| Cimke: targyalas |
Találatok száma: 40 |
|
|
| Ma kezdődik a csornai strandbaleset tárgyalása |
| Máig sem tisztázott, hogy ki a felelős a csornai strandon bekövetkezett baleset miatt. Egy ötéves kisfiú 2009-ben a strandon focizott, ahol egy nem megfelelően rögzített focikapu rádőlt, majd a gyerek életét vesztette. A per ma kezdődik. |
|
| West Balkán: engem becsaptak a szervezők |
| Megkezdődött ma a West Balkán-ügy tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Elsőként a vádlottakat hallgatták meg. Szalontai Győző, az elsőrendű vádlott azt mondta, hogy őt a szervezők becsapták. |
|
| Továbbra sem zárják le Malina Hedvig aktáját |
| Egy ideig még biztosan nem zárja le az ügyészség Malina Hedvig ügyét, adta hírül a bumm.sk portál. Nemrégiben tanúként hallgatták ki Peter Labas dékánt, aki az orvosszakértői véleményt készítette. Az ügyészség további tanúk meghallgatását tervezi, ám Malina ügyvédje egyre szkeptikusabb. Szerinte a hatóságok úgy járnak el, hogy a tettesek sose álljanak bíróság elé. |
|
| Távozik a Gyurcsány-platform? |
| Már két hete folynak a tárgyalások Mesterházy Attila és az ex pártelnök között, miszerint a Gyurcsány-platform kiválik az MSZP-ből. Ma délelőtt újabb megbeszélésre kerül sor. |
|
| Tanúmeghallgatással folytatódott a volt MDF-es vezetők ellen indított per |
| Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató, Giró-Szász András politológus, jelenlegi kormányszóvivő és Somogyi Zoltán volt MDF-es tanácsadó tanúkénti meghallgatásával folytatódott csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az a per, amelyben Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét és egykori frakcióvezetőjét, Herényi Károlyt személyes adattal való visszaéléssel vádolják. |
|
| Megkezdődött a nagymányoki darabolós gyilkosság tárgyalása |
| A vádlott és tanúk meghallgatásával megkezdődött a nagymányoki darabolós gyilkosságként ismertté vált bűncselekmény ügyének tárgyalása csütörtökön a Tolna Megyei Bíróságon; az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolt férfi nem tett vallomást. |
|
| Megkezdődött Gáspár Győző pere |
| A Salgótarjáni Városi Bíróság hétfőn megkezdte Gáspár Győző és társai adócsalási perének tárgyalását. Gáspár Győzőt és feleségét 22,2 millió forintos adócsalással vádolják az RTL Klub Győzike-show című műsora kapcsán. |
|
| Élettársa és kisfia meggyilkolását idézte fel a tatárszentgyörgyi özvegy |
| "Mindjárt jövök értetek" - ezek voltak az utolsó szavai annak a 27 éves tatárszentgyörgyi férfinak, aki gyermekeit próbálta kimenteni lángoló házukból - idézte fel a két és fél éve történt támadás körülményeit a romagyilkosságok szerdai tárgyalásán, a Pest Megyei Bíróságon tanúként az a nő, akinek élettársa és kisfia halt meg a bűncselekményben. |
|
| Kiskorú szurkáló pere kezdődött meg Győrben |
| Megkezdődött annak a fiatalembernek a pere kedden Győrben, aki 16 évesen életveszélyesen megszúrta az édesanyját verő nevelőapját; a per másik vádlottja a késsel életveszélyesen megsebesített férfi. |
|
| A romagyilkosságok koronatanúja visszavonta vallomását |
| Visszavonta az elsőrendű vádlottra vonatkozó, a nyomozati vallomása során tett terhelő vallomásainak jórészét szerdai tanúmeghallgatásán az az asszony, aki a romák elleni támadássorozat négy vádlottjának munkaadója volt; a büntetőügy koronatanújának számító nő, aki az elsőrendű vádlottal, Kiss Árpáddal korábban szerelmi kapcsolatban állt, sírva magyarázkodott a Pest Megyei Bíróságon. |
|
| Megszólalt a 6 év börtönre ítélt Damu Roland |
| Első fokon 6 év letöltendő börtönbüntetést kapott Damu Roland. A színészt nemi erőszak, és súlyos testi sértés vádjában találták bűnösnek. A nyilvános ítélethirdetés után nyilatkozott a színművész és volt barátnője a Fókusznak. |
|
| Több vallomását is visszavonta a sírva valló koronatanú |
| Korábbi tanúkihallgatásaihoz hasonlóan ismét többször került önellentmondásba a romák elleni támadássorozat büntetőügyében koronatanúnak számító asszony, ezért visszavonta a nyomozás során tett, illetve a keddi tárgyaláson ismertetett vallomását. Az asszony - aki többször elsírta magát a meghallgatásakor - a Pest Megyei Bíróságon folytatódott tárgyaláson ismertetett jegyzőkönyv szerint a poligráfos vizsgálaton is megtévesztő válaszokat adott. |
|
| Ma folytatódik a romagyilkosságok tárgyalása |
| A nyári ítélkezési szünet után ma folytatódik a romák elleni támadássorozat elkövetésével vádolt négy férfi büntetőpere a Pest Megyei Bíróságon. December 9-ig 26 tárgyalási napot tartanak, de az idén még nem várható ítélet. |
|
| Elhalasztották Gáspár Győző tárgyalását |
| Elhalasztotta az adócsalással vádolt Gáspár Győző és társai adócsalási perének tárgyalását hétfőn a Salgótarjáni Városi Bíróság, mert Gáspár Győző egészségi okokra hivatkozva nem jelent meg a bíróságon. |
|
| Stohl az utolsó szó jogán |
| Jelenleg is folyamatban van Stohl András tárgyalása, melynek várhatóan fél három magasságában születik meg a végeredménye. A következő sorokban a sértett és a színész-műsorvezető álláspontját olvashatják. |
|
| Tumultus a Stohl-peren |
| Hatalmas a tumultus a Pest Megyei Bíróságon, miután ma ítélet várható az ittasan súlyos közúti balesetet okozó Stohl András elleni büntetőper másodfokú tárgyalásán. A színész-műsorvezetőt korábban, első fokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Stohl András már a helyszínen van, a sértett Kaincz Pál ügyvédje szerint ma nem születhet megalapozott ítélet. |
|
| Az őszre várható az átalakított Fogyasztóvédelmi Tanács első ülése |
| Az átalakított Fogyasztóvédelmi Tanács első ülése 2011 őszén várható, amikor a tagok és az állandó meghívottak a IV. középtávú fogyasztóvédelmi politika tervezetét, az ezzel kapcsolatos, augusztus 10-ig tartó társadalmi egyeztetés eredményeit, észrevételeit tárgyalják - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére. |
|
| Világjátékok: Tárgyalások a 2017-es pályázatról |
| A köztársasági elnöki fogadás után megkezdte magyarországi tárgyalássorozatát a Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) szemlebizottsága. A küldöttség a budapesti Városházán találkozott a főváros, a kormányzat és a Nemzeti Sportszövetség képviselőivel. |
|
| Csendőri védelem alatt áll a norvég merénylő apja |
| Zárt ajtók mögött tárgyalják a rendőrség kérésére született bírói döntés alapján a norvégiai kettős merénylet gyanúsítottjának, Anders Behring Breiviknek az ügyét - közölte hétfőn az oslói körzeti bíróság szóvivője. Közben a gyanúsított apja bezárkózott a dél-franciaországi Cournanelben lévő villájába, ahol csendőri védelem alatt áll. |
|
| Keleti Györgyit még mindig börtön fenyegeti |
| Itthon megúszta 20 hónap felfüggesztettel, Olaszországban úgy tűnik mégsem hagynák ennyiben az ügyet. Még mindig folyik a bírósági eljárás Keleti Györgyi ellen, akit prostitúció elősegítésével vádolnak. |
|
| Felszólalnak a színészlegendák Stohl Andrásért |
| A Nemzet Színészei között jócskán akadnak, akik nem értenek egyet a Stohl András felmentését szorgalmazó petíció aláíróival, köztük Törőcsik Marival, Bodrogi Gyulával vagy Garas Dezsővel. |
|
| Bagi Iván szerint Stohl megérdemli a börtönt |
| A humorista nem tartja igazságosnak, hogy a színész kihasználja minden befolyását pozitív elbírálása érdekében. Úgy tartja, ha most enyhébb büntetést kap, hamarosan újabb balesetet fog okozni. |
|
| Stohl szerint bírójának jó a humora |
| Következő tárgyalását elhalasztották Szeptemberre, így Stohl-nak maradt még pár hónapja, hogy jóvátegye bűnét. Sorozatos előadások az élvezeti szerek rossz hatásáról, bűnbánó nyilatkozatok, régi hőstörténetek felelevenítése - ezek mind szerepelnek listáján, hogy elérje célját és enyhébb büntetést kapjon. |
|
| Mit tervez a nyárra Stohl András? |
| Stohl András múlt heti, másodfokú tárgyalásán mégsem született ítélet, leghamarabb ez szeptember elején esedékes. A színész tehát egész két hónapot kapott még a nyárból, ám hogy ezzel az idővel mit kezd a színházi évad befejeztével, talán még maga sem tudja. |
|
| Stohl-per: Elnapolták a tárgyalást, szeptemberben folytatódik |
| A Pest Megyei Bíróságon szeptember 6-án folytatódik az ittasan súlyos közúti balesetet okozó Stohl András színész-műsorvezető elleni büntetőper másodfokú tárgyalása. A bírói tanács addig újabb szakértői véleményeket szerez be az ügyben. Ám még az elsőfokú tárgyaláson Stohl Andrással elmulasztották ismertetni a vádlotti jogait, ami akár az egész eddigi bírósági eljárás hatályon kívül helyezését is eredményezheti. |
|
| Stohl-per: A védő újabb indítványokat nyújtott be |
| Újabb indítványokat nyújtott be az ittasan súlyos közúti balesetet okozó Stohl András védője a színész-műsorvezető elleni büntetőperben; a korábbi és a mostani beadványok áttanulmányozására rövid szünetet rendeltek el a keddi tárgyaláson a Pest Megyei Bíróságon. |
|
| Zalatnay Cini nem érti a felháborodást |
| Régóta kardoskodik hitelezőivel az énekesnő, amennyire lehetett el is fajult a vita. A tegnapi napon villámcsapásként érte a hír miszerint akár őrizetbe is vehetik, mivel nem jelent meg szerdai tárgyalásán. |
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |