| Cimke: pilota |
Találatok száma: 32 |
|
|
| Kubica a Ferrari pilótája lesz? |
| Elképzelhető, hogy a lengyel Kubica 2013-tól a Ferrari pilótája lesz. A Ferrari már korábban is érdeklődött a versenyző iránt. |
|
| Harrison Ford környezettudatos pilóta |
| Hollywood egyik leggazdagabb színészeként, akinek vagyonát 300 millió dollárra becsülik, Harrison Ford megengedheti magának, hogy nyolc légi járműve legyen, de igyekszik védeni a természetet. |
|
| Hamilton zárta az élen a csonka szabadedzést |
| A Formula-1-es Szingapúri Nagydíj első edzését az eredeti tervek szerint helyi idő szerint 18 órakor kellett volna megkezdeni, de a 3-as és a 14-es kanyar kerékvető köveit fel kellett szedni, így fél órát csúszott a rajt. Az edzést még kétszer félbeszakították piros zászlóval, előbb Mark Webber és Heikki Kovalainen autója, majd újabb hibás kerékvető kő miatt. A csonka tréningen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb Sebastian Vettel, Mark Webber, Fernando Alonso és Jenson Button előtt. |
|
| Heten is esélyesek |
| Péntektől vasárnapig rendezik meg a hagyományos Mecsek-ralit, az országos bajnokság hatodik, egyben utolsó futamát, amelyen még akár hét pilóta is megszerezheti az abszolút bajnoki címet. A pécsi verseny iránt hatalmas az érdeklődés, mivel a viadalon az Intercontinetal Rally Challenge (IRC) mezőnye először látogatja meg a magyar pályákat. |
|
| Forma-1: Monzában újra két DRS-zóna lesz |
| A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) bejelentette, hogy a szeptemberi Olasz Nagydíjon a megszokottól eltérően két olyan szakasz is lesz, ahol a pilóták kinyithatják az autó állítható hátsó szárnyait. |
|
| A magyar sztárok kikaptak a hobbiból focizó pilótáktól |
| Nem az első alkalom, hogy a hungaroringi ENI Nagydíj előtt sztárfocit rendeznek a magyar hírességekkel és a sztárpilótákkal. Felipe Massa ugyan csak a kispadról figyelte a gólokat, Petrov és Pérez azonban a focipályán is alkotott. |
|
| Egymás után érkeznek az F1-es pilóták Budapestre |
| A jelek szerint még a business jetekre is "esőgumikat" kellett volna szerelni, olyan szakadó záporban érkeznek a hétvégi Formula 1-es Magyar Nagydíjra a pilóták és a csapatok a budapesti repülőtérre. A Budapest Airport kisgépes terminálján már tegnap este óta tart a nagyüzem, a száguldó cirkusz résztvevőinek gépei egymás után landolnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér betonján. |
|
| Felébresztették Kubicát, a navigátoráról érdeklődött |
| Felébresztették a mesterséges kómából Robert Kubicát, a Forma-1-es Renault pilótáját, aki vasárnap szenvedett súlyos ralibalesetet. A lengyel autóversenyző, aki majdnem elveszítette a karját, ébredésekor azonnal navigátora állapotáról kérdezte az orvosokat. |
|
| Életmű-díjat kapott Barrichello |
| Fantasztikus elismerésben volt része Rubens Barrichellónak Londonban, ahol a brit Autosport Magazin szokásos év végi díjkiosztóján Életmű-díjjal ismerték el eddigi teljesítményét. |
|
| A katasztrófa oka: álmos pilóta |
| A gép álmos pilótája okozta az Air India Express májusi katasztrófáját, amelyben 158 ember vesztette életét - írta szerdai számában a Hindustan Times, a balesettel kapcsolatos nyomozás egyelőre nem nyilvános jegyzőkönyvére hivatkozva. |
|
| Magabiztosak a Red Bull pilótái |
| Vettelnek egy korai defekt írta át (helyi idő szerint) délutáni programját, ám Webber tempójából ő is erőt merít magának a hétvége folytatására |
|
| Elraboltak két orosz pilótát |
| Elraboltak két orosz pilótát a Szudán nyugati részén fekvő, polgárháború sújtotta Dárfúr tartományban - erősítette meg hétfőn a szudáni hadsereg szóvivője. |
|
| Kibékültek a pilóták |
| A RedBull istálló megbeszélésén sikerült tisztázni a történteket és mind a két versenyző megbánta az incidenst. |
|
| Ismét sztrájkra készülnek a Lufthansa pilótái |
| Eredménytelennek nyilvánította hétfőn a Lufthansa légitársaság pilótáinak szakszervezete a munkaadókkal folytatott tárgyalásokat és négynapos sztrájkot hirdetett április 13-i kezdettel. |
|
| Piramisjáték ügyekben tett feljelentést a PSZÁF |
| Utazási iroda és gyémánt kereskedő ellen is tett rendőrségi feljelentést a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, mivel azok feltehetően pilótajátékot folytattak, mondta Binder István a PSZÁF szóvivője pénteken. |
|
| Sztrájkba lépnek a Lufthansa pilótái |
| Történetének egyik legnagyobb sztrájkja fenyegeti a Lufthansát: a német légiforgalmi társaság pilótáit tömörítő Vereinigung Cockpit szakszervezet tagjainak több mint 90 százaléka döntött a munkabeszüntetés mellett. A sztrájk hivatalos bejelentése szerdán kora délután várható. |
|
| Ayrton Senna unokaöccse Forma 1-es pilóta lesz |
| Ismét lesz Senna a Forma 1-ben: a tragikus véget ért Ayrton, a brazilok néhai háromszoros világbajnoka után az unokaöcs, a 26 éves Bruno Senna szerepelhet jövőre az autós gyorsasági versenyzés csúcskategóriájában. |
|
| Vadon Jani pilóta lett |
| A Danubius Pirítós műsorvezetője kipróbált egy igazi versenyautót, annak ellenére, hogy nem rajongója a technikai sportoknak. Az ING F1 Élményparkba kitelepült Pirítós legénységéből egyedül Jani fért bele a kocsiba, neki viszont mintha a méretére tervezték volna a versenyautót... |
|
| A fizetéscsökkentést a pilótáknak el kell fogadniuk |
| A gazdasági világválság hatására természetesen a sportban is megszorításokra lesz szükség. Az FIA és a Formula-1-es csapatok szövetsége azon munkálkodik, hogy drasztikusan redukálja az istállók költségvetését. Felvetődött, hogy a magasan dotált pilóták fizetését csökkenteni lehetne. Ezen álláspont mellett van a BMW Sauber német versenyzője, Nick Heidfeld is. |
|
| Harry herceg pilóta lett |
| Harry angol herceg kiállta a helikopter-pilóta kiképzés első, négy hetes próbáját - jelentette be az uralkodó család szóvivője csütörtökön. A 24 éves herceg a kiképzés után bárhol szolgálhat, ahová az egységét rendelik - közölte a szóvivő. A herceg többször kijelentette ugyanis, hogy vissza szeretne térni Afganisztánba. |
|
| Szabálymagyarázatot várnak a pilóták |
| A Forma-1-es autóversenyzők a Hamilton-ügy miatt az előzési szabály magyarázatát várják az illetékesektől, lehetőleg még a vasárnapi Olasz Nagydíj előtt.
|
|
| Hatalmas volt az érdeklődés a pilótaválogatott iránt |
| Több mint tízezer néző előtt rendezték meg az Albert Stadionban a MAI CASCO jótékonysági labdarúgó mérkőzést, amelyen a Michael Schumacher által vezetett Forma-1-es pilótaválogatott, és a magyar hírességekből álló Hungarian All Stars együttese lépett pályára.
|
|
| Újra pályára lép a pilótaválogatott |
| Egy év szünet után, szerdán az Albert Flórián Stadionban ismét megrendezik a MAI CASCO Jótékonysági Futball Grand Prix-t, melyen a Michael Schumacher vezette Forma-1-es pilóták válogatottja a magyar hírességekből álló Hungarian All Stars csapatával csap össze.
|
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |