| Cimke: molesztal |
Találatok száma: 22 |
|
|
| Botrány: diáklányokat molesztált a tanár? |
| Szülők tettek panaszt az osztályfőnöknél, és az iskola igazgatójánál is, miszerint az egyik tanár molesztálja a lányokat. Az intézményben azokban süket fülekre találtak, így az ügyészséghez fordultak. |
|
| Beteg bűntett: kislányokat molesztáltak a liftben |
| Egy kilenc, valamint egy tizenkét éves kislányt is molesztáltak a liftben Pécsett január első napjaiban. Az még nem tisztázott, hogy a szeméremsértéseket egy, vagy két külön személy követte-e el, a rendőrség szerint a körülmények és a helyszínek azt sem zárják ki, hogy egy molesztálóról van szó. |
|
| A holland pedofil 50 gyermeket rontott meg |
| A 27 éves férfi óvodákban dolgozott, a holland rendőrség szerint pedig a rábízott gyerekek közül akár ötven óvodást is megronthatott. A férfit az amerikai hatóságok buktatták le. |
|
| Terhesen ül a börtönben a pedofil férfi felesége |
| Szülővé vált az Argeş megyei Colibaşi fegyházban két elítélt. A gazdag nő, akit férje meggyilkolásáért ítéltek el, tettestársával, volt férje egyik barátjával házasodott össze a börtönben. Most kamerák felügyelete alatt élik életüket.
|
|
| Lélekjelenléte mentette meg a szatírtól |
| Ne itt csináljuk, menjünk fel a lakásomra! – csak ezzel az átveréssel tudta leszerelni erőszakos támadóját egy nő a minap Békéscsabán. A huszonéves férfi az úton támadta meg és kezdte fogdosni áldozatát. |
|
| MoNique-ot molesztálta a bátyja |
| Gabourey Sidibén kívül még egy, az átlagnál nagyobb darab afroamerikai hölgy került ki győztesen az Oscar-díjkiosztó gáláról, akit azóta is piszkálnak a súlyával, MoNique, aki a Precious című filmben nyújtott alakításáért nyerte el a szobrocskát. |
|
| 200 süketnéma gyermeket molesztált egy amerikai pap |
| Újabb kínos ügy a Vatikán számára: a The New York Times című lap birtokába jutott dokumentumok szerint Wisconsin államban évtizedeken át molesztált gyerekeket egy pap. A már elhunyt Lawrence Murphy a vád szerint mintegy 200 süketnéma fiút bántalmazott. Az esetekről a winsconsini püspökök is tudtak, sőt az akkor még bíboros Joseph Ratzingernek a jelenlegi pápának is szóltak az esetekről. Ratzinger azonban az egyház védelme érdekében eltussolta az ügyet. Így helyén maradhatott a pedofil pap Amerikában. |
|
| Saját lányát molesztálta egy tanár |
| Szemérem elleni erőszak gyanújával rendőrségi eljárás indult egy szigetvári tanárral szemben a napokban, miután tizenhét éves lánya feljelentette, hogy többször molesztálta őt. |
|
| Edző molesztálta gyermekkorú tanítványát |
| Egy Hatvanban városszerte ismert sportember-edző erőszakoskodott egyik gyermekkorú tanítványával a Heves megyei településen - adta hírül hétfőn a HEOL.hu Heves megyei hírportál. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |