| Cimke: szilvia |
Találatok száma: 10 |
|
|
| Freire Szilvia nem akar csodát tenni |
| Miss World Hungary 2008, azaz Freire Szilvia mindig is nagy hangsúlyt fektetett a tanulásra, világ életében szinte kizárólag kitűnő jegyei voltak és már egészen fiatalon, mindössze húsz esztendősen diplomát szerzett közgazdaságtanból. |
|
| Freire Szilvi megfogta az Isten lábát |
| Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a tavalyi szépségkirálynő, Freire Szilvia és kedvese, Sebestyén között tökéletes az összhang, ma azonban arra is fény derült, a szerelmük jó eséllyel tart majd a sírig. |
|
| Szilvi magasabb szintre emelte kapcsolatát |
| A Cool délutáni műsorában Freire Szilvia tökéletes szépsége és mérhetetlen boldogsága sugározta be a stúdiót. A tavalyi szépségkirálynő választás győztesének minden oka megvan a jókedvre, hiszen szerelmes és a kapcsolata a lehető legjobb úton halad. Nemrég tértek haza Barcelonából, mely immáron a harmadik közös nyaralásuk volt, Las Vegas és Róma után. |
|
| Freire Szilvi elég bevállalós |
| Őrült, de annál vidámabb hangulatban telt a délután a Cool stúdiójában, nézőinket és az adás vendégeit, Freire Szilviát és Cozombolist ugyanis egy farmra invitáltuk, ahol mindent kipróbáltunk, ami egy gazdálkodásban előfordulhat. |
|
| Freire Szilvia szerencsés és szerelmes |
| A Cool Live műsorában Miss World Hungary 2008, azaz Freire Szilvia volt a vendégünk, akit amerikai utazásáról és szerelmi életéről is kifaggatott Müller Attila.
|
|
| Dombóvári Vandáék fát ültettek |
| A Környezetvédelmi Világnap alkalmából Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter felhívása nyomán hazánk is csatlakozott az ENSZ Környezeti Programja (UNEP) világméretű faültetési akciójához. Ennek jegyében ültetett fákat ma a zöldtárca vezetője hírességekkel és sérült gyermekekkel közösen a belvárosban. A kezdeményezés nyitott, ahhoz bárki csatlakozhat - erre hívta fel honfitársainkat a környezetvédelmi miniszter, hiszen ezzel is tehetünk a Bolygóért, az éghajlatváltozás ellen. |
|
| Freire Szilvi szingli lett |
| Freire Szilvia, a tavalyi szépségkirálynő választás győztese, a Cool délutáni műsorában a szerelmi életében bekövetkezett változásokról mesélt őszintén Horváth Évának.
|
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |