Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: szlovakia Találatok száma: 40

Fölényes győzelmet aratott Mocsai csapata
33-24-re verte a magyar férfi kézilabda-válogatott Szlovákia együttesét.

Nem fog emelkedni a szlovák politikusok fizetése
Döntött a pozsonyi parlament: nem fog januárban emelkedni a szlovák politikusok fizetése. Végkielégítést is csak az kap majd, aki legalább öt hónapot dolgozott a parlamentben.

Nem mondhatnak fel az orvosok Szlovákiában
A szükségállapot már a tetőfokán van Szlovákiában. Az egészségügyi miniszter béremelésekkel próbálja visszatartani az ellenálló orvosokat.

Már több mint százan veszítették el szlovák állampolgárságukat
Egy év alatt 105-re emelkedett azoknak a száma, akik a volt Fico-kormány állampolgársági törvénye miatt elvesztették szlovák állampolgárságukat - írja az Új Szó című pozsonyi napilap pénteken.

A Magyarországgal folyó tárgyalások megszakítását követelik a szlovák tokajiak
A kelet-szlovákiai Tokaj-borvidék hét községének képviselői felszólították a pozsonyi kormányt, hogy azonnal zárja le a Magyarországgal folyó tárgyalásokat és véglegesen jelölje ki a régió határait.

Nem Budapest váltotta ki a magyar-szlovák konfliktusokat
Heizer Antal, a posztjáról távozó pozsonyi magyar nagykövet szerint az utóbbi években keletkezett magyar-szlovák konfliktusok kiindulópontjai nem Magyarországon voltak, a pilisszentkereszti szlovák ház ügyét leszámítva.

A szlovák államfő másodszorra sem írta alá a kisebbségi nyelvhasználati törvényt
Másodszorra sem írta alá a szlovákiai kisebbségi nyelvhasználati törvény módosítását Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnök, de ez már nem akadályozza a jogszabály hatályba lépését.

Magyarország az állami bérekben elmarad Csehországtól, de megelőzi Szlovákiát
Az állami szerveknél dolgozók átlagosan bruttó 232 ezer forintot keresnek Magyarországon, ez magasabb a 216 ezer forintos szlovák, de alacsonyabb a 257 ezres cseh bruttó átlagfizetésnél - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből, amelynek eredményeit pénteken juttatták el az MTI-nek.

Nem a halálos kólibaktérium-törzs fertőzte meg a szlovák férfit
Nem a halálos veszélyt jelentő kólibaktérium-törzs fertőzte meg azt a 25 éves férfit, akit a kelet-szlovákiai Kassán ápolnak - közölte Gabriel Simko tiszti főorvos pénteken sajtóértekezleten.

Három magyar állampolgár halt meg szlovákiai közúti balesetben
Három magyar állampolgár vesztette életét egy közúti balesetben csütörtökön délután Dél-Szlovákiában - közölte Martina Kredatusová rendőrségi szóvivő.

Sólyom visszatért, Slota fenyegetőzött
A szlovák kormány nem reagált Sólyom komáromi visszatérésének hírére, nem úgy a nacionalista Ján Slota.

Meggyilkolták Basternák László szlovákiai magyar politikust
A szlovákiai Ógyallán, saját háza előtt péntek este lelőtték Basternák Lászlót, a Magyar Koalíció Pártja komáromi járási elnökét

Vb-2010: Hollandia-Szlovákia 2-1
A holland válogatott Arjen Robben és Wesley Sneijder góljával 2-1-re nyert a szlovák csapat ellen a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság hétfői első nyolcaddöntőjében.

A szlovákok nagyszerű tizenegyesrúgók
Szlovákia még sohasem keveredett tizenegyespárbajba története során, de ha Hollandia ellen véletlenül mégis arra kerülne sor, érdemes Vladimír Weiss fiaira fogadni.

VB:Olaszország utazik haza
A címvédő olasz labdarúgó-válogatott már a csoportkörben búcsúzott a dél-afrikai világbajnokságtól, miután a 3. fordulóban 3–2-re kikapott Szlovákiától, így az F jelű kvartett negyedik helyen végzett. A csoportból így Paraguay mellett Szlovákia jutott tovább.

Foci Vb: Szlovákia és Új-Zéland első pontszerzése
A szlovák és az új-zélandi labdarúgó-válogatott is először szerzett pontot a világbajnokságok történetében

Fico pártja nyert
A kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer) megnyerte a szombati szlovákiai parlamenti választást, de az új parlamentben az ellenzéki pártoknak lesz mérsékelt többségük

Kormányváltás jön Szlovákiában?
Ján Slota pártját sokan látnák szívesen a kormányon kívül

Szlovákia: elfogadhatatlan az állampolgársági törvény
A pozsonyi kabinet megerősítette, hogy az ügyben nemzetközi szervezetekhez fordul.

Szlovákia: Nem a magyar az ellenség!
Felhívással fordultak dél-szlovákiai szlovák közéleti személyiségek azokhoz a szlovákokhoz, akik nem élnek együtt magyarokkal, hogy ne higgyenek a magyarellenes uszítóknak.

Utcára vonultak a szlovákiai fuvarozók
Újra a szlovákiai városok utcáira vonultak a teherfuvarozók, miután a miniszterelnök hétfőn délelőtt Pozsonyban nem volt hajlandó fogadni küldöttségüket. Robert Fico csak azzal a feltétellel hajlandó tárgyalni, ha a fuvarozók befejezik tiltakozásukat az elektronikus útdíj mai formája ellen.

Lavina sodort el magyar hegymászókat
Hazahozták Magyarországra kedd hajnalban a Magas-Tátrában balesetben megsérült magyar hegymászókat; egyiküket a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központban, a másik férfit a tatabányai kórházban ápolják.

Orbán fenntartja Koemannal szembeni kritikáját
Orbán Viktor sajnálja, hogy a labdarúgó-válogatottal kapcsolatban korábban megfogalmazott véleményét politikainak minősítette Erwin Koeman szövetségi kapitány, egyúttal fenntartja álláspontját, miszerint a szakvezetőnek több időt kellene Magyarországon töltenie.

Már Szlovákiában is lehet áldozata a vírusnak
Meg nem erősített sajtóértesülés szerint már Szlovákiában is lehet áldozata a H1N1 vírusnak. Egy egyéves pozsonyi óvárosi kisfiú halt meg, akinek az édesapja nemrégiben tért haza Ukrajnából - adta hírül szerda este a szlovák Joj televízió.

Bajnai: nem szabad olyan hibákat elkövetni, amelyek miatt Magyarország bírálja Szlovákiát
Butaságnak és felelőtlenségnek nevezte Bajnai Gordon a balassagyarmati polgármesternek azt a kijelentését, hogy városa nemkívánatos személynek minősítette Robert Fico szlovák kormányfőt; csütörtök reggel adott rádióinterjújában a miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy nem szabad elkövetni olyan hibákat, amelyek miatt Magyarország joggal bírálja Szlovákiát.

Balog Zoltán: Szlovákia célja a preventív megfélemlítés
Balog Zoltán szerint Szlovákiának sokkal inkább az elrettentés a célja az államnyelvtörvény módosításával, mint hogy költségvetését az ebből befolyó bírságokból töltse fel. A bírságátvállalással ezért-mint mondta- elsősorban a szlovákiai magyarok félelmét akarják csökkenteni.

Sólyom László fogadta a révkomáromi Szent István Szoborbizottság tagjait
Sólyom László köztársasági elnök pénteken hivatalában fogadta a révkomáromi Szent István Szoborbizottság tagjait - tájékoztatta az MTI-t a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Bajnai: az emberi értékek mentén kell rendezni a kapcsolatot Szlovákiával
Bajnai Gordon miniszterelnök azt javasolja, hogy Magyarország és Szlovákia az emberi értékek, az európai jogi normák mentén próbálja meg rendezni a két ország közötti feszültségeket; a magyar kormányfő a budapesti szlovák nagykövetség fogadásáról távozóban mondta ezt újságíróknak Budapesten pénteken.

Két egyház EP-képviselők segítségét kéri a szlovák nyelvtörvény ügyében
Levélben fordult a magyar európai parlamenti képviselőkhöz a szlovák nyelvtörvény miatt a magyarországi református és az evangélikus egyház; az MTI-hez hétfőn eljuttatott dokumentumban arra kérik a képviselőket, hogy bírják rá az Európai Uniót hathatós lépések megtételére.

Eörsi: egy puskaporos hordón ülünk
A szlovák nagykövet elleni támadás arra utal, hogy egy puskaporos hordón ülünk - mondta Eörsi Mátyás az MTI-nek pénteken.

Sólyom László elítéli a támadást
Sólyom László köztársasági elnök a leghatározottabban elítéli a budapesti szlovák nagykövetséget ért szerda hajnali Molotov-koktélos támadást - tudatta az államfő hivatala az MTI-vel.

A szlovákiai nyelvtörvény emberi jogokat, nemzetközi kötelezettségeket és uniós normákat sért
A szlovákiai nyelvtörvény alapvető emberi jogokat, nemzetközi kötelezettségeket és uniós normákat sért - állapítja meg a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének honlapján olvasható tanulmány.

Mesterházy: tévesen értelmezték a magyar-szlovák diplomáciai incidenst
Mesterházy Attila szerint az Európai Bizottság ügyeletes szóvivője hétfői nyilatkozatával, miszerint kétoldalú ügynek tekinti az Európai Bizottság a múlt pénteki magyar-szlovák diplomáciai incidenst, tévesen értelmezte a helyzetet. Az MSZP frakcióvezetője kedden reggel a Magyar Televízió Napkelte című műsorában beszélt erről.

Sólyom meghiúsult szlovákiai látogatása
Vizsgálja a magyar fél, milyen lépések lennének célszerűek a szlovák-magyar kapcsolatokban államfői szinten, az után, hogy Sólyom László köztársasági elnököt nem engedték be Szlovákiába - mondta Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főosztályvezetője hétfőn az MTI-nek. A főosztályvezető megemlítette, hogy a két államfő a szeptemberi V4 csúcson találkozhat.

Drága az internet Szlovákiában
A szlovákiai távközlési szolgáltatók ügyfeleinek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha nagysebességű internetre vágynak- derült ki egy felmérésből, amelynek eredményéről az Új Szó című pozsonyi magyar napilap írt kedden.

Nemzeti gyász Szlovákiában
Nemzeti gyász kezdődött Szlovákiában szerdán reggel nyolc órától a hétfői nyitrabányai (Handlová) bányarobbanás húsz áldozatának emlékére.

Az euró bevezetése elriasztotta a külföldi turistákat Szlovákiából
Rosszkor vezettük be az eurót-mondják a szlovák idegenforgalom és a kiskereskedelem szereplői, az erős euró ugyanis elriasztotta a cseh, a lengyel, a magyar és az orosz turistákat, írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.

Balázs Péter: vissza kell terelni Szlovákiát a helyes útra
A magyar kormány célja, hogy Szlovákiát a nyelvtörvény ügyében visszaterelje a helyes útra, a józan, normális megoldásokhoz - mondta Balázs Péter külügyminiszter a tárca száznapos tevékenységéről beszámolva szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.

Slota visszaállítaná a halálbüntetést Szlovákiában
Visszaállítaná a halálbüntetést Szlovákiában Ján Slota, a második legnagyobb pozsonyi kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője. Koalíciós partnerei ellenzik az elképzelést, Slota mégis azt tervezi, ősszel törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé.

Tizenöt métert zuhant a Hernád folyóba
Megcsúszott az ösvényen és 15 métert zuhant a folyóba a Hernád-áttörésnél egy magyar nő Szlovákiában szombaton - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Sylvia Galajda, a poprádi székhelyű ATE légimentő-szolgálat szóvivője.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier