Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: telefon Találatok száma: 40

Mobilok milliót fertőzték meg
Mobilok millióit fertőzhették meg azok az internetes bűnözők, akik egy játéknak álcázott programmal adatokat loptak el.

Az okostelefon éve 2011 volt
Napjaink egyik legkelendőbb technikai eszköze az okostelefon, jelenleg minden ötödik készülék ebbe a kategóriába sorolható Magyarországon. Sokan, sokféleképpen használják: a huszon-, és harmincévesek a leginkább tudatosan és a legújabb applikációkat, technológiákat kipróbálva.

Már hazánkban is ingyenes a telefonos Google navigáció
Magyarországon is hódít a Google ingyenes, telefonos navigáció programja. Egyelőre csak az Androidos okostelefonokon érhető el, de dolgoznak a további bővítésen.

Veszélyes a gyerekek kezében az okostelefon
Ahogy közeledik a karácsonyi ajándékok vásárlásának időszaka, úgy vesznek egyre több okostelefont. A készülékeket sok esetben gyerekek kapják, ami veszélyeket hordoz. Ezekre hívja fel a figyelmet a Safer Internet konzorcium.

Bank nevében telefonálgattak a csalók
Telefonos csalókat keres a Sárospataki Rendőrkapitányság, mert több bejelentés is érkezett hozzájuk. Az egyik esetben egy bank nevében telefonált a csaló, aki nyereményutazást kínált a hívott fél banki adataiért cserébe.

Mobilokat lopott a bátonyterenyei idősek otthonából
Elkapták azt a 19 éves bátonyterenyei fiatalembert, aki a helyi idősek otthonából ellopta két férfi mobiltelefonját. A tettes úgy jutott be az intézménybe, hogy azt állította, idős apját látogatja meg.

Bombával fenyegetőzött, keresik a zsaruk
Ismeretlen tettest keres a rendőrség, aki november 7-én két budapesti telefonfülkéből is felhívta a 104-et. A férfi azzal fenyegetőzött, hogy a metróban bomba fog robbanni.

Hajlékony Nokia prototípus
Bár épp az érintésérzékeny felületek virágkorát éljük, a fejlesztők dolgoznak már a jövő interfészén is: a Nokia World rendezvényen például egy csavarással irányítható hajlékony ketyere is felbukkant.

A világ legegyszerűbb mobiljában nincs SMS
Minden mai trendnek megfelel a világ legegyszerűbb mobilja, amit kb. 22.000 forintért lehet megvásárolni.

Okostelefonos vírusokkal foszthatják ki a gazdagokat
Nemrégiben a biztonsági szakemberek a rosszindulatú programok újabb olyan törzsét fedezték fel, amely az Android operációs rendszeren futó okostelefonokat vette célba. Mindez alig egy hónappal azután történt, hogy egy biztonsági résre bukkantak az iPhone-oknál. Utánajártunk, hogy mekkora a veszély.

Borkedvelők figyelem!
Borozókra, borászatokra lehet keresni egy okostelefonra kifejlesztett alkalmazással.

Mobiltelefonjáért vertek meg egy férfit egy kávézóban
Elfogta a rendőrség azt a fiatalembert, aki 16 éves öccsével együtt kirabolt egy férfit egy lajosmizsei kávézóban.

Konnektor nélkül tuti a mobiltöltés
Hamarosan egy kis séta elég lehet egy mobiltelefon feltöltéséhez, mert amerikai kutatóknak sikerült megfelelő technológiát kifejleszteniük az emberi mozgásenergia árammá alakításához.

Itt a Sony Ericsson Live with Walkman
A Sony Ericsson ma bejelentette a Sony Ericsson Live with Walkman készüléket, az egyedülálló közösségi zenei élményt kínáló Androidos okostelefont.

Már a mobilokat is légzsákok védik
Előbb-utóbb nem kell attól tartani, hogy miszlikbe törik és használhatatlanná válik a véletlenül elejtett mobiltelefon: egy új találmány, amelyet most védett le az Amazon, "légzsákokkal" védi a lepottyanó készüléket.

Gigi elfogadta, hogy Éva nem fog megváltozni + video
A volt villalakókkal egy club megnyitóján találkozott stábunk, ahol az önfeledt italozgatások közepette kiderült számtalan dolognak még mindig nem sikerült pontot tenni a végére.

Egy kilométernyi telefonvezetéket loptak el Kunhegyes közelében
Elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint összesen egy kilométernyi telefonvezetéket loptak el Kunhegyes külterületén - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Justin Bieber: vagy vezess, vagy telefonálj!
Miután igen jó barátságba keveredett néhány zűrös földijével, Justinra valószínűleg rászólt a menedzsment: kéne valami pozitív hír is.

Százezrekkel húzta le a csaló - óvatosan az ilyen ígéretekkel!
Kétszázezer forinttal rövidített meg egy pellérdi vállalkozót egy telefonos csaló szerdán - adta hírül a rendőrség.

VV Anikó gyakran nem veszi föl a telefont + video
VV Anikó saját bevallása szerint eddig életében mindössze egyszer volt igazán szerelmes és akkor sem lett belőle semmi. Egy három éves kapcsolatból azonban nagyon sokat tanult, jelenleg azonban nem szeretne szerelembe esni.

Meggyilkolt gyermek mobiltelefonját hallgatta le egy brit bulvárlap
Gyilkosság áldozatává vált gyermek mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét is feltörte és lehallgatta az egyik legnagyobb brit bulvárlap, amely ellen évek óta vizsgálat folyik hasonló - főleg politikusok és a showvilág sztárjainak sérelmére elkövetett - cselekmények miatt. Az ügyben kedden a brit kormányfő is megszólalt.

VV Éva lecserélte telefonszámát + video
Éva lecserélte a telefonszámát. A ValóVilág4 szőke törtetője egy divatfotózáson vallott nemrég arról, hogy mostanában több a csapás mint az áldás az életében.

VV Éva már tudja, ki tette közzé a telefonszámát
VV Éva telefonszáma még napokkal ezelőtt jelent meg egy rajongói oldalon, a szőkeség akkori feltételezései szerint pedig Bécit lehet felelősségre vonni ezért. Éva azonban ma már biztosan tudja, nem Düki, hanem Béci másik táncos haverja, Rico hozta nyilvánosságra számát.

Ez a mobil az izzadást is bírja
Az új Sony Ericsson elsősorban azoknak jöhet be, akik nagyon aktívan sportolnak vagy akiknek nagyon aktívan izzad a tenyere.

Hozzánk is megérkezett a luxusmobil
A Vertu vezetői Budapesten is bemutatták a kiválasztott újságírók kis csapatának azokat a készülékeket, amelyeket itthon is árulnak, illetve arról is beszámoltak, hogy vajon miként - és kiknek - lehet eladni ezeket a készülékeket, amelyekért egy kisebb vagyont is elkérnek. Mi is a helyszínen voltunk.

DSK - A volt IMF-vezér telefonált több francia szocialista politikusnak
A francia Szocialista Párt több vezető politikusát is felhívta múlt héten Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt francia vezérigazgatója, aki állítólagos szexuális bűncselekménye miatt jelenleg házi őrizetben él New Yorkban - írta legfrissebb számában a Le Nouvel Observateur.

Sebestyén Balázs és Vadon Jani 100 darab okostelefont osztott szét
Sebestyén Balázs és Vadon Jani összesen száz darab okostelefont osztott szét, mindamellett, hogy bemutatták a Vodafone legújabb smart készülékét is a WestEnd City Centerben.

Leendő apáknak: napsütés igen, mobil nem
Hogy a teherbeesést ennyi minden befolyásolhatja, azt még maguk a kutatók sem gondolták, hiszen a férfinek is tenni kell ahhoz, hogy összejöjjön a gyerkőc.

Szapulásért komoly ítélet és pénzbírság
2009-ben, a francia Vannes városban egy kereskedő a hentesnek szánt lovát épp a vágóhídra szállította. Mivel az állat kötelező egészségügyi kontrollja hiányzott, telefonon felkeresték az állatorvosi felügyelet két alkalmazottját. A drót másik oldalán elkezdtek a tulajdonossal fennhangon beszélni, és felelőtlenséggel vádolták.

Okostelefonról már a redőny is vezérelhető + video
Az ntv1.hu riportere kipróbálta, hogy milyen érintőképernyőről vagy épp a saját okostelefonjáról vezérelni az otthoni redőnyt, hűtőt, DVD lejátszót, riasztót és világítást.

Megérkezett a legújabb szuperokos mini mobiltelefon
Tegnap mutatták be a Sony Ericsson Xperia mini sorozatának új generációját, ami a világ legkisebb, HD minőségű videót rögzítő okostelefonja lett.

Hajtogass laptopot a telefonodból!
Minek hordanál magaddal külön egy mobilt (vagyis inkább palmtopot) és egy laptopot, amikor egy kütyüben is lehetne ötvözni a kettőt? Legalábbis egy látványos koncepció szerint.

Johnny Depp nem tart telefont
Valljuk be, egy idő után már terhes lehet, hogy lépten-nyomon az ember képébe bámulnak.

Schobert Norbi már várja felesége telefonhívását
Hamarosan megszületik a Schobert házaspár harmadik gyermeke, Zalán. Shobert Norbi már telefonálni sem szeret, mert csak a felesége hívására vár.

Főbérlőtől lopott igazolvánnyal szerzett pénzt
Jócskán meglepődött az a székesfehérvári főbérlő, aki egyik reggel arra ébredt, hogy bankja mobiltelefonon küldött sms-ben értesíti arról, hogy számlájáról levette a rajta lévő készpénzt.

Patrick Swayze telefonja még mindig pittyeg
Nem szokatlan, ha egy szeretett személynek figyelmességből smst küldünk. Tulajdonképpen akkor sem, ha az illető már halott.

2011: Az okostelefonok éve
Fókuszban a mindennapokat megkönnyítő applikációk és az egyre olcsóbb készülékek...

Ézrevétlenül szivárognak be hazánkba a mátrixkódok + video
Pandur Imre a kétdimenziós vonalkód és az okostelefonok kombinációjában látja a jövő reklámhordozóját. Japánban, Kínában, Koreában évek óta használják, szinte minden terméken van és óriásplakátokra is ráteszik.

Justin Bieber telefonját anyukája ellenőrzi
Hiába pelyhedzik már a legénytoll az állán, a kis Justin még mindig messze van a felnőttkortól.

Már a bevásárláskor is fizethetünk mobillal
A Telenor és a T-mobile partnerei élvezhetik majd a telefonos vásárlás adta lehetőségeket. A fizetés nem lesz bonyolultabb egy kártyával történő fizetésnél.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier