Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: tour Találatok száma: 25

Andy Schleck hivatalosan a Tour győztese
Andy Schlecket ünnepélyes keretek között hivatalosan avatták a 2010-es Tour de France bajnokává Luxemburgban.

Az Eureka Poker Tour zágrábi győztese a magyar Bódis Richárd
A horvát pókerjátékosoknak is lehetőségük nyílt arra, hogy összemérjék tudásukat más tapasztalt játékosokkal Európából, illetve, hogy megéljék egy nagy verseny izgalmát, amilyen az Eureka Poker Tour is, mely először látogatott el Horvátországba. 259 játékos küzdött négy napon keresztül a győzelemért és a részesedésért az össznyereményből, melynek összege 180 566 euró volt. A győztes a magyar Bódis Richárd lett, és nem csekély összeggel, 47 298 euróval (kb. 13 millió Ft) a zsebében távozott.

Norvég győzelem a Tour de Francecsütörtöki versenynapján
A legnagyobb sprintereknek is nehéz dolguk volt a Tour de France első versenynapján, hiszen a 226.5 kilométeres szakasz emelkedővel zárult.

Mindent a Tour de France divatjáról
A XX. század hajnalán, 1903-ban a Tour de France első sztárjai hosszú alsónadrágot, kötött trikót és pilótaszemüveget viseltek. És természetesen, az öltözékhez kipárnázott nadrág dukált, mely tompította a buckák és járdaszegélyek okozta ütközéseket.

Contador újabb duplázásra készül
Marco Pantani után Contador is duplázásra készül, de nem életében először, hiszen 2008-ban is sikerült neki. Ám újabb nagy álma, hogy a Giro d,Italia után a 98. Tour de France-on is ő szakíthassa át a célszalagot.

Anna Wintourt a testőrei cipelik le a lépcsőn?
A divat nagyasszonya elérte azt a státuszt, ahol már akármilyen bolondságot csinálhat, egyszerűen csak a hírnév keltette agybajt fogják emlegetni az egyszerű halandók.

Lance Armstrong az ausztrál körversennyel búcsúzik
A januári ausztrál kerékpáros körverseny lesz az utolsó nemzetközi szereplése a hétszeres Tour de France-győztes amerikai Lance Armstrongnak

Asztalitenisz Pro Tour: 10 magyar szerepel a főtáblán
Összesen tíz magyar játékos szerepelhet egyesben a főtáblán az asztaliteniszezők Budaörsön zajló I. JOOLA Magyar Nemzetközi Bajnokságán, amely a Pro Tour-sorozat része.

Doppingteszten bukott el a világ legjobb biciklise
Tiltott szert találtak a háromszoros Tour de France-győztes Alberto Contador spanyol kerékpáros szervezetében

Contador harmadszor is bajnok
Összetettben Andy Schleck a második, Gyenyisz Mencsov a harmadik

Tour de France: az első szakasz nyertese Schleck
Bár Andy Schleck nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 17., utolsó magashegyi szakaszát, de vele azonos idővel ért célba az összetettben élen álló, egyúttal címvédő Alberto Contador.

Utolsó Tourjára készül Armstrong
Az idén indul utoljára a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen a hétszeres győztes amerikai Lance Armstrong.

A Tour de France-győztes marad az Astanánál
A kazah szövetség ügyvezető elnöke szerint a Tour de France-győztes Alberto Contador marad az Asztana kerékpáros csapatnál, és kitölti jövő év végéig szóló szerződését.

A Tour-győztes Contador kihagyja az országúti vb-t
Kihagyja a szeptember 23. és 27. közötti országúti kerékpáros világbajnokságot az idei Tour de France-on győztes spanyol Alberto Contador.

Ben Stiller Armstrongnál járt
Meglátogatta a francia kerékpáros körversenyen a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrongot Ben Stiller hollywoodi filmszínész.

Cancellara nyerte az első szakaszt
Az olimpiai bajnok svájci Fabian Cancellara nyerte a 96. Tour de France országúti kerékpáros körverseny első szakaszát, a Monacóban rendezett egyéni időfutamot.

McEwen súlyos sérülése
Minden bizonnyal ki kell hagynia a júliusi Tour de France-t az ausztrál Robbie McEwennek, aki csütörtökön hatalmasat bukott a belga kerékpáros körversenyen. Bodrogi László klubtársára műtét vár, a kórházi diagnózis szerint ugyanis eltörte bal sípcsontját és a térdszalagjai is sérültek.

Tour de France doppingbotrány
Pozitív lett a bronzérmes tesztje.

Tour de France: Sastre nyerte a királyi etapot
A spanyol Carlos Sastre nyerte meg az idei Tour de France francia országúti kerékpáros körverseny király etapját, s ezzel átvette a vezetést az összetettben.

Tour de France: doppingbotrány
Riccardo Ricco már a harmadik az idei Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, aki pozitív doppingtesztet produkált.

Tour de France: Piepoli nyert a Pireneusok tetején, Evansé a sárga trikó
Az olasz Leonardo Piepoli nyerte a Pireneusok királyszakaszát a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, összetettben pedig az ausztrál Cadel Evans vette át a vezetést a luxemburgi Kim Kirchentől, de előnye mindössze egyetlen másodperc a szintén luxemburgi Frank Schleck előtt.

Tour de dopping - áll a bál Franciaországban
Bár az idén botrányosra sikeredett Tour de France a párizsi befutóval vasárnap véget ért, a kedélyek nem nyugszanak: a szervezők és nemzetközi szövetség (UCI) vezetői egymás torkának estek.

Michael Rasmussent visszaléptette a Rabobank a Tour de France-ról
Kizárta a versenyből a a 94. Tour de France-on összetettben vezető Michael Rasmussent csapata, a Rabobank. A dán kerékpárosról kiderült, hogy hazudott a hollétéről, amikor kihagyott két doppingtesztet. Alberto Contador vette át a sárga trikót.

Vinokurov sikere, Rasmussen és Contador harca még nem dőlt el
A kazah Alekszander Vinokurov nyerte a 94. Tour de France 15. szakaszát, a Loudenvielle és Le Louron közötti második pireneusi etapot a spanyol Joseba Zubeldia és a luxemburgi Kim Kirchen előtt. A sárga trikóért küzdő Michael Rasmussen és Alberto Contador együtt értek célba öt és fél perccel lemaradva a szakaszgyőztes mögött. Rasmussen így megőrizte 2 perc 23 másodperces előnyét az összetettben Contador előtt.

Contador újabb duplázásra készül
Marco Pantani nyomdokaiba szeretne lépne Contador, a spanyol kerékpáros, a 98. Tour de France alkalmával,ugyanis idén már megnyerte a Giro d,Italiát. A duplázás nem először sikerülne neki.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier