Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: peking Találatok száma: 14

Pekingben betiltották a luxushirdetéseket
Mostantól Kínában nem találkozhatunk a legfelső, királyi, luxus szavakkal a hirdetésekben. A luxusélet dicsőítése sem megengedett már az utcán, hiszen a kormány szerint túl nagy a szakadék a szegények és a gazdagok között.

Tóth Vera albérletet keres
Tóth Verának mennie kell. Na nem azért, mert kidobták volna albérletéből, egyszerűen csak lejárt a szerződése, az énekesnő pedig úgy gondolja, hogy most inkább egy nyugodt környéken vetné meg lábát.

Aquaparkká alakul a pekingi Vizes Kocka
Ázsia legnagyobb aquaparkjává épül át a 2008-as pekingi nyári olimpia egyik központi versenyszínhelye, a Vizes Kocka.

A Pekingi Olimpia kabala figurái
A 2008-as Pekingi Olimpiai Játékok kabaláiként a Fu Wa szolgál, amely a barátság és béke üzenetét hordozza. A Fu Wa öt nagyon jó barátságban lévő kisgyerek játékos természetét fejezi ki, emellett Kína legnépszerűbb állatai közül 4-et is szimbolizál: a halat, a pandát, a tibeti antilopot, a fecskét, illetve ezeken kívül az olimpiai lángot.

Csak januárban születhet döntés Pars Krisztián ezüstérméről
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön december 4-5-ről január 25-27-re napolta el a pekingi olimpia férfi kalapácsvető döntőjében történt doppingesetek ügyét, így Pars Krisztián csak ezután veheti át ezüstérmét.

Budapesti olimpiáról tárgyaltak Pekingben
A 2020-as olimpia budapesti kandidálásával kapcsolatban folytatott tárgyalásokat Pekingben Demszky Gábor főpolgármester, Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM (Budapesti Olimpia Mozgalom) elnöke és Beleznay Éva, a magyar főváros főépítésze.

A pekingi sikerkovács vezeti a Dream Teamet
A londoni olimpián is Mike Krzyzewski, a tanítványait tavaly Pekingben aranyéremre vezető kapitány ül majd az amerikai férfi kosárlabda-válogatott kispadján.

Pekingben lép fel a Denver és az Indiana
Október 11-én Pekingben játszik felkészülési mérkőzést az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) két csapata, a Denver Nuggets és az Indiana Pacers - jelentették be szerdán a kínai fővárosban.

Végre elárulták a doppingoló sportoló nevét
Különböző források mind a hat, mintájuk újraelemzése nyomán frissen doppingvétségen ért pekingi olimpikon nevét nyilvánosságra hozták szerdán. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kedden közölte, hogy hat sportoló összesen hét, Pekingben levett mintájában bukkantak a CERA, azaz az EPO vérdopping harmadik generációs változatának nyomaira.

Ki akarták rabolni a maratoni futás pekingi aranyérmesét
Rablók törtek be Samuel Wanjirunak, a pekingi olimpia maratonifutó bajnokának házába, de dolguk végezetlenül távoztak.

Peking 2008: 43 világ- és 132 olimpiai csúcs
Több szempontból is rekordot döntött a vasárnap záruló pekingi olimpia: minden eddiginél több, 204 ország sportolói vettek részt a versenyeken, s az indulók 45 százaléka nő volt.

Peking: Rend és fegyelem
Rend és fegyelem jellemzi a pekingi közlekedést alig két héttel a nyári játékok megnyitója előtt.

Peking 2008: éremesélyes a női vízilabda-válogatott
Godova Gábor megítélése szerint Kínát és talán Görögországot leszámítva a további hat válogatott, így a magyar is olimpiai bajnok lehet a női vízilabdázóknál Pekingben.

Szávay saját magát sorsolta Pekingben Kuznyecova ágára
Meglett az eredménye az elmúlt hetek Szávay-bravúrjainak: a világranglistán 23. helyen álló magyar teniszezőt igazi sztárként kezelik a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi WTA-torna szervezői. Ennek egyik bizonyítékaként Ágit kérték meg a sorsolás elkészítésére, ami azt is jelenti, hogy ezúttal csak magát okolhatja azért, amilyen ágra került. Márpedig van ok a bosszúságra, hiszen a négy közé jutásért az orosz Szvetlana Kuznyecovával játszhat.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier