Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: ules Találatok száma: 40

Jelentős lehűlés jön hétvégén
A hőmérséklet több, mint 10 fokkal csökkenni fog, sok helyen számíthatunk esőre és erős szélre.

Komoly lehűlés várható hétvégén
A hét elején még kánikula volt, a hétvégére viszont hidegfrontra számíthatunk.

Ma kiderülhet ki lesz az államfő
Az Országgyűlés mai ülésén dönt arról, hogy Áder János lesz-e a köztársasági elnök.

Rippel Feri árnyjátékkal kápráztatja el kisfiát
Illúzió vagy erő? Mi lehet a titka a különleges Pilobolus Táncszínház előadásának? Rippel Feri sem tudja, mi játszódhat a paraván mögött, ezért nagyon várja a társulat Shadowland című műsorát. Feri alig nyolc hónapos kisfiát is magával viszi majd a show-ra és biztos benne, hogy Herkules tátott szájjal nézi majd végig a földet megrengető darabot, amely árnyjáték, tánc, cirkusz és koncert is egyben.

A hideg mérlege: kihűlés, járhatatlan utak, bezárt iskolák
A rendkívüli hideg miatt eddig tizenketten vesztették életüket, több település megközelíthetetlen, egyre több iskolát zárnak be.

Ölt a fagy: kihűlés okozta halálát egy férfinek
Bodrogolaszi polgármesterétől február 1-jén érkezett bejelentés a Sárospataki Rendőrkapitányságra, miszerint egy 58 éves helyi férfit több napja nem láttak a településen és lakásában sem találják.

A férfi saját háza előtt hűlt ki
Az eset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja.

Rendkívüli ülés a BKV kritikus helyzete miatt
Rendkívüli ülést hívott össze Tarlós István főpolgármester, a BKV kritikus helyzete miatt.

Kamatmentes kölcsön a vidámparknak
Ha a Fővárosi Közgyűlés megszavazza, százmilliós kamatmentes tulajdonosi kölcsönt kaphat a Budapesti Vidám Park Zrt. a következő szezonkezdéshez.

Drágább lesz az ivóvíz a fővárosban
Döntött a Fővárosi Közgyűlés: most már biztosan többet kell fizetni 2012-től a fővárosiaknak az ivóvízért.

Kihűléses haláleset Miskolcon
Holtán találták miskolci otthonában azt a 43 éves férfit, akinek a halálát feltehetőleg kihűlés okozta.

Ma dönt az Országgyűlés az igazságügyi reformról
Akár fel is borulhat a mostani igazságszolgáltatási rendszer, ha az Országgyűlés elfogadja hétfőn a reform részét képező törvényeket.

Egyre több halálos áldozata van a fagynak
Az elmúlt hetekben huszonöt halálos áldozata volt a magyarországi hidegnek és fagynak. Van, aki a szabadban, de volt olyan is, aki a saját lakásában hűlt ki.

Bormámorban a szenátorokkal
Az országgyűlési képviselőkből verbuválódott kórus bordalokat énekelve buzdít a poháremelésre. A Szená-Toroknak hetente vannak fellépéseik.

Felszámítható kamatokról és thm-ről dönthet ma az Országgyűlés
A parlament gazdasági bizottságának javaslatára tárgyalná ma az Országgyűlés a felszámítható kamatok és a thm korlátozását mértékét.

Helyettes államtitkári fizetés járna az országgyűlési képviselőknek
A helyettes államtitkárokéval megegyező összegű - jelenleg csaknem havi bruttó 750 ezer forint - tiszteletdíjat kapnának, más pénzbeli juttatásra viszont nem volnának jogosultak jövő szeptembertől a parlamenti képviselők a javadalmazási szabályok átalakításának fideszes tervezete szerint. Választókerületi pótlék helyett üzemanyagkártyát kapnának a honatyák, a budapesti lakóhellyel nem rendelkezők lakhatásáról az Országgyűlés Hivatala gondoskodna.

Elfogadta az Országgyűlés a nemzeti energiastratégiát
A 2030-ig szóló, de 2050-ig kitekintést nyújtó Nemzeti Energiastratégiáról hozott országgyűlési határozatot a parlament 225 igen, 103 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el hétfőn.

Fővárosi Közgyűlés: Elfogadták a napirendet
A Fővárosi Közgyűlés szerdán - 18 igen és 3 nem szavazattal, 9 tartózkodás mellett - elfogadta rendes ülésének napirendjét. A képviselők ezt követően egyperces néma felállással emlékeztek a kedden elhunyt Makovecz Imre építészre, aki nyáron lett Budapest díszpolgára.

Szerdától drágulhatnak a szociális otthonok
Négy százalékkal emelkedhetnek a térítési díjak a fővárosi szociális intézményekben.

Túlesett első tesztútján a legújabb Audi
Mivel a kifutó A6-ból hiányzott valami, átalakították az elejét, így most az A1 "orrával" büszkélkedhet. A tesztúton rögtön ki is vívta magának az elsőbbség jogát, pedig vezetője még csak rá sem mert igazán lépni a gázpedálra. Persze ezen nincs semmi csodálkozni való, hiszen a legújabb Audi modell lehet, hogy nem hibátlan, de kétségkívül méltóságteljes.

Négyes metró: az uniós támogatást kockáztatja a szoros határidő
A négyes metrónak 2015-ig el kell készülnie, ellenkező esetben Budapestnek vissza kell fizetnie az EU-támogatást.

A főváros ellenszavazat nélkül támogatja a Világjátékok-pályázatot
A két rendező város részéről zöld utat kapott a 2017-es Világjátékok-pályázat. Gödöllő már korábban állást foglalt az olimpián kívüli sportágak világversenyének megpályázása kapcsán, a Fővárosi Közgyűlés pedig szerdai ülésén 30 igen és 1 tartózkodás mellett fogadta el az erről szóló határozatot.

Ma szavaznak az Alkotmány-tervezetről
Ma dönt az Országgyűlés a készülő új alaptörvényhez benyújtott módosító indítványokról. A parlament honlapjának adatai szerint az előterjesztő Fidesz-KDNP a benyújtottak közül körülbelül 150 módosító indítványt támogat.

Vége az enyhe időnek, hétfőn újabb lehűlés jön
A jövő héten változékony lesz az idő Magyarországon, úgy tűnik, néhány napra vége az enyhe időnek, hétfőn újabb hidegfront éri el az országot - mondta Török László meteorológus.

Két túlélőt találtak 9 nappal a földrengés után Japánban
Két túlélőt találtak kilenc nappal a Japán északkeleti részét megrázó földrengés után Isinomaki városában - közölte vasárnap a rendőrség.

Balesetben elhunyt Arnóth Sándor országgyűlési képviselő
Autóbalesetben meghalt Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere - tájékoztatta Petőné Papp Margit, a helyi önkormányzat tanácsnoka csütörtök reggel az MTI-t.

Benyújtották a költségvetési törvény módosítását
Benyújtotta a kormány a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékkal összefüggő módosításokat. Az államháztartási és a költségvetési törvény módosításait szombaton tették fel az Országgyűlés honlapjára.

Rihanna frászt kap a szülés gondolatától is
A modern nők egyik nagy félelmét fogalmazta meg Rihanna, mikor kijelentette, nagyon fél a szüléstől.

Rendkívüli közgyűlés lesz az FTC Zrt-nél
Csütörtökön a sajtó kizárásával tart rendkívüli közgyűlést a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető Zrt., amelyen a zöld-fehérek jövője lehet a tét.

Meglepetésre olasz világbajnok szuper-G-ben
A férfiak szuper óriás-műlesiklásával folytatódott az alpesi sí világbajnokság a németországi Garmisch-Partenkirchenben. A győzelmet az olasz Christof Innerhofer szerezte meg az osztrák Hannes Reichelt és a horvát Ivica Kostelic előtt.

Újabb két kihűléses haláleset történt a napokban
Január 31-én két bejelentés is érkezett az Encsi, illetve a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságra, miszerint feltehetően kihűlés következtében hunyt el két férfi.

Szerdán döntenek az új főpolgármester-helyettesről
Miután Pesti Imre, korábbi főpolgármester-helyettes december 29-i hatállyal távozott, és január 1. óta ő vezeti a Fővárosi Kormányhivatalt, a Fővárosi Közgyűlés szerdán eldönti, ki lesz az utódja.

Fűtetlen otthonában halt meg egy nyugdíjas
Fűtetlen otthonában halt meg egy gönci nyugdíjas. Holtan találtak egy férfit gönci otthonában az elsődleges adatok szerint a halálát kihűlés okozta.

December 23-án ülésezik utoljára az Országgyűlés
December 23-án, csütörtökön ül össze idén utoljára az Országgyűlés, ekkor döntenek a jövő évi költségvetésről a képviselők. Az utolsó héten várhatóan több mint húsz törvényjavaslatról voksol a Ház.

Eddig 55-en haltak meg kihűlés miatt
Országszerte eddig 55 személy vesztette életét kihűlés következtében, ez a szám azonban tovább emelkedhet, hiszen a főváros december 15-ig adott időt a hajléktalanoknak arra, hogy elhagyják a legforgalmasabb budapesti aluljárókat.

Átalakul a nyugdíjrendszer
A döntésről nyilatkozniuk azoknak kell, akik a maradást választják, ezt személyesen kell megtenniük nyugdíjbiztosítási igazgatási szervnél. Az átlépők adómentesen vehetik ki az infláció feletti hozamukat.

A jövő évi költségvetést elfogadta az Országgyűlés
Az első körös módosító indítványok után változtak a költségvetés fő számai, így az államháztartási hiány mértéke is nagyban csökkent.

Meghosszabították Geréb Ágnes előzetesét
Jogerősen meghosszabbította a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel és más bűncselekménnyel gyanúsított Geréb Ágnes előzetes letartóztatását a Fővárosi Bíróság november 18-i végzésében.

900 millió forintba kerül az új Országgyűlés felállítása
Csak eddig, több mint félmilliárd forint ment el a honatyák végkielégítéseire, arról nem is beszélve, hogy a Házat fel kell szerelni új laptopokkal is, és az irodákat is fel kell újítani valamiből.

Jövő héten kezdődik a 2011. évi büdzsé vitája
Jövő hétfőn kezdi az Országgyűlés a 2011. évi költségvetés tárgyalását, kedden pedig dönt a Lázár János Fidesz-frakcióvezető által előterjesztett három, a 98 százalékos különadót érintő törvénymódosításról. Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után újságírókkal közölte: a jövő héten négynapos ülést tart a Ház; hétfőtől csütörtökig lezajlik a jövő évi büdzsére vonatkozó javaslat általános vitája.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier