| Cimke: nacsa |
Találatok száma: 24 |
|
|
| Házassági tanácsadó helyett a csábítás ereje |
| Pirner Alma, a hazai rúdtánc nagyasszonya mindig is a nőiesség hirdetője volt, tanfolyamain abban segített a lányoknak, hogyan legyenek magabiztosak és szexik. Most a házasság előtt álló nőket célozta meg: szeretné megmutatni nekik, hogyan találhatják meg önmagukat a mindennapokban és a házaséletben is. |
|
| A pártszakadás is szóba került az MSZP programtanácsának ülésén |
| Az MSZP kettéválása is szóba került a párt programtanácsának legutóbbi ülésén - erősítette meg Földes György történész az MTI-nek csütörtökön. A Politikatörténeti Intézet főigazgatója, aki résztvevője volt a megbeszélésnek, azt mondta: véleménye szerint ez a jelenleginél tisztább helyzetet eredményezne, a múlt meghosszabbítása és egymás sakkban tartása helyett ugyanis a szocialistáknak a jövővel kellene foglalkozniuk. |
|
| Gregor Bernadett és Magyar Attila perel |
| A BagiNacsa páros és Gregor Bernadett Magyar Attilával az oldalán a Frizbi című műsor forgatásán ugyan kibékültek, a szerelmespár azonban ennek ellenére sem állt el a pertől. |
|
| Majka szextanácsadónak áll + video |
| Lévai Adrienn és Majoros Péter három napon keresztül együtt erotikázik majd a hétvégi Erotika Expo nevezetű rendezvényen, ahová rengeteg forró programmal várják az érdeklődőket.
|
|
| Katus Attila randi tanácsai + video |
| A cipőboltos fitneszguru az internetes sztártévé riporterének arról mesélt, hogy lehet-e szórakozóhelyen ismerkedni. Katus Attila szerint nem csak az emberektől, hanem a szórakozóhelyektől is függ, hogy mennyire tudunk közel kerülni egymáshoz. Attila szerint például egy ilyen helyen minden ismerkedő duma sablonos, sőt, az sem jó, ha ittas állapotban van egy nő. |
|
| Maradnak a delegáltak a BKV igazgatótanácsában és felügyelőbizottságában |
| Maradnak a jelenlegi delegáltak a BKV igazgatótanácsában és felügyelőbizottságában, a Fővárosi Közgyűlés ugyanis hétfő esti ülésén elnapolta a visszahívásra vonatkozó javaslatot. Horváth Csaba főpolgármester-helyettes előterjesztésében konkrét személycserékre tett javaslatot, de úgy tudni, a zárt ülésen nem volt egyetértés a koalíciós pártok között sem. |
|
| Hajdú Péter nem beszél a Bagi-Nacsa párossal, de várja a kártérítést + video |
| Talán érthető okokból nem keresi egymás társaságát Hajdú Péter, és a Bagi-Nacsa páros, akik peres ügyétől hangos már egy ideje a bulvársajtó. Az újabb beszédtéma oka jelenleg egy nyertes tárgyalás, ami már jogalapot ad Péter cégének arra, hogy a fiatal humoristák megtérítsék az okozott több tízmilliós kárának egy részét, vagy akár az egészét. |
|
| Zidane újra a Real Madridnál |
| Visszatér a Real Madridhoz Zinedine Zidane. A csapat korábbi játékosát a hétfőn beiktatott elnök Florentino Perez tanácsadónak kérte fel. Perez elnök első napján kinevezte az új sportigazgatót is az argentin Jorge Valdano személyében. |
|
| Nacsa aggódik az egészségéért |
| Harsányi Levente, Ganxsta Zolee és Nacsa Olivér is aggódik az egészségéért. Nem feleslegesen. Levinek a koleszterinszintje, a humoristának a has-körfogata volt az átlag felett, Zolee pedig - barátai eredményeit látván - inkább nem vállalkozott a szűrésre. |
|
| Röplabda: Új párjával is a nagydöntőbe vágyik Nacsa Gábor |
| Hétvégén rendezik a NESTEA Magyar Strandröplabda Bajnokság A-kategóriás versenysorozatának ötödik fordulóját Dévaványán. A nagy távolság miatt azok a párosok nem vesznek részt a tornán, akik már eddig is bőven gyűjtöttek ranglistapontot, de több olyan egység van, amely talán éppen ezen a versenyen biztosíthatja részvételét a balatonboglári fináléra, így ezúttal is nagy küzdelem és remek színvonal várható. |
|
| Hajléktalanná válhat Bagi és Nacsa! |
| Nacsa Olivér és Bagi Iván könnyen hajléktalanná válhat, ha a bíróság megítéli Hajdú Péternek az általa követelt 55 millió forintos kártérítést. A producert nem hatja meg a duó sorsa, azt mondja: maguknak köszönhetik. |
|
| Nacsáék Molnár Anikót sem kímélték meg |
| Bagi Iván és Nacsa Olivér minden magyar hírességet ízekre szed. Minden sztár megkapja a magáét, és senki nem lesz büszke arra, amit mondanak róla a műsorban. Ez alól nem kivétel Molnár Anikó sem. |
|
| Hajdú 52 millió forintot követel |
| Hajdú Péter pert indított Nacsa Olivér és Bagi Iván ellen szerződésszegés címén, a kereseti igénye pedig 52 millió forint. A Fővárosi Bíróságon tegnap megtartották az első tárgyalást. |
|
| Hogyan szerezz 3 nőt egy héten belül, erőlködés nélkül! |
| Az nőcsábítás általános mesterfogásai - Garantáltan működő technikák - Könnyű és bevált Trükkök - Visszautasításmentes felszedés fortélyai - Az egy éjszakás kalandok útmutatója - Csóktaktikák - avagy hogyan manipuláld, hogy lazán megcsókolhasd - Hogyan használj ki minden kínálkozó lehetőséget, hogyan tedd magad vonzóbbá pillanatok alatt? -Hogyan késztesd magad cselekvésre és ez hogy váljon automatikus folyamattá? MIÉRT bukik el a legtöbb próbálkozás...
|
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |