Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: palyazat Találatok száma: 35

Új közbeszerzési pályázat a formaruhák gyártására
Megvan rá az esély, hogy 140 fős legyen a magyar olimpiai csapat, de a cél természetesen nem a minél nagyobb létszám, hanem a jó helyezések.

Nem pályázhat több rezidens ösztöndíjra
Kimerült a Markusovszky Lajos-ösztöndíj anyagi kerete, ezért nem fogadnak több pályázatot. A program keretében havi százezer forintot kapnak a rezidensek.

Az Év Honlapja 2011: extra idő a nevezéshez
Hatalmas érdeklődés övezi az idei ÉV Honlapja választást, így a szervezők meghosszabbították a jelentkezési határidőt. A díjátadót a 10. születésnapi ünnepség koronázza meg.

Még az idén 1,63 milliárd forint jut a energetikai panelpályázatokra
A források átcsoportosításával 1,63 milliárd forint jut még az idén a panelpályázatokon sorban állóknak - közölte Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energetikáért is felelős államtitkára a pénteken Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen.

Tizedik alaklommal írják ki Az Év Honlapja pályázatot
A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által meghirdetett "Az Év Honlapja" pályázat idén immáron tizedik alkalommal kerül megrendezésre.

Olimpia 2020 - Hat város pályázik
Hat város jelezte hivatalosan a csütörtök éjféli határidőig a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy pályázik a 2020-as nyári játékok megrendezésére.

Pályázat a mikro-vállalkozásoknak
Mikro-vállalkozások technológia-fejlesztésére írt ki 222 millió forintos pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - olvasható a kormany.hu honlapon.

Új központot és arculatot kap Szolnok egyik városrésze
Megkezdődött Szolnok-Szandaszőlős új központjának és kisvárosias arculatának kialakítása hétfőn - mondta a megyeszékhely polgármestere az MTI-nek hétfőn.

A vízi turizmust fejleszti a kormány
A vidék, a turizmus, elsősorban a vízi turizmus erősítését szolgálja az a csaknem 23 millió forint keretösszegű pályázat, amelyet augusztus elsején írt ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet - jelentette be Soltész Miklós, a tárca államtitkára Tokajban, a Tisza partján kedden tartott sajtótájékoztatóján.

Világjátékok: Tárgyalások a 2017-es pályázatról
A köztársasági elnöki fogadás után megkezdte magyarországi tárgyalássorozatát a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) szemlebizottsága. A küldöttség a budapesti Városházán találkozott a főváros, a kormányzat és a Nemzeti Sportszövetség képviselőivel.

Természetfotók nem rólunk, értünk!
Közel 1900 fotó közül választották ki azokat az alkotásokat a Bayer és az UNEP idei fotópályázatán, melyen már 3 dimenziós és mobiltelefonnal készített képek is versenybe szállhattak a nagy értékű díjakért.

Egymilliárdba kerül a Parlament új díszkivilágítása
Az államalapítás ünnepére már új díszvilágítást kap az Országház. Augusztus 10-ig van a kivitelezőnek határideje, hogy teljesítse a munkát.

A főváros ellenszavazat nélkül támogatja a Világjátékok-pályázatot
A két rendező város részéről zöld utat kapott a 2017-es Világjátékok-pályázat. Gödöllő már korábban állást foglalt az olimpián kívüli sportágak világversenyének megpályázása kapcsán, a Fővárosi Közgyűlés pedig szerdai ülésén 30 igen és 1 tartózkodás mellett fogadta el az erről szóló határozatot.

Jogsértő volt az ORTT kereskedelmi rádióknak kiírt frekvenciapályázata
A Legfelsőbb Bíróság (LB) nem adott helyt az alperesek, az ORTT és az Advenio Zrt. felülvizsgálati kérelmének, és hatályában fenntartotta az ítélőtábla korábbi jogerős ítéletét.

Használt buszokat vásárolna a BKV
A BKV Zrt. évek óta küszködik súlyos gazdasági problémákkal, a járművek egy része eközben pedig teljesen elhasználódott. A társaság megoldást keres a helyzetre, ezért használt autóbuszok megvásárlására írt ki közbeszerzést.

1100 milliárd forint pályázható az Új Széchenyi Terv keretében
Januártól 1100 milliárd forint pályázható az Új Széchenyi Terv keretében, a meghatározott stratégiai célok mentén - jelentette be Egerben Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára.

1100 milliárd forintot oszt szét a kormány fejlesztésre még az idén
Mind a 2000 milliárd forintnyi uniós forrásra kiírja a kormány az idén a pályázatokat, és 1100 milliárdot szét is osztanak a Fellegi Tamás szerint egyszerűbb és átláthatóbb új fejlesztési pályázati rendszerben.

'Az Év honlapja'- 2010, megvannak az idei győztesek
Ünnepélyes díjátadó gálaest keretében, december 2-án kiosztották az idei 'Az Év Honlapja' díjakat Budapesten a Hotel Heliában.

Szekeres Nóra nyitotta meg a díjátadót
Bayer-ünnep keretein belül ökonapot tartottak november 10-én a Millenéris Parkban, ahol fotó és rajzpályázatot is rendeztek.

Most bárki könnyen bekerülhet SP új klipjébe
2010-ben celeb kategóriában Debreczeni Zitára és Dukai Reginára esett a tévé választása, civil kategóriában pedig Sass Barbarita képviselte a sztártévét. Ha szeretnéd Te is megismertetni magad a világgal, akkor jelentkezz!

Szemetet szedtek a prostituáltak + video
Az elmúlt napokban, a rákospalotai szemétégető környékén prostituáltak szedték a szemetet, hogy egy tisztább környezetben dolgozhassanak.

Vesztegetés révén nyert a 2012-es ukrán-lengyel Eb-pályázat?
A FIFA botránya után vesztegetés gyanújának az árnyéka vetül az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezető testületére is: egy ciprusi funkcionárius azt állítja, hogy korrupció révén nyerte el az ukrán-lengyel kettős a 2012. évi Európa-bajnokság rendezésének a jogát. Hétfői német lapok beszámolói szerint a ciprusi sportági szövetség elnökségének tagja, Szpirosz Marangosz bizonyítékokkal és tanúkkal tudja igazolni azt az állítását, hogy az UEFA öt magas rangú tisztségviselője összesen 11 millió eurót kapott. Ennek ellenében a nagy esélyes Olaszországgal szemben a lengyel-ukrán pályázatra voksoltak a Cardiffban 2007. április 18-án megejtett szavazáson.

Peller Mariann és Kucsera Gábor Klímanagykövetek lettek
A Bayer és a UNEP (az ENSZ Környezetvédelmi Programja) hetedik alkalommal hirdette meg közösen klímavédelmi fotópályázatát, melynek központi témaköre a biodiverzitás, vagyis a Föld élővilágának sokszínűsége

Tényleg mindenkiben van egy kis Terézanyu?
A felhívásra beküldött történetek megjelennek a pályázat oldalán, a legjobb szerzők pedig értékes könyvcsomagot nyerhetnek.

Szombaton döntés a szegedi vb-pályázatról
Péntektől vasárnapig Budapesten tartja ülését a Nemzetközi Kajak Kenu Szövetség igazgatótanácsa, a Board, amely többek között dönt arról is, hogy Szeged rendezi vagy sem 3 év múlva a síkvízi világbajnokságot.

Jogsértő volt a frekvenciapályázat
Jogsértő volt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) tavaly őszi frekvenciapályázata, melynek eredményeként a Sláger és a Danubius helyett a Neo FM és a Class FM kapott országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságot - mondta ki a Fővárosi Bíróság (FB) kedden kihirdetett első fokú, nem jogerős ítéletében.

Elítéli a nagykoalíciós rádiófrekvencvia-pályáztatást a Jobbik
A Jobbik nem hullat krokodilkönnyeket, amiért a liberális kultúramérgezés két szimbolikus bástyájának, a Sláger és Danubius Rádiónak műsorszolgáltatási jogosultságát az ORTT döntésének értelmében nem hosszabbították meg.

2014-es férfi kézilabda Eb - Közös pályázat a horvátokkal?
A magyarországi létesítményhelyzet miatt a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szeretné, ha Horvátországgal közösen pályázna a 2014-es férfi Európa-bajnokságra.

Ki kell vizsgálni Budapest hatvankét milliárd forintos pályázati veszteségének ügyét!
Az MDF a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul, hogy tegye meg szükséges lépéseket a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, hogy kiderüljön: mi áll az ötvenhatmilliárd forintos veszteséget okozó szabálytalan közbeszerzési eljárások hátterében. Budapest összesen hatvankét milliárd forint uniós támogatástól fog elesni, hiszen a Margit hídra tervezett bicikliút elhagyásával a városvezetés megszegte az EU-val kötött szerződést. Ha a magyarországi korrupciót nem sikerül megfékezni, akkor könnyen Bulgária sorsára juthatunk, ahol 2008-ban az Unió leállította a támogatások folyósítását.

MSZP: harmincezer kérelem az agrárpályázatokra
Több mint harmincezer kérelem érkezett az elmúlt három hétben az Új Magyarország vidékfejlesztési program agrár-környezetgazdálkodási és géptámogatási pályázataira a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz - mondta Demendi László, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

Pályázat a szegregált lakókörnyezetek felszámolására
A települési önkormányzatok június 15-ig pályázhatnak a szegregált lakótelepek felszámolására fordítható támogatásra, a kapott pénz a teljes költséget fedezi, tehát önerőre nincs szükség - a szociális és munkaügyi-, valamint az önkormányzati miniszter erről szóló rendelete a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Politikusokkal takarózó csaló pályázatíró
Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint tízmilliókat csalt ki több cégtől uniós pályázatok megírására, ám azokat nem készítette el.

Heves Megyei Bíróság - érvénytelen a HospInvest pályázata
Jogerősen hatályon kívül helyezte a Heves Megyei Bíróság hétfőn a megyei önkormányzat azon határozatát, amely a HospInvest Zrt.-t nyilvánította az egri kórház vagyonkezelésére kiírt pályázat győztesévé.

Elfogyott a panelprogramra biztosított idei pályázati pénz
Önkormányzati jelzések szerint már júniusra elfogyott a panelprogramra biztosított idei pénz, miután már 1.210 pályázat érkezett a településekhez - olvasható a Népszabadság keddi számában.

Hátrányos helyzetű települések pályázatairól döntött a szakminiszter
A kistelepülési iskolák és körjegyzőségek tárgyi feltételeinek javítására és közösségi buszok beszerzésére kiírt pályázatot bírált el Gyenesei István önkormányzati miniszter; a tárcavezető erről maga beszélt hétfőn a kormányszóvivői tájékoztatón.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier