| Cimke: tanya |
Találatok száma: 37 |
|
|
| Négy év börtön a fogvatartónak |
| Négy év börtönre ítélték azt a férfit, aki egy rokkantnyugdíjast tartott fogva, és rendszeresen fenyegette azzal, hogy megöli. |
|
| Keresztes Ildikó a pótanya |
| Ahogy a tavalyi szériában is, most is a Fiúk csapatának karrierjét egyengetheti a tehetségkutató mentora. A műsor alatt anyjuk helyett anyjukként figyel rájuk. |
|
| Polgárdi tolvajbanda rendőrkézen |
| Polgárdi, volt laktanya területén épülő söröző tetőszerkezetét bontották meg ismeretlenek a hétvégén. A bűncselekményről az ingatlan tulajdonosa tette a bejelentést a Polgárdi Rendőrőrsön. |
|
| Farkas Mihály a női válogatott új szövetségi kapitánya! |
| A Magyar Röplabda Szövetség Elnöksége kedden rendezett ülésén egyhangú döntéssel kinevezte a női felnőtt és U23 válogatott szövetségi kapitányává Farkas Mihályt, a Kecskemét, illetve a BSE korábbi edzőjét. Elődje, Ludvig Zsolt 2003 óta irányította a nemzeti csapatot. |
|
| Miley Cyrusnak a keresztanyja a példaképe |
| Miley Cyrus szerint keresztanyja, Dolly Parton csodálatos nő, de bevallja, még ő sem tudja, hány éves lehet. A 17 éves énekes- és színésznő Dollyt remek barátnak tartja, mert mindig jó életvezetési tanácsokat kap tőle. |
|
| Vicente del Bosque volt 2009 legjobb kapitánya |
| A spanyol válogatottat vezető Vicente del Bosque érdemelte ki a 2009-es Év szövetségi kapitánya címet a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS szavazásán. |
|
| Meghalt a kalóztámadást szenvedett hajó kapitánya |
| Belehalt a sebesüléseibe annak a tankernek a kapitánya, amelyet 28 fős észak-koreai legénységével együtt hétfőn raboltak el a szomáliai kalózok a Seychelles-szigeteknél. Ezt Abd Mahmoud Samatar, a kalózok egyike közölte szerdán, hozzátéve, hogy a kapitánynak lőtt sebei voltak. |
|
| Macthetával vallatták a tanyaőrt |
| Bozótvágó késsel vallattak egy kiskundorozsmai férfit, miután egy rábízott tanyára betörtek a hétvégén; a férfi súlyos sérüléseket szenvedett - közölte hétfőn a rendőrség. |
|
| Jövőre bővül a tanyavédelmi hálózat köre |
| Jövőre további lépéseket tesznek a tanyán élők biztonságának javítására - közölte csütörtökön Szegeden a IV. országos tanyakonferencián az Igazságszolgáltatási és Rendészeti Minisztérium szakállamtitkára. |
|
| Hármas gyilkosság egy tanyán |
| Hármasgyilkosság történt Tompán - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Nyíkos Tamás csütörtökön az MTI-vel. |
|
| Kábítószert termesztett a tanyatolvaj |
| A Szegedi Rendőrkapitányság Belvárosi Rendőrőrsének nyomozói a Tarjánvárosi Rendőrőrssel együttműködve tartottak házkutatást tegnap este egy Szeged külterületén lévő házban, miután információ merült fel arra, hogy egy idén március végén Domaszéken történt tanyabetörésből származó értékek lehetnek ott. |
|
| Musical lett a Tenkes kapitányából |
| Musical készül a Tenkes kapitányából, 45 évvel a sikeres tévésorozat után. A zenés darabot július 15-19-ig láthatja a közönség a Siklósi várban. Eke Mátét Stohl András játssza, a főbb szerepekben Brunner Márta, Gubás Gabi és Magyar Attila látható. |
|
| Lebontja a tanyáját, hogy ne lopják meg többé |
| Elbontja egy férfi a tanyáját a Békés megyei Gyula mellett, hogy megakadályozza a lopásokat. A férfi tanyáját többször feltörték, legutóbb a tetőt lopták le, ebből lett elege. Úgy döntött inkább lebontja és beszántja a tanya helyét. A tanyákon élők szerint egyre gyakoribbak a lopások, rablások, főként kisebb berendezéseket, takarmányt, vetőmagot vegyszert lopnak, de egyre többször vágják ki a tanyák környéki fákat, ligeteket is. Békés megyében a rendőrség tanyaprogramot működtet, hogy a lopásokat megelőzzék, a külterületen élők szerint ugyanakkor a kis értékű lopásokat gyakran már be sem jelentik, mivel a tettes úgysem kerül elő. |
|
| Cameron Diaz csillagot kapott |
| Cameron Diaz is csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán. Az amerikai színésznő a 2386. sztár, akit ez a kitüntetés ért. |
|
| Kihűlés végzett az idős férfivel |
| Amikor megtalálták, csaknem két hete volt már halott az az egyedülálló, idős férfi, aki a Nyíregyháza határában fekvő Antalbokorban, egy fűtetlen tanyán kihűlt, majd életét vesztette - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel. |
|
| Gyilkosság egy tanyán |
| Elégetett emberi csontmaradványokat, valamint feltehetően a gyilkossághoz használt, vér- és testszövet-maradványokat tartalmazó baltát találtak egy Balotaszállás melletti tanyán, ahol két német állampolgár élt - közölte vasárnap az MTI-vel a rendőrség. |
|
| Imre Vilmos a női kézilabda-válogatott új kapitánya |
| Imre Vilmos, a Dunaferr vezetőedzője lett a magyar női kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya. Megbízatása 2012. augusztus 31-ig, a londoni olimpia végéig szól - döntött szerdai ülésén a szövetség elnöksége. |
|
| Csak a véletlen segített |
| Összesen tizenegy évet tölthet fegyházban az az 52 esztendős lajosmizse-benei férfi, aki tavaly nyáron rágyújtotta a családjára a házat, majd még egy PB-gázpalackot is bevetett, hogy biztosra menjen.
|
|
| Tanya napcsókolta keblei |
| A tél kellős közepén nem olyan könnyű ám leimádkozni a ruhát egyetlen észbontóan szexi hölgyről se. A Zoo Todaynek azonban mégis sikerült megfűzni Tanya Robinsont egy aktsorozatra! |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |