Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: miskolc Találatok száma: 40

Elindult Miskolcról az éhségmenet
Elindult Miskolcról az a közel ötven fő, akik a nagy hideg ellenére is Budapestig gyalogolnak majd. Így tiltakoznak a munkanélküliség, és a kormány vidékpolitikája ellen.

Újabb uzsorások kerültek előzetesbe
A sértettek és azok családjai rászorult helyzetét kihasználva adott kölcsönöket uzsorakamatra egy miskolci férfi és két fia. A miskolci uzsorás-triót a bíróság február 1-jén helyezte előzetes letartóztatásba.

Gyurcsány az avasi lakótelepre költözött
Elfogadta egy család meghívását Gyurcsány Ferenc, akik a miskolci avasi városrész egyik panellakásában lakik. A vendéglátók szeretnék, ha a politikusok átélnék a szegények mindennapjait.

Nyomozás a lakástűzben elhunyt kislány ügyében
Nyomozást indított a rendőrség a Miskolcon történt lakástűz ügyében. A tragédiában egy másfél éves kislány életét vesztette, akit édesanyja már nem tudott kimenteni.

Hétvégi házakba törtek be miskolci fiatalok
Két miskolci fiatal legalább 16 hétvégi házat tört fel és pakolt ki, vitte el az értékeket, legkevesebb 10.000 forint, legtöbb 75.000 forint értékben. A rongálási kár szinte minden esetben meghaladta az eltulajdonítások értékeit.

Tragédia: kisgyerek halt meg a lakástűzben!
Egy másfél éves kisgyerek holttestét találták meg a tűzoltók Miskolcon, miután egy családi ház porig égett.

Többezer petárdát foglaltak le Miskolcon
Ötezer petárdát, hamisított ruhákat és cipőket foglaltak le a NAV munkatársai egy miskolci parkolóházban álló autóból.

Bombával fenyegetőzött a miskolci bankrabló
Fegyverrel rabolt ki egy férfi egy miskolci bankot kedd délelőtt. Azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kap pénzt, felrobbantja a pénzintézetet.

Szalámi rudakkal hatolt be az iskolába
Egy tetten ért bolti tolvaj az Alma mater falai között keresett volna menedéket. A tanórára hívatlanul benyitó szarkát azonban a rendőrök őrizetbe vették.

Amsterdam Shop egy miskolci lakásban is
Hiába zárják be sorra az úgynevezett Amsterdam Shop nevű boltokat, a kereslet nem csökken a bódító hatású szerek után. Egy miskolci férfi az albérletében árusította a szereket, ellene eljárás indult.

Nyert a Fradi Miskolcon
Kétszer is hátrányba került a Fradi a Miskolc vendégeként, mégis győzni tudott az OTP Bank Liga 17. fordulójában.

Kihűléses haláleset Miskolcon
Holtán találták miskolci otthonában azt a 43 éves férfit, akinek a halálát feltehetőleg kihűlés okozta.

Milliárdokból fejlesztik a miskolci kórházat
Több mint tíz milliárd forintból újítják fel és fejlesztik a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházat. A csillagpontkórházi projekt kivitelezése megkezdődött, a forrás zömmel uniós.

Halálra gázoltak egy férfit Miskolcon
A gyalogos nem kijelölt gyalogátkelőhelyen ment át.

Pánik Miskolcon
Menekítik a lakókat egy panelházból, de nem mondják meg, hogy pontosan miért. Kommandósok is érkeztek a helyszínre.

Illegális pálinka: megpróbálta eladni, elkapták
Tavaly óta az a legelső eset Magyarországon, hogy a házi pálinkafőzésre vonatkozó törvényt valaki megszegte. Újságban hirdette, lebukott.

Kesselyák: az opera halott
Kesselyák Gergely az opera mai válságáról és a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál jövőjéről mesélt.

Tűzharcban tettek ártalmatlanná egy elkövetőt Miskolcon a járőrök
Tüzet nyitott a kiérkező járőrökre az a 42 éves férfi, aki egy miskolci lakásban életveszélyesen megsebesítette 37 éves volt élettársát. A járőrök gyors, határozott és szakszerű intézkedésének köszönhetően sikerült az elkövetőt ártalmatlanná tenni és a sértettet időben kórházba szállítani.

Miskolci gázbaleset: Meghalt az egyik sérült
Csütörtökre virradóra meghalt az egyik munkás, aki Miskolc belvárosában, a Városház téren történt gázlobbanás következtében égett meg - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház az MTI-t.

Nyomozás a miskolci gázbaleset ügyében
Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a csütörtöki miskolci baleset ügyében, amikor belobbant a földgáz a Városház téren - közölte a rendőrség az MTI-vel. A balesetben egy 51 éves szendrői és egy 55 éves szikszói férfi súlyos, életveszélyes égési sérüléseket szenvedett.

Többméteres lánggal ég egy gázvezeték Miskolcon
Többméteres lánggal ég egy gázvezeték Miskolcon a Városház téren; a szomszédos épületek védelmét a tűzoltók biztosítják.

Újabb marihuánatermesztők Miskolcon
A miskolci rendőrkapitányság felderítő osztálya egy héten belül két marihuánatermesztőt fogott el - tájékoztatta a rendőrség csütörtökön az MTI-t.

Előzetes letartóztatásban a miskolci emberölési ügy gyanúsítottja
A rendőrség egy 50 éves, büntetett előéletű, felsőzsolcai nőt gyanúsít a közelmúltban egy miskolci lépcsőházban holtan talált 86 éves néni megölésével. A rendőrség előterjesztése alapján a bíróság a mai napon elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, aki több hónapja személyes ismeretségben volt az áldozattal.

Emberölés Miskolcon
Emberölés miatt nyomoz a rendőrség a ma délelőtt egy miskolci lépcsőházban holtan talált idős nő ügyében.

Négyen szorultak egy roncsba a 35-ösön
Négy ember súlyosan megsérült, mikor egy személyautó és egy kamion frontálisan ütközött a 35-ös főúton, Nyékládháza közelében.

Csecsemőbántalmazás ügyében nyomoznak Miskolcon
Csecsemőbántalmazás ügyében indított vizsgálatot a miskolci rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, a gyermek három hónapos, jelenleg kórházban kezelik.

Szmogriadót rendeltek el Miskolcon
A szmogriadó miatt a polgármester megegyezett a városi közlekedési társasággal, hogy 2010. december 17-én éjfélig ingyen utazhatnak villamosokon, buszokon mindazon autósok, akiknek érvényes forgalmi engedélyükben miskolci lakcím szerepel.

Vádemelési javaslat illegális póker miatt
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a rendőrség egy tiltott szerencsejáték szervezése miatt folytatott büntetőeljárásban Miskolcon. A hatóságok rendelkezésére álló adatok szerint a szórakozóhelyen tiltott szerencsejátékokat szerveztek.

Kiraboltak egy takarékszövetkezetet Miskolcon
Kiraboltak egy pénzintézetet Miskolcon pénteken, a támadót tíz perc alatt elfogták a rendőrök - közölte a Borsod megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője az MTI-vel.

Újabb földrengés Miskolcon!
Kisebb földrengés volt szombat reggel Miskolc térségében. Az elmúlt héten ezzel együtt a nyolcadik kisebb rengést mérték itt.

Földrengés rázta meg Miskolcot!
A Richter-skála szerint hármas erősségű volt a csütörtök hajnali miskolci földrengés. Károkról egyelőre nem érkezett jelentés.

Rátámadt a jegyellenőrre
Megkarmolta a jegyellenőrt egy mezőnagymihályi nő Miskolcon, miután megpróbálták ellenőrizni a menetjegyét.

Idős nőt bántalmaztak Miskolcon
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az az idős nő, akit rablás közben vert fejbe Miskolcon. A két elkövető közül az egyik még kiskorú.

Lánya segített a bolti szarkának
Szoknyája alá rejtette a lopott holmit az édesanya, amíg lánya biztosította a terepet. A bolti tolvajokat a bíróság pénzbírságra ítélte.

Kórházban tombolt a beteg
A pszichiátriailag gondozott férfi ideggyógyászati kezelés alatt is áll, többszörös epilepsziás roham miatt vitték be a miskolci kórház neurológiai osztályára.

Szünetel a rádiós műsor az árvíz miatt
Átmenetileg szünetel az Energy Station online rádió egyik műsora

Miskolc polgármestere: fejetlenség a mentésben
A miskolci polgármester szerint nincs szinkronban a katasztrófavédelmi szakmai munka és irányítás az árvízvédelemhez kivezényelt egységek és önkéntes védekezők helyi munkájával

Özönvíz pusztít Miskolcon
Nem sokat javult a helyzet Miskolc kiliáni, diósgyőri városrészében, továbbra is az utcán hömpölyög a megáradt Szinva-patak vize. Az éjszaka is több százan védekeztek homokzsákokkal Miskolcon.

Kaotikus állapotok Miskolcon az árvíz miatt
Két embert is életveszélyes helyzetből mentettek ki a tűzoltók Miskolcon, akik a szomszédos parancsnokságok segítségét is kérték a mentéshez.

Turi Tamás a legújabb ördögfióka
Egy nappal a 17. Miskolc Rally rajtja előtt egy sokak számára váratlan és izgalmas bejelentést tett Turi Tamás és csapata. Az ország egyik legnépszerűbb pilótája mögött mostantól igazi szakmai háttér áll.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier