Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: turizmus Találatok száma: 21

2013: európai légiközlekedési csúcs lesz Budapesten
Budapestet választotta meg a Routes Europe, a kontinens legfontosabb éves légiközlekedési találkozóját szervező szakmai bizottság a 2013-as csúcstalálkozó helyszínéül. A sikeres pályázattal a Budapest Airport, a Magyar Turizmus Zrt. (a Magyar Kongresszusi Irodával együttműködve) és a Budapesti Turisztikai Hivatal közösen indult.

Turizmust építenének a vörösiszap-katasztrófára
Vörösiszap-katasztrófa tanösvény Kolontáron, ipari katasztrófák múzeuma és az ipari katasztrófa sújtotta települések világtalálkozója is szerepel egy tanulmány javaslatai között.

Saját pénzén kártalanít
Hat-hét család utazása esett kútba egy szombathelyi utazásközvetítő cég, a Business Class 2008 csődje miatt - írja a Turizmus Panoráma Bulletin a Vas Népe híradása alpján. A cég ügyvezetője azt ígéri, hogy saját vagyonából kártalanítja az utasokat.

Tokaj a cél
Szerdán Nagymarosról rajtol el az első Trans Hungária Maraton terepkerékpáros verseny, amelynek résztvevői négy nap alatt 377 km-t teljesítenek, és augusztus 20-án érkeznek meg a tokaji célba.

A vízi turizmust fejleszti a kormány
A vidék, a turizmus, elsősorban a vízi turizmus erősítését szolgálja az a csaknem 23 millió forint keretösszegű pályázat, amelyet augusztus elsején írt ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet - jelentette be Soltész Miklós, a tárca államtitkára Tokajban, a Tisza partján kedden tartott sajtótájékoztatóján.

Csapvízautomaták az olaszországi turistáknak
Drága palackozott helyett olcsó poharas vizet ihatnak a turisták Olaszországban. Már háromszáz utcai kút kínál hűtött vizet - akár szénsavasat is.

Zsúfolt utakra számítanak a hét végétől Horvátországban
A hét végétől zsúfolt utakra kell számítani Horvátországban, mert nemcsak a magyarok, a csehek és a szlovákok indulnak el a tengerpartra, hanem a belföldi turisták is, miután a horvát naptárakban egy hét alatt három munkaszüneti nap is szerepel.

Felvirágozhat az Elvis-tábla turizmus
Több példányt is gyártottak az Elvis Presley park táblából, mert félő, hogy szemet vetnek rá a gyűjtők. Az átnevezett közterületek táblacseréje elstartolt.

Kasuba L. Szilárd kolbásszal is foglalkozik + video
A műsorvezető nem olyan régen vett egy tanyát, ahol párjával együtt állatokkal, földekkel, takarmánynövényekkel és húsokkal is foglalkoznak.

Terroristák fenyegetik a turistákat Görögországban
A napokban lezárult fuvarozósztrájk után most egy magát Forradalmárok Szektájának nevező szervezet kifejezetten a Görögországba érkező turistákat figyelmezteti. A városi gerillák egy nyilatkozatot is közzétettek, amelyben a turistaszezon megzavarását jelentették be, miközben magukra vállaltak egy újságíró elleni gyilkosságot is. Ugyanakkor turisták életét nem akarják kioltani - állítólag.

A Miss Hotel bombázói a turizmusért domborítanak! + video
A magyar turizmus fellendítése a célja annak a temérdek szépségnek, aki a Miss Hotel versenyen teszi próbára magát...

Enyhén javulnak az európai turizmus kilátásai
Bizonyos jelek szerint enyhén javulnak az európai turizmus kilátásai - ez derül ki az EU közvélemény-kutató intézetének, az Eurobarométernek a frissen közzétett jelentéséből. A 30 ezer megkérdezett európainak - nem csupán EU-polgároknak - csak 21 százaléka állította, hogy idén "csaknem bizonyosan" nem utazik sehova üdülni, míg tavaly 33 százalék nem utazott sehova. A derűlátást illetően azonban óvatosságra int, hogy 28 százalék egyelőre nem döntött arról, hol fog üdülni. A turizmus az egyik legfontosabb szolgáltatási szektor Európában: a GDP 5 százalékát adja és a foglalkoztatottak 6 százalékának ad munkát.

Csökkent a belföldi turizmus az idei első félévben
Az idei év első felében a magyar lakosság 21 százaléka tett legalább egy alkalommal többnapos belföldi utazást, ez 3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából.

Adókedvezmény-megszüntetés miatt visszaeshet a falusi turizmus
Jelentősen visszaeshet a falusi turizmus, ha a kormány tervei szerint megszüntetik jövőre a falusi vendéglátók adókedvezményeit - mondta Pintérné Kanyó Judit, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének (FATOSZ) alelnöke szerdán az MTI-nek.

Disznóságok - tisztán
Egyszer s mindenkorra leszámol a kormány a falusi megélhetést biztosító kiegészítő tevékenységekkel. A falusi turizmus és az őstermelők adókedvezményei is megszűnnek 2010-től. Eltörlik a falusi vendégasztal szolgáltatásnak még a lehetőségét is. A házi disznóvágással egybekötött fizetővendéglátást azonban már nem lehet betiltani, mert eddig is tilos volt.

A kormány végleg ellehetetleníti a falusi turizmust
A túlbuzgóságáról ismert magyarországi balközép ismét tanújelét adta a hazai érdekek iránti totális érzéketlenségének. A jövő évtől életbe léptetni tervezett rendelete értelmében a kabinet gyakorlatilag megtiltaná a házi vágásokat, illetve az azokból származó húsételek árusítását a falusi vendéglátóhelyeken. A mezőgazdasági tevékenységet végző, vagy rendszeres munkajövedelemmel nem rendelkező vidéki lakosság számára létkérdés, hogy a falusi vendéglátás fennmaradjon, ezért a MESZ szerint elfogadhatatlan az EU bármely előírását és ajánlását felülmúló szigorítás.

2011 az egészségturizmus éve lesz
A 2011-es kampányév témája az egészségturizmus lesz a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) igazgatóságának csütörtöki döntése alapján.

Japán-magyar turisztikai találkozót szerveztek Japánban
Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) vezérigazgatója találkozott a legjelentősebb utazásszervező cégek vezetőivel és a turizmus felső vezetésének döntéshozóival.

Megindulhat a benzinturizmus
Literenként akár 130 forintot spórolhat az, aki Ukrajnába jár át tankolni, ugyanis 170 forint körül kapni egy liter benzint. Az RTL Híradó kiszámolta, hogy még azoknak is megéri átjárni tankolni, akik 80-90 kilométerre laknak a határtól. A jövedéki adó emelése miatt a régióban a magyarországinál már csak Ausztriában drágább az üzemanyag.

Többet költöttek a külföldiek Magyarországon
A Magyarországra látogató külföldiek 233 milliárd forint értékben fogyasztottak 2009 első negyedévében, ami 24 százalékkal több mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A közlemény szerint az év első három hónapjában 1,6 millió többnapos, valamint 6,3 millió egynapos, éjszakázás nélküli külföldi látogatást regisztráltak az országban, ami lényegében megfelel az előző évinek.

12 százalékkal többet költöttek a külföldiek
A külföldi látogatók 2008 első hat hónapjában 449 milliárd forint értékben fogyasztottak Magyarországon, ami 12 százalékkal több az egy évvel korábbinál, eközben a külföldre látogató magyarok 302 milliárd forintot költöttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier