Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: roham Találatok száma: 33

Szolgálatba álltak az új rohamkocsik
Szolgálatba álltak az új, sárga színű rohamkocsik. Folyamatban van a kiöregedett járműpark lecserélése.

Halálos áldozat a Dakaron
Tragédiával kezdődött a Dakar, egy argentin motoros, Jorge Andrés Martínez Boero szívrohamot kapott, majd életét vesztette.

Óriási roham a biztosítóknál
Megrohamozták az autósok a biztosítókat, a 91 százalékuk talált is olcsóbb kötelező gépjármű felelősségbiztosítást. A szakértők szerint ennél kedvezőbb árakra egy ideig biztosan nem számíthatunk.

Utolsó vásárlási roham
Kevesebb mint egy hét és megkezdődik a tanév, tehát csak pár napja maradt annak, aki mindent be akar szerezni a becsengetésre. A magyarok általában már a nyáron bevásárolnak, de a fogyasztók 20%-a csak ilyenkor, az utolsó napokban rohamozza meg a boltokat.

Jégesővel, szélrohamokkal indul a hét
Hétfőn markáns hidegfront érkezik hazánkba, a nappali felmelegedés csak a hét második felében erősödik majd.

Rohamtempóban fogy a költségvetési tartalék
Az eredetileg 90 milliárd forintos tartalék 49,5 milliárd forintra csökken azzal, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 13,4 milliárd forinthoz juthat a költségvetés általános tartalékából - írja a Napi Gazdaság pénteken.

A Hamburg rohamot indít Dzsudzsákért
Német és holland lapértesülések szerint a Hamburg labdarúgócsapata mindent megtesz Dzsudzsák Balázs megszerzéséért, és szeretné kihasználni, hogy a támadó klubjának, a PSV-nek azonnal pénzre van szüksége.

Hujer Feri rohamtempóban dolgozik + video
Hujber Feri nem pazarolja az idejét, hiszen a közelmúltban nagy feladatott vállalt. Egyfelvonásos darabot próbál, amire csupán négy hete van, mégis időt tud szakítani a családjára is.

Rohamot kapott a strandon a 2 éves kislány
A kislány epilepsziás rohamot kapott a strandon, mentőhelokopterrel szállították el.

Hat éve él ágyhoz láncolva
Vallástudós javaslatára kötözték le a szülők fiukat

Rohamléptekkel kezdett törvénykezni a Fidesz-KDNP
Az Országgyűlés pénteki alakuló ülése óta összesen 12 törvényt, 3 országgyűlési határozatot és egy politikai nyilatkozatot nyújtott be a Fidesz-KDNP a Parlamentnek.

Szívrohamot kapott Lindsay Lohan édesapja
Lindsay Lohan édesapját, Michael Lohant kedden szívroham miatt vitték kórházba. Barátnője, Kate Major elmondása szerint Michael Lohant a helyi kórházba vitték, mert mellkasi fájdalmakra panaszkodott. Az orvosi diagnózis szerint enyhe szívrohamot kapott.

Rohammentő vitte el Lady Gagát koncertjéről
Orvosi utasításra le kellett mondania egy fellépést a platina szőke énekesnőnek. Közvetlen a koncert előtt lett rosszul, ezzel csalódást okozva a teltházas tömegnek. Nagyon lesújtotta a dolog, és később Twitteren biztosította rajongóit, hogy tényleg rosszullét következtében döntött úgy, hogy nem lép színpadra, soha nem okozna lustaságból csalódást a koncertjére látogatóknak.

Vásáry Andrét rajongók tömege rohamozta meg
A Csillag Születik szoprán hangját rajongók hada lepte el a gálát követően. Vásáry André a hétfői Cool Live-ban Müller Attilának mesélt legutóbbi fellépéséről.

Újra kellett éleszteni a Zsámbék SK edzőjét
Az edzés félidejében rosszul lett és újra kellett éleszteni szerdán Bősze Andrást, az NB III Duna csoport 10. helyén álló Zsámbék SK edzőjét. A korábban a Pénzügyőr csapatát erősítő férfi jelenleg kórházban van, lélegeztetőgépen.

Bódi Csabi szívrohamtól tart
A roma dalénekes édesapja, Guszti szívinfarktusa miatt döntött úgy, hogy inkább megelőzi a bajt, és szüleihez hasonlóan ő is visszavesz egy kicsit a tempóból.

A nyolcadik hullámsír
Az idei nyáron eddig már nyolcan fulladtak vízbe Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az elmúlt hétvégén egy 55 éves budapesti férfi lelte halálát a tiszabábolnai szabadstrandon.

Menő a sztárok halála
Meghalt Rick Astley, a nyolcvanas évek végének egyik legnépszerűbb brit popénekese - közölte kedden a CNN's iReport nevű rovata. A rovatba a nézők küldhetik be információikat. A világhálón sorra jelennek meg a cáfolatok, amelyek szerint egy bizarr iparág indult be, amely arra specializálódik, hogy hírességek hamis halálhírét terjessze.

Tűszúrások borították Jacko testét
Sokkoló adatokat tudott meg a brit The Sun című bulvárlap a csütörtökön elhunyt Michael Jackson boncolásáról. A kiszivárgott hírek szerint a sztár alig nyomott többet 50 kilónál. Gyomrában ételt nem, csupán néhány félig emésztett pirulát találtak. Ezeket külön laborvizsgálatra küldték. Az énekes teljesen kopasz volt, ezért parókát hordott. A koponyáját apró pihék borították mindössze.

Jacko ügyvédje előre látta a tragédiát?
Kiadták a családnak - helyi idő szerint péntek este - Michael Jackson holttestét azt követően, hogy a nap folyamán elvégezték a boncolást - közölte a Los Angeles-i törvényszéki orvostani intézet szóvivője. Ed Winter elmondta, hogy a hozzátartozók, akik az intézet előtt összegyűlt fotósok hadát elkerülve érkeztek, visszakapták Michael Jackson földi maradványait. A szóvivő nem részletezte, hogy a holttestet onnan hová vitték tovább. A temetéssel kapcsolatban egyelőre nem szivárgott ki semmilyen információ. A TMZ.com hírportál pénteken egy családtagra hivatkozva azt írta, a popsztár Demerol nevű fájdalomcsillapító injekciót kapott azelőtt, hogy leállt a szíve.

Az utolsó lakásroham
Megháromszorozódott a lakáshitelt kérők aránya az utóbbi hetekben. Az RTL Híradónak nyilatkozó bankvezető szerint azért, mert aki tudta, még igénybe vette a szocpolt, ami már csak jövő hét szerdáig jár. Olcsóbban, 20 százalékos áfával is csak július elsejéig lehet lakást venni. Az egyik ingatlanforgalmazó cég szerint ez érezhető is a forgalmukon.

Meghalt Jacko
Michael Jackson tegnap délután elhunyt egy Los Angeles-i kórházban. Az énekes halálát szívroham okozta. Jacko 1958-ban az Indiana állambeli Garyben született. Kétszer nősült, három gyereke született.

Kasza Tibi majdnem meghalt
Az ifjú énekes azt, hitte, hogy meghal, amikor épp az autópályán tört rá egy pánikroham. Tibi őszintén beszélt a betegsége során átélt szörnyű élményeiről.

Euróhamisítókat fogott el a rendőrség
Pénzhamisítás miatt három magyar és három külföldi állampolgár ellen indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI; a gyanúsítottaknál hamis eurót találtak - közölte a szervezet pénteken a rendőrség honlapján.

Kustánczi Liát megrohamozták a pasik
Április utolsó hétvégéjén is folytatódott az AXE-Instinct turnéja olyan ismert modellekkel, mint Dukai Regina, Debreczeni Zita, Horváth Éva. Kustánczi Liát szabályosan megrohamozták a fiúk Egerben.

Gigantikus roham a jegykért!
Már az első napon elkelt a belépők közel egynegyede az április 22-i Magyar Ligaválogatott-AC Milan labdarúgó-mérkőzésre.

Roham az euróért
A valutaváltók szerint az elmúlt napokban jelentősen megnőtt a forgalmuk, mert egyre többen váltják át a forintjukat más valutára - hangzott el az RTL Híradójában. A megkérdezett elemző szerint azonban nem biztos, hogy aki most vált, jól jár.

Tüntetés - romák: Megérkeztek az első buszok a romák demonstrációjára, felsorakoztak a rohamrendőrök
A rendezvény kezdete előtt egy órával buszokkal érkeznek vidékről a romák az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) nagyobbik frakciója, a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma (MCF) és választási szövetségesei által meghirdetett demonstrációra a Képviselői Irodaház mögötti Olimpiai parkba.

Szívrohamot kapott Kelsey Grammer
Az itthon is nagy népszerűségnek örvendő Fraiser – Dumagép című sorozat főszereplője, Kelsey Gammer szívrohamot kapott.

Életmentő 4x4-es rohamkocsit készített a VW
A mentőorvosok munkáját segíti majd az a VW Tiguan, amelyet a héten kezdődő RETTmobil kiállításon mutatnak be Fuldában.

Rohammentő vitte el Geszler Dorottyát
Amilyen jól kezdődött, annál megdöbbentőbb volt a drámai fordulat Geszler Dorottya amerikai kiruccanásában - A magyar sztárhoz rohammentőt kellett hívni!

Paris Hilton dührohama
Paris Hiltonnál elszakadt a cérna, amikor egy torontói szexshopban saját magával találta magát szemben. A One Night in Paris Kanadában is óriási siker.

Vágó István dührohamot kap Sebestyén Balázstól
Csupán a kamerák kereszttüzében jó a viszony Vágó István és Sebestyén Balázs között: a valóságban a két műsorvezető gyakran egymás torkának esik. A gyakori veszekedések nagyon megnehezítik a stáb munkáját.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier