| Cimke: part |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Szájer József lemondott pártfunkcióiról |
| Szájer József néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő lemondott valamennyi fideszes pártfunkciójáról, hogy - mint fogalmazott - elkerülje azt a látszatot, mintha a Fidesz - személyén, illetve családján keresztül - az igazságszolgáltatás befolyásolására törekedne.
|
|
| A válság nem érinti a luxusipart |
| A Bain and Company nemzetközi tanácsadó cég felmérése szerint nem sújtja a válság a luxusipart, sőt a luxuscikkeket gyártó cégek bevétele idén tíz százalékkal megnövekszik. |
|
| Hazavághatja az építőipart a plázastop |
| Az építőipar lehet a legnagyobb vesztese a januártól érvénybe lépő plázastopnak. 2014. december 31-ig ugyanis általános építési tilalom érvényes a 300 négyzetméter feletti kereskedelmi építményekre. |
|
| Lady Gaga behálózza a filmipart |
| Többször is megállapítottuk már, hogy a világot jelentő deszkák átjárhatók. Aki egyszer fellépett az énekeslét dobogójára, annak már csak egy lépés a színészkedésé. |
|
| Templom elől lopta el a kerékpárt |
| A csákberényi református templom elől tűnt el egy 50 000 Ft értékű MTB kerékpár vasárnap délelőtt. Egy szemtanúnak, a polgárőrök közbenjárásának és a fehérvári járőrök gyors reagálásának köszönhetően azonban már a lopást követő egy órán belül sikerült elfogni a kerékpártolvajt. A 21 éves csákberényi férfit a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették. |
|
| Két kerékpártolvaj is lebukott Komáromban |
| A járőrök körültekintő szolgálatellátásának köszönhető, hogy két kerékpártolvajt is sikerült elfogni, majd egyiküket gyorsított eljárással bíróság elé állítani Komáromban. A két szlovák állampolgárságú férfinak hazájában más hosszú bűnlajstroma van. |
|
| Több százan ünnepelték a hot! születésnapját |
| Csütörtök éjjel felpezsdült a hangulat a Hilton Budapest Hotel Dominikánus udvarán: több száz vendég érkezett, hogy egy fergeteges partin ünnepelje meg a hot! magazin 5. évfordulóját. |
|
| Minden óvodába kerékpárt! |
| Ajándék kerékpárokat kapott a bükkszéki óvoda a Minden óvodába kerékpárt! elnevezésű program keretében, a szervezők az akcióval és az augusztusi Nagymaros-Tokaj hegyikerékpáros versennyel a mozgás, a sport fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. |
|
| Siófokon okoztak felfordulást a ValóVilág4 sztárjai |
| Éva, Anikó, Gigi és Laci is részt vettek egy új siófoki szórakozóhely megnyitóján. Ahogy megjelentek a valóságshow-hősök, egyből több száz rajongó, fotós és riporter vetette rájuk magát, ezzel nem kis felfordulást okozva Balaton fővárosának utcáin.
|
|
| Douchev-Janics Natasa: nehéz a partról nézni a többieket |
| A belgrádi felnőtt Európa-bajnokságon nem tudott ott lenni, a zágrábi ifjúsági és U23-as kontinensviadalra azonban Bácskapalánkáról átugrott az anyai örömök előtt álló Douchev-Janics Natasa. A háromszoros olimpiai bajnok elsősorban a szegedi lányok teljesítményére volt kíváncsi, és nem csalódott Kárász Annáék produkciójában. |
|
| A Rise FM hatalmas bulira készül |
| A Rise FM csapata idén is óriási partyt tervez a Balaton partjára, amin nem csak a műsorvezetők, de rengeteg sztár DJ is fellép. Íme a részletek! |
|
| Tóth Vera felhagyott az ivással |
| Az énekesnő sosem titkolta, hogy imádja a partykat, ilyenkor természetesen némi alkohol fogyasztása is kötelező. Az ex-megasztár úgy tűnik mégis túlzásba esett, ezért igyekszik elhagyni rossz szokását. |
|
| Duna Party kajak-kenus sztárokkal |
| Nagyszabású rendezvénnyel búcsúzik hétvégén Magyarország az EU-elnökségtől. A szegedi kajak-kenu világbajnokságra készülő olimpiai és világbajnok sportolókkal, Kovács Katalinnal, Kammerer Zoltánnal és Vajda Attilával is találkozhatnak a nézők a budapesti sárkányhajóversenyen. |
|
| Útlezárások a fővárosban mától a háromnapos Duna party miatt |
| Az autósok lezárásokra, a tömegközlekedéssel utazók pedig korlátozásokra számíthatnak Budapesten csütörtök és vasárnap között a magyar soros EU-elnökség hivatalos zárórendezvénye, a háromnapos Duna party miatt - közölte a Hungarofest sajtóosztálya az MTI-vel. |
|
| A pártszakadás is szóba került az MSZP programtanácsának ülésén |
| Az MSZP kettéválása is szóba került a párt programtanácsának legutóbbi ülésén - erősítette meg Földes György történész az MTI-nek csütörtökön. A Politikatörténeti Intézet főigazgatója, aki résztvevője volt a megbeszélésnek, azt mondta: véleménye szerint ez a jelenleginél tisztább helyzetet eredményezne, a múlt meghosszabbítása és egymás sakkban tartása helyett ugyanis a szocialistáknak a jövővel kellene foglalkozniuk. |
|
| Elhunyt Mádl Ferenc |
| Elhunyt Mádl Ferenc, volt államfő. Mádl Ferenc 2000 és 2005 között volt Magyarország köztársasági elnöke. A pártok részvétüket fejezték ki. Megrendülten állunk a hír hallatán. Nyugodjék békében! - ezt közölte Orbán Viktor miniszterelnök közösségi portálon. |
|
| A Gellért fürdőben rendezett szexpartit a német biztosító |
| A budapesti Gellért fürdőben rendezett szexpartit az Ergo érdekeltségébe tartozó német Mannheim biztosítótársaság négy évvel ezelőtt - ismerte el csütörtökön a biztosító, miután a Handelsblatt című lap beszámolt az ügyről. A túra "ösztönző kirándulás" volt a legjobban teljesítő ügynökök számára.
|
|
| Egységben bíznak a szocialisták |
| Elfogadhatatlan, hogy valaki a szocialista frakcióból más pártot hozzon létre - mondta Mesterházy Attila pártelnök maratoni, 9 órás frakcióülésük után. Szavazni is fognak majd, de nem csak a Gyurcsány Ferenc által megfogalmazott kérdésekben.
|
|
| Megvan Gyurcsány új pártja |
| A bejegyzés alatt álló Demokrata Párt lehet az a politikai szerveződés, amelyben vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc volt kormányfő - írja szerdai számában a Magyar Nemzet. |
|
| Holttestek ezreit sodorta partra a dagály |
| A földrengés és szökőár pusztítása, egy nukleáris katasztrófa esélye, gazdasági válság és halottak ezrei - ez a zord valóság, amivel a japánok szembesültek az első munkanapon. A tengerpartra több ezer holttestet sodort a dagály. Kevés a hullazsák, ekkora katasztrófára nem készültek fel a hatóságok. |
|
| Elérte Pest megyét a dunai árhullám |
| Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el hétfőn a Duna Pest megyei szakaszán, egyebek mellett Göd, Szigetújfalu és Makád térségében, miután hajnalban megérkezett a régióba az árhullám. |
|
| Csonka András új partnere |
| A műsorvezető két szépséges hölgy oldalán fog feltűnni karácsony előestéjén, hiszen meghívást kapott az Álomlányok című produkcióba, amit szívesen el is vállalt. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |