Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: szentes Találatok száma: 16

Halálos karambol Szentesnél
Egy ember életét vesztette, amikor a Szentest elkerülő úton egy személyautó és egy kisbusz karambolozott.

Gesztesi Károly fia a Jóban Rosszbanhoz igazolt
Hamarosan a TV2 képernyőjén tűnik fel a sikersorozat kalandvágyó fiatal orvosaként Gesztesi Máté. Statisztált már a Nemzeti Színház színpadán, forgatott már ifjúsági sorozatban, szinkronizált, és Amerikát is megjárta, most pedig Csillagkúton bizonyít. Máté könnyen azonosul karakterével, hiszen mindketten hasonló nyitottsággal vetik magukat az élet váratlan fordulatai elé.

A szentesi igazgató is plagizált?
A szentesi gimnázium igazgatója vélhetően másolta a pályázatát, amivel elnyerte az intézményvezetői széket.

Felborult egy terepjáró Szentesnél
Felborult egy terepjáró vasárnap Szentes és Fábiánsebestyén között. A sofőr és kiskorú utasa szerencsére könnyebben sérült csak meg.

Apja ruhájában rabolt egy férfi Szentesen
Az elkövetéstől számított öt percen belül elfogták a szentesi rendőrök azt a fiatalembert, aki egy késsel rabolt ki egy élelmiszerüzletet a település belvárosában tegnap este. Az elkövető apja ruháit vette fel, hogy megtévessze a rendőröket.

Bruce Willis kislánya majdnem a sitten tölthette a szentestét
Ugye, hogy jobban illenék figyelni egy tinilányra, még a sztárszülőknek is.

Előzés után ütközött a motoros
Két embert vittek kórházba a mentők Szentesen tegnap délután, miután egy motoros hátulról egy teherautónak ütközött.

Motor és személygépkocsi ütközött Szentesen
Egy 51 éves férfit vittek kórházba a mentők Szentesen, miután nekiütközött segédmotoros-kerékpárjával egy személygépkocsinak a Jókai utcán.

Vasúti vagont graffitiző fiatal
Vasúti vagonokat festett le, majd "művét" fényképezőgépével meg is örökítette egy 22 éves szegedi diák július 31-én a hajnali órákban a szentesi vasútállomáson.

Embercsempészeket fogtak Szenteste
Egy szlovák embercsempészt és négy illegálisan Magyarországra érkező török állampolgárt fogtak el pénteken Szegeden; szenteste Röszke közelében pedig hét, a zöldhatáron érkező embert tartóztattak föl a határrendészek.

Szülészorvost vádol a bíróság egy nő halála miatt
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádol az ügyészség egy szentesi szülészorvost, akinek egy páciense 2008 nyarán, három héttel a műtét után meghalt.

Gyerekeket mérgezett a szentesi uszoda vize
Két gyermek került kórházba a szentesi uszodából egy vasárnapi vízilabdameccsről, rosszullétüket feltehetően a fertőtlenítésre használt vegyi anyag okozhatta.

Kyokushin karate Európa bajnokság Szentesen
Az első közös ifjúsági és junior kyokushin karate Európa-bajnokságnak ad otthont szombaton Szentes. Brezovai Sándor, a magyar válogatott szövetség kapitánya sokat vár a csapattól. Az eseménnyel párhuzamosan a városban diákolimpiát is rendeznek, mintegy 300 indulóval.

Úthálózat-fejlesztés Szentesen 340 millióért
Folytatódott Szentesen a városkép megújítása, a csongrádi városban újabb kiemelkedő fontosságú utat és parkolót építettek meg: a projekt összköltsége 340 millió forint volt, amiből az önkormányzat 137 millió forintot biztosított önerőként, míg a fennmaradó összeget pályázaton nyerte.

Tiszába ugrott egy férfi Szentesnél
Önkezével akart véget vetni életének egy szentesi férfi tegnap késő este. A férfi motorjával felment a szentesi Tisza hídra, majd felhívta a feleségét, hogy menjen oda, különben megöli magát. A hozzátartozó azonnal értesítette a mentőszolgálatot, akik a bejelentést a rendőrségre is továbbították.

Orvosi műhiba Szentesen
Orvosi műhiba miatt meghalt egy fiatal nő a szentesi kórházban egy rutinműtét során - írta pénteki számában a Délmagyarország.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier