Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: repassy Találatok száma: 4

Répássy: a Bajnai-kormány komoly veszélyt jelent Magyarországra
Bajnai Gordon kormánya komoly veszélyt jelent Magyarországra, a benyújtott költségvetés veszélyes, mert az emberekből az utolsó tíz-húszezer forintjaikat sajtolja ki, és tele van felesleges megszorításokkal- mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Répássy Róbert.

Répássy: nem lesz Fidesz-Jobbik választási együttműködés
Répássy Róbert szerint nem lesz együttműködés a jövő évi választásokon a Fidesz és a Jobbik között; a Fidesz frakcióigazgatója erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt hétfőn. "Nem látja, hogy mi történik a közéletben", aki szerint a Jobbik és a Fidesz szövetségesként, nem pedig ellenfélként tekint ma egymásra - mondta a frakcióigazgató.

A Fidesz feljelenti Szilvásy Györgyöt
Feljelenti a Fidesz Szilvásy Györgyöt, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő minisztert - közölte Répássy Róbert, a párt frakcióigazgatója, jogi kabinetjének vezetője az MTV A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este.

Fidesz: Szilvásynak a bíróság előtt kell felelnie
A Fidesz szerint az adatgyűjtési ügyben a legsötétebb diktatúrákra emlékeztetető koncepciós eljárás zajlik, amiért Szilvásy György polgári titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli miniszternek bíróság előtt kell felelnie; erről Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese beszélt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier