összegről van szó.

Brit zavargások: Újabb halálos áldozat, egy hétfőn megtámadott londoni férfi
Belehalt sérüléseibe egy idős férfi Londonban, akire hétfőn éjjel támadtak rá a randalírozók, miközben egy tüzet próbált eloltani a zavargások közepette.

Londonban nyugalom volt, Manchesterben és Notthinghamben fosztogatás
Három napig tartó zavargások után nyugalom volt szerdára virradóra Londonban, ahol több ezer rendőr ügyelt a biztonságra, de több brit városban az éjszaka folyamán is folytatódtak a lázongások.

Brit zavargások: Cameron kérésére rendkívüli ülést tart a parlament
Rendkívüli ülést tart a brit parlament csütörtökön az elmúlt napok zavargásai miatt - jelentette be David Cameron miniszterelnök, s megígérte: minden szükséges lépést megtesznek, hogy helyreálljon a rend az utcákon.

Zavargások Londonban: autókat gyújtottak fel a tüntetők
Zavargások robbantak ki vasárnapra virradó éjjel London Tottenham városrészében amiatt, hogy rendőrök lelőttek egy helyi férfit; a tüntetők és a rohamrendőrök közötti összecsapásban több tucatnyian megsérültek.

Öttusa Eb: Hatvanketten a harminchat döntős helyért a férfiaknál
Két csoportban összesen hatvanketten küzdenek csütörtökön azért, hogy bejussanak a szombati férfi döntőbe az öttusázók angliai Európa-bajnokságán.

Nyilvános akasztás Iránban: Az Amnesty International elítélte
Elítélte csütörtök este Londonban kiadott állásfoglalásában az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet, hogy nyilvánosan akasztottak fel három elítéltet Iránban. A kivégzést állítólag gyerekek is végignézték a helyszínen.

Tóth Krisztina és Póta Georgina a londoni olimpia résztvevői
Bár a csapatversenyek terén nem olyan rózsás a helyzet nem kell szégyenkeznünk, hiszen asztaliteniszben máris van két kvótánk és többen is reménykedhetünk.

Elkészült a 2012-es olimpia közvetítő centruma
Elkészült a jövő évi olimpia egyik legfontosabb helyszíne. A médiaközpont. Körülbelül 20 000 médiamunkás ad majd otthont és munka helyett az olimpia ideje alatt.

Ezrek várták Londonban az utolsó Harry Potter-filmet
Több ezer rajongó üdvrivalgása közepette, a világ talán leghosszabb vörös szőnyegén vonultak fel az utolsó Harry Potter-film főszereplői a regényfolyam szerzőjével együtt csütörtök este az eső áztatta londoni belvárosban, ahol minden idők valószínűleg legcsillogóbb világpremierjén mutatták be a varázslótanonc fantasztikus kalandjait lezáró filmet.

Beckham: Örülnék, ha játszhatnék az olimpián
David Beckham, az angolok válogatott labdarúgója a BBC-nek nyilatkozva elmondta, megtiszteltetésnek venné, ha játszhatna a brit csapat színeiben a jövő évi londoni olimpián.

Jót tett a hercegi esküvő a londoni kereskedelemnek
Az első becslések szerint jót tett a londoni belváros kiskereskedelmének Vilmos herceg múlt havi esküvője.

Dévényi Tibi bácsi Londonból jelentkezett
A péntek reggeli Morning Show érdekesen indult, hiszen Balázs, Feri és Jani kijelentette, hogy londoni tudósítójuk hamarosan az éteren keresztül fog bejelentkezni. A hallgatói találgatások nem jártak sikerrel, senki nem gondolta, hogy Dévényi Tibi bácsi utazott a britekhez.

Minden jegy elkelt a londoni olimpia nyitó- és a záróünnepségére
A szervezők szerdai közleménye alapján már az is biztosra vehető, hogy a pályakerékpáros küzdelmeket, a ritmikus gimnasztika, a triatlon, az öttusa, valamint a lovastusa versenyeit is telt ház előtt rendezik meg.

Jól halad a jegyeladás a 2012-es londoni olimpiára
A 2012-es londoni olimpia szervezői szerint "nagyon jól" halad a jegyárusítást az olimpiára, amelyre keddtől lehetett jegyeket igényelni - közölte a BBC brit közszolgálati adó.

Fókuszban az olimpiai játékok
A korábbinál nagyságrendekkel több forrással gazdálkodhat a magyar sport finanszírozását felügyelő Magyar Olimpiai Bizottság, így a versenyzők is nyugodtabb körülmények között készülhetnek fel a londoni olimpiára.

Jóváhagyta a londoni bíróság Assange kiadását
Jóváhagyta a svéd hatóságok kiadatási kérelmét az eljáró londoni bíróság csütörtökön, így első fokon elvesztette jogi harcát Julian Assange, a WikiLeaks portál alapítója.

Felszabadul a világ egyik legismertebb reklámfelülete Londonban
A Sanyo japán elektronikai cég az év végére megszünteti a londoni Piccadilly Circuson látható hirdetését, ezzel felszabadul egy hely a világ egyik legismertebb reklámfelületén.

Megkezdődött Londonban Assange kiadatási eljárása
Megkezdődött hétfőn Londonban Julian Assange-nak, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket tízezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítójának várhatóan többnapos kiadatási meghallgatása.

Bármelyik számban összejöhet egy londoni arany
Kozák Danuta és Szabó Gabriella fél szavakból is megérti egymást. A világ egyik legjobb 500 méteres párosa az övék, ettől függetlenül korántsem biztos, hogy ebben a számban fognak rajthoz állni Londonban.

Londonra visszatérne a világklasszis úszó, Ian Thorpe
Újra edzésbe állt Ian Thorpe, az ausztrálok négy éve visszavonult úszósztárja, aki nem zárja ki, hogy a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként ott legyen a 2012-es londoni olimpián.

Megnövelik a rendőrök számát Londonban a terrorveszély miatt
A tömegközlekedési eszközöknél szolgálatot teljesítő rendőrök pénteken nem vehetnek ki szabadnapot, megerősített rendőri jelenlét lesz szerte a fővárosban, de a még azon kívül eső, közeli Luton repülőterén is.

Műemlék lett a Beatles londoni zebrája
Az angol kulturális örökség részévé nyilvánította és műemléki védelem alá helyezte szerdán a brit kormány a londoni Abbey Road stúdió előtt felfestett világhírű zebrát.

A londoniak is Sárik Pétert akarják
A napokban mutatta be második, „PIECES” című lemezét a Sárik Péter Trió Budapesten. Kisebb botrány tört ki a Budapest Jazz Club előtt, ugyanis még az álló helyekért is szinte verekednie kellett a közönségnek.

Ezrek az utolsó Harry Potter-film első részének londoni világpremierjén
Több ezres tömeg várta az utolsó Harry Potter-film szereplőit a csütörtök esti londoni világpremieren.

Lézerpisztollyal lőnek majd az öttusázók Londonban
A nemzetközi szövetség (UIPM) szerint a tesztelések során, így a szingapúri ifjúsági olimpián is kiválóan vizsgázott, ezért a 2012-es londoni olimpián lézerpisztolyokra cserélik a légpisztolyokat az öttusaversenyeken.

Éjszakai autóverseny London utcáin
A helyi önkormányzat tehetetlen, a lakók London polgármesteréhez juttatták el panaszukat

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier