| Cimke: pest |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Veterán autóritkaságok a budapesti Széchenyi téren |
| Igazi csemegére számíthatnak a veteránautók rajongói: immár nyolcadik alkalommal látogat Budapestre a Donau Masters nemzetközi veteránautós túra, melynek mintegy 90 autóból álló mezőnye 2013. július 6-án, szombaton érkezik Budapestre. |
|
| Budapestről szökött |
| Székesfehérváron egy igazoltatás során körözött személyt fogtak a rendőrök, aki ellen a Budapest, VIII. kerületi kapitányság adott ki körözést, eltűnés miatt. |
|
| Napi bénázásaim - A kocsmában 1. rész |
| Ballagtam az utcán, és olyan rohadt meleg volt, hogy az izzadság az orrom hegyéről sokadszorra is az ingemre csöppent. Ahogy csak tudtam, kinyújtottam a nyelvem, de a fejemet is hátra kellett szegnem, hogy elérjem a következő cseppet. Nem éreztem az ízét, annyira ki volt száradva a szám. Ha értelmetlen hülyeségről van szó, nagyon rá tudok lelkesedni a dologra, ezért egészen hátrahajtottam a fejem, amikor... |
|
| Gyermekeket bántalmazott |
| A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személy ellen elkövetett súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - őrizetbe vétele mellett - V. Attila Tamás 40 éves budapesti lakos ellen. |
|
| Pestiborsó, a közösségi kert |
| Végy egy közösségi kertet, hét fiatal egyetemista lányt, tegyél hozzá egy kis high techet: és íme, a Pestiborsó. Új közösség születik, varrónők és kisgyerekek közösen nevelik a borsót, felpezsdül az élet, köszönhetően egy egyetemről kiszabadult ötletnek. A recept egyszerű, az ötlet nagyszerű, a megvalósítás újszerű: az eddig elhanyagolt földben már növekszik is a borsó. |
|
| Új autóbuszok felvonulása Budapesten |
| Az új autóbuszok forgalomba állása előtti utolsó napon, 2013. április 30-án, kedden 9:30 és 10:30 között a főváros útjain látványos felvonulás keretében megtekinthetőek lesznek a budapesti tömegközlekedés vadonatúj alacsonypadlós Mercedes Citaro 2-es autóbuszai. Ezt követően 12 és 19 óra között várjuk az érdeklődőket a Hősök terére, ahol mindenki megtekintheti az új buszokat. |
|
| A Kecskemét nyerte a lila-fehér párharcot |
| Hazai pályán első tavaszi győzelmét aratta a Kecskemét a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A vendég Újpest két győztes meccs után kapott ki. |
|
| A gyermekvasút napja |
| Erdőismereti előadások, séták és kiállítások is szerepelnek a gyermekvasút napja szombati rendezvényén Budapesten. |
|
| A Balaton hangulata Budapesten |
| Balatoni éttermek, borászatok és egyéb gasztronómiai kiállítók mellett koncertek, divatbemutató és más programok várják a Nekünk a Balaton a Riviéra fesztivál közönségét szombaton és vasárnap a budapesti Gellért Szállóban. |
|
| Gyerekszínész volt a tetovált lakástulaj |
| Az Éjjel Nappal Budapestben Joe-t, a lakástulajt alakító tetoválásokkal teli, kemény külsejű, izmos srácról nem is hinnénk, hogy gyerekszínészként kezdte karrierjét. |
|
| Zenei tehetségek a Tavaszi Fesztiválon |
| Tág teret ad a Budapesti Tavaszi Fesztivál idei programja a fiatal tehetségek bemutatkozásának: a Szépművészeti Múzeumtól a fesztiválra megnyílt Budapest Music Centeren át a Thália Színházig több koncertet rendeznek ifjú muzsikusoknak. |
|
| Tömegközlekedési változások húsvétkor |
| A húsvéti ünnepi hétvége, a tavaszi tanítási szünet és a nyári időszámításra való áttérés miatt számos változásra kell számítani Budapesten a tömegközlekedésben. |
|
| Forgalmi rend változás a 13. kerületben |
| A XIII. kerületben több utcaszakaszt egyirányúsítottak, mert a közeljövőben új fizetős parkolási övezetet jelölnek ki egyrészt a Bulcsú utca – Lehel utca – Dévai utca – Váci út, másrészt a Róbert Károly körút – Pap Károly utca – Petneházy utca – Béke utca – Lehel utca, harmadrészt a Váci út – Balzsam utca – Új Palotai út – Szekszárdi utca által határolt területen belül. |
|
| Elsőfokú riasztás Budapesten |
| Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a havazás miatt Budapest területére elsőfokú riasztást rendelt el. Fél nap alatt átlagosan 9-15 centiméter hó hullott a fővárosban, de éjfélig további tíz centiméter csapadék eshet. |
|
| Késes rabló Budapesten |
| A fiatal férfi a VII. kerületben késsel fenyegetett és ütött, egy járókelőt bántalmazott. |
|
| Lövöldözés volt egy budapesti étteremben |
| Meglőtte egy külföldi férfi szintén külföldi ismerősét csütörtök délután Budapesten, egy belvárosi étteremben, majd elmenekült, de a támadót egy autó elütötte és a meglőtt férfival együtt kórházba került - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI-t. |
|
| Szent Patrik nap Budapesten |
| Az elmúlt évek sikerére való tekintettel idén is megrendezésre kerül a Szent Patrik napi felvonulás Budapesten. |
|
| Március 12-én, kedden lesz az alvás világnapja |
| Az alváslétről, az alvásgyógyítás módszereiről, az elalvásos közlekedési balesetek megelőzésének új lehetőségeiről is hallhatnak az érdeklődők kedden az alvás világnapja alkalmából Budapesten. |
|
| Forgalom jelentés |
| Továbbra sem lehet közlekedni a Parlamentnél a Margit híd északi oldala és a Garibaldi utca között a vízvezeték építése miatt. |
|
| "Már így is hősök" |
| Grósz Jenő a Lidl Magyarország Bt. ügyvezetője aggodalmát fejezte ki a Lidl csapat Budapest - Bamakon való részvétele révén. |
|
| Megszűnik a 2A jelzésű villamos |
| A Budapesti Közlekedési Központ társadalmi egyeztetés során döntött úgy, hogy jövő februártól megszünteti a 2A jelzésű villamost. |
|
| Tíz napig ingyen parkolhatunk |
| Szombattól egészen január első napján éjfélig nem kell fizetni a parkolásért a fővárosban - mondta el a BKK. Kivételek vannak. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |