Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: roli Találatok száma: 32

Kidöntött egy tűzcsapot egy trolibusz
Tűzcsapnak ütközött egy trolibusz péntek reggel a XIII. kerületben. A nagy nyomással kiömlő víz hamar síkossá tette az utat.

A fizetős betegeket soron kívül műtenék
A kórházszövetség azt javasolja, hogyha valaki ki tudja fizetni a műtétjét, várakozás nélkül megtehesse az állami egészségügyön belül is. Így jelentősen rövidülnének a várólisták.

Wozniacki ismét idő előtt elbukott
Caroline Wozniacki dán teniszező hiába vezette hónapok óta a női tenisz-világranglistát, ismét kiesett. Clijsters ejtette ki a Grand Slamből.

Harmadik helyen a Sopron az Euroligában
A Sopron csütörtöki veresége ellenére harmadik helyen áll a B csoportban, míg a hazai pályán veszítő Győr hetedik az A jelű nyolcasban a női kosárlabda Euroliga hatodik fordulóját követően.

Kitoltak a magyar pólósokkal - vagy mégsem?
Három magyar vízilabda-csapat az Euroliga 16-os mezőnyének C csoportjában. Sorscsapás vagy kellemes szituáció?

Ösztöndíjcsalás
Hetvenmilliós ösztöndíjcsalás ügyében hetedik hónapja nyomoz a rendőrség a Károli Gáspár Református Egyetem feljelentése alapján - írja szerdai számában a Népszabadság

Autókra dőlt és trolivezetéket szakított le egy fa Budapesten
Autókra dőlt és trolivezetéket szakított le egy fa Budapesten, de a balesetben senkinek nem esett baja. Az Állatkerti körúton csak lassabban lehet haladni.

A Vasas 4-0-s vezetésről kikapott Zágrábban
A Teva-Vasas-Uniqa férfi vízilabdacsapata ötödik vereségét is elszenvedte az Euroliga középdöntőjében, miután egy góllal kikapott Zágrábban, a Mladost vendégeként, jóllehet 4-0-ra, majd - hazai egyenlítés után - 7-4-re is vezetett már.

Közel száz új villamost és trolit vásárolhat a főváros 2014-ig
Közel száz új villamost és trolit vásárolhat a főváros 2014-ig, ha a képviselők elfogadják az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés jövő hét szerdai ülésén.

Kásásékkal és a Varga testvérekkel is összecsap a Vasas
A Vasas férfi vízilabdacsapata az erősebbik négyes csoportba került az Euroliga negyeddöntőjében a római sorsoláson; a címvédő olasz Pro Reccóval, valamint a Mladost Zagrebbel és a Primorje Rijekával találkozik majd.

Remekelt és győzött a Vasas Kotorban
A Vasas egy góllal, 9-8-ra nyert a Kotor otthonában a férfi vízilabda Euroliga A-csoportjának 5. fordulójában. Ha az utolsó játéknapon az angyalföldiek legyőzik a Szegedet, biztosan bejutnak a legjobb nyolc közé.

Otthonában kapott ki a Pécs
A lengyelem magabiztos győzelmet arattak, hiszen 39-50-re megverték a pécsi női kosárlabdacsapatot, akik nem tudták behozni a folyamatos tíz pontos lemaradást.

A magyar röplabdasport újra a legjobbak között
A megújult Magyar Röplabda Szövetség hatalmas lendülettel vetette bele magát a honi röplabdasport megújításának feladatai közé, hiszen a magyar női válogatott jövőre az Euroligában indul.

Európai vízilabda-kupameccsek lesznek a hétvégén
A férfi vízilabda első számú európai sorozatában, az Euroligában már a főtáblára jutás a tétje a hétvégi 2. selejtezőkörnek, amelyben két magyar alakulat, az Eger és a Szeged érdekelt.

Tóth Gabi: a gyerekünk olyan lesz, mint mi, csak fiúban vagy lányban! + video
Az énekesnő teljesen kivesézte a férfiak szőrállományát, és az azokban rejlő pozitív vagy negatív vonásokat

Tóth Gabi reggelijét piros arannyal díszíti Roli + video
Roli egy vagányul romantikus fiú, így nem csoda, hogy még soha az életben nem vett virágot az énekesnőnek.

Gázspray-vel fújt a trolibusz vezetőre
Gázspray-vel fújta le egy trolibusz vezetőjét egy 19 éves lány Debrecenben - közölte a városi rendőrkapitányság szóvivője csütörtökön.

A Demeter Pincészet lett a borolimpiai bajnok
Az immáron 34. alkalommal Bordeuax-ban megrendezett Challenge International du Vin versenyen a pincészet Hanga 2009 borát aranyéremmel díjazták.

Kómában tartják a válogatott kosarast
Egy mérkőzésen történt ütközés következtében mesterséges kómában fekszik Dusan Sakota, a görög válogatott és az olasz Scavolini Pesaro szerb származású kosarasa.

Vajda Anna hét pontot szerzett az All Star-gálán
Az egyedüli magyarként pályára lépett Vajda Anna hét ponttal járult hozzá az európai csapat sikeréhez kedd este a női kosárlabda Euroliga gdyniai All Star-gáláján.

Vajda Anna az Euroliga All Star-gálán
Az előző évhez hasonlóan Vajda Annát idén is beszavazták a szurkolók a női kosárlabda Euroliga All Star gálájára, amelynek Gdynia ad otthont március 9-én.

Hatalmas soproni bravúr az Euroligában
Az MKB-Euroleasing Sopron csütörtökön óriási bravúrral nyert a C csoportban éllovas spanyol Rivas Ecopolis vendégként a női kosárlabda Euroliga kilencedik, utolsó előtti fordulójában.

Rátgéber visszatérne
Az Euroliga-címvédő Szpartak Moszkvától októberben távozott Rátgéber Lászlónak egyelőre kutatómunkával telnek a napjai, de bevallása szerint örömmel vállalna ismét kosárlabdaedzői feladatot.

Kezdődnek a vízilabda csoportküzdelmek
Szombaton megkezdődnek a férfi vízilabda Euroliga csoportküzdelmei, amelyekben három magyar csapat, a Honvéd, a Vasas és az Eger érintettek. Előbbi kettő hazai pályán, míg utóbbi az orosz Kazany vendégeként kezd.

Lelőtték a Szpartak Moszkva tulajdonosát
Ismeretlen tettesek a nyílt utcán lelőtték Sabtaj von Kalmanovicsot, a Rátgéber László vezetőedzőt múlt héten menesztő Szpartak Moszkva női kosárlabdaklub tulajdonosát.

Három magyar csapat indul az Euroligán
Négy év szünet után ismét három magyar csapattal rajtol el szerdán a női kosárlabda Euroliga, amelynek a legutóbb négyes döntőbe jutott MKB-Euroleasing Sopron, a MiZo Pécs 2010 és a Szeviép-Szeged lesz tagja a 2009/2010-es idényben.

Szombaton rajt, euroligás éremesélyekkel
Szombaton két mérkőzéssel rajtol el az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság, amelynek legnagyobb esélyese az Euroligában is érdekelt Sopron, Pécs és Szeged lesz.

Női Euroliga - Három magyar kosárcsapat a következő idényben
A MiZo Pécs 2010-nek juttatott szabadkártyával eldőlt, hogy három kosárlabdacsapat képviseli Magyarországot a női Euroliga következő idényében.

Judy és Roli újra együtt
A Groovehouse énekesnője és annak ex-dobosa őszintén vallott kapcsolatáról a Fókusz kamerái előtt. Valamint arról, hogy mivel foglalatoskodnak mostanában, együtt.

Autó és trolibusz ütközött Budapesten
Öten megsérültek, amikor összeütközött egy személyautó és egy 77-es trolibusz szerda délután a főváros XIV. kerületében, a Cinkotai út és a Zoborhegy utca kereszteződésében - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Kórházi várólisták - csak éljük túl
A kórházi várólisták hozzák a tavalyi szintet, ami megfelel az európai átlagnak – állítja az Egészségbiztosítási Felügyelet. Ugyanakkor az egyes intézmények közötti jelentős eltérések továbbra is problémát jelentenek.

Harc az Euroligás szereplésért
Az Euroligában való szerelés jogának a kiérdemlése is azon múlik, hogy a harmadik helyért harcoló Domino Honvéd és a Szeged csapata közül melyik kerül ki győztesen.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier