Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: orvosi Találatok száma: 15

Orvosi felügyelet nélkül dolgoznak a gyakornokok
Papp Magor, a magyar rezidensszövetség elnöke súlyos problémára hívta fel a figyelmet egy interjújában. A kórházi osztályokon ugyanis sokszor gyakornokok dolgoznak, és látnak el betegeket, de nincsenek orvosok, akik felügyelnék őket.

Így tennék vonzóvá a háziorvosi pályát
Ismét népszerű lehet háziorvosként dolgozni, ha megvalósul a praxiskezelő központ. A rendszer lényege, hogy kamatmentes hitelt vehetnek fel azok, akik saját praxist vásárolnak.

Három orvost gyanúsítanak a halállal végződő pécsi vakbélműtét-ügyben
A rendőrség három orvost tart felelősnek annak a fiatalembernek a haláláért, aki tavaly nyáron belehalt a vakbélműtét után kapott fertőzésbe.

Orvosi bravúr! Megműtötték a kétfejű csecsemőt!
Megoperálták azt a kínai kisgyermeket, akinek fején hatalmas tumor nőtt, írja a Click! napilap a Quirky China News-ra hivatkozva.

Orvosilag és anyagilag is átvilágítják a Megasztár versenyzőit
A keserű tapasztalatok miatt döntött úgy a német Megasztár menedzsmentje, hogy orvosilag és anyagilag is alaposan megvizsgálja a versenyzőket.

Orvosi kocsi borult fel Budapesten
A tűzoltóság doktorszolgálata vitte tovább az életmentő szállítmányt

Megölte főbérlőjét
Kedd este egy nő bejelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, mely szerint főbérlője nem mozog. A mentők megállapították, hogy a férfi nem él, a helyszíni szemle adatai szerint a 60 éves főbérlő bűncselekmény áldozata lett. A helyszínen a bejelentő nő elmondta, hogy ő bántalmazta a férfit.

A tanári titok az orvosival vetekszik
Az oktatási tárca azt szeretné, hogy a pedagógusok megtagadhassák a hatóságokkal szemben a tanúvallomást, ha nem a gyermek nevelésével vagy oktatásával összefüggő kérdésről van szó, azaz például a diák drogfogyasztásával kapcsolatban.

Magyar Orvosi Kamara: csődben az egészségügy
Az elmúlt évek helytelen kormányzati döntéseinek egyenes következménye az egészségügy területén kialakult csőd, amely már a magyar emberek ellátását alapjaiban veszélyezteti - közölte a Magyar Orvosi Kamara pénteken az MTI-vel.

Megszökött egy orvosi kezelésre vitt fogva tartott!
A Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben jogerős fegyház fokozatú szabadságvesztését töltő B. J.-t súlyos, szívbetegségre utaló panaszok és tünetek miatt hétfőn, a mentőorvosi vizsgálat után, sürgősséggel szállították kórházi ellátásra - mondta Szalai Tímea osztályvezető.

Orvosi hiba miatt halt meg az újszülött
Spanyolországban hétfőn meghalt egy csecsemő, aki koraszülöttként született, miután édesanyja megfertőződött az újinfluenza vírusától. Az orvosok szerint a babát tévesen intravénásan táplálták. A kórház igazgatója vállalta a felelősséget a történtekért. Az elhunyt csecsemő anyja egy marokkói nő, aki elsőként betegedett meg Spanyolországban az új influenza vírusától.

Újabb fejlemények a csepeli gyilkosságban
A január óta eltelt négy hónap alatt még nem vizsgálta meg elmeorvos szakértő a csepeli alapítványi iskolában történt kettős gyilkossággal gyanúsított férfit. A rendőrség négy hónapja nyomoz, egyelőre különböző szakértői véleményekre várnak.

Új háziorvosi praxisok Újbudán
Új háziorvosi praxisokat alakított ki Újbuda Önkormányzata, hogy így csökkentse a háziorvosokra nehezedő nyomást.Molnár Gyula a háziorvosi praxisokról szóló jogszabályi anomáliákat fel kívánja vetni az Országgyűlésben is.

Orvosi műhiba Szentesen
Orvosi műhiba miatt meghalt egy fiatal nő a szentesi kórházban egy rutinműtét során - írta pénteki számában a Délmagyarország.

Penicillint kapott - belehalt

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier