Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: utas Találatok száma: 40

Kárpótolja az állam a MALÉV utasait
A kabinet 2 milliárd forintot különített el arra az esetre, ha a MALÉV leáll. Az utasokat ugyanis az állam kárpótolná.

Alvó utasokat raboltak ki a 4-6-oson
Alvó utasok értékeit lopta el egy férfi és egy nő a fővárosi 4-6-os villamoson. A párost a rendőrök érték tetten.

Magas kártérítést kapnak az óceánjáró utasai
Fejenként összesen tizennégyezer eurós kártérítésben részesülhetnek a január 13-án zátonyra futott Costa Concordia luxushajó utasai a Costa Crociere hajótársaság és az olasz fogyasztóvédelmi egyesületek éjszaka született megállapodása szerint.

Arn Gréta a legjobb 64 között
Megnyerte első mérkőzését Arn Gréta az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, így bejutott a legjobb 64 közé.

Utast gázolt halálra a 3-as metró
Nem tudták azt az utast megmenteni a mentősök, aki hétfő reggel a 3-as metró alá esett. Az utasokat pótlóbuszok szállítják.

Négyre emelkedett a liege-i ámokfutás áldozatainak száma
Egy 17 hónapos kisgyerek is életét vesztette a liege-i ámokfutás következtében, ezzel négyre emelkedett a halálos áldozatok száma. Egy 33 éves merénylő fegyverekkel, kézigránátokkal támadt a téren az emberekre, 123 sérült van.

Elkapták a harmadik alagútásót is
Elkapták a rendőrök azt a férfit is, aki két társával együtt még novemberben nem hétköznapi módon rabolt ki egy ékszerboltot. A férfiak a szomszéd pincén keresztül ástak alagutat a széfhez.

Üldözte támadóját az elsodort benzinkutas
Elsodorta a benzinkút egyik dolgozóját az a férfi, aki ma a dorogi töltőállomásról akart fizetés nélkül távozni. A nő nem hagyta magát, kocsiba pattant és üldözni kezdte az ámokfutót, miközben értesítette a rendőrséget. A férfi erősen ittas volt és a papírjai sem voltak rendben.

Az Airbus A380 először landolt Magyarországon
Vasárnap először landolt egy Airbus A380-as repülőgép Magyarországon, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Lufthansa, Európa legnagyobb légitársaságának pilótái gyakorló repülés keretén belül látogatták meg a magyar repteret. A 73 méter hosszú, 24 méter magas és 79 méter szárnyfesztávolságú LH 9882 járatszámú repülőgép 12:35-kor szállt le Budapesten.

Női kézilabda KEK: Jótékonysági akció mellett kötelező a továbbjutás
Az osztrák Korneuburg elleni KEK-párharcból kötelező a továbbjutás a sorozatban címvédőként induló FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának.

A munkavállalók aggódnak a Munka törvénykönyve változtatása miatt
A munkavállalók aggódnak a Munka törvénykönyve változtatása miatt, érzik, hogy a foglalkoztatás rugalmasabbá tétele kedvezőtlenül befolyásolja majd az élet és munkakörülményüket - mondta Papp Zoltán a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke szerdán az MTI-nek Budapesten, a Keleti pályaudvar előtt kihelyezett Munkavállalók asztalánál.

Színházi csapatok futnak a Budapest Maratonon
Öt színház és egy színházi szakírókból álló csapat képviselteti magát a vasárnapi 26. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztiválon, amelyen ötfős váltóban futják a művészek a 42 kilométeres maratoni távot.

Futásnak eredtek a csepeliek + video
A Csepel futás elnevezésű rendezvényen járt a Tabu Tv stábja, ahol az esemény egyik szervezőjét, Varga Normant kérdeztük arról, hogy milyen programokkal igyekeztek kicsábítani és mozgásra ösztönözni a csepelieket.

Sokan követik Schmuck Andort + video
Schmuck Andor a Tabu Tv-nek számolt be arról, milyen szomorú egy fogadás elvesztése miatt, mégis újabb kihívások elé néz.

Ablakon keresztül mentették egy busz utasait
Árokba hajtott egy autóbusz a 811-es főúton. A busz sofőrjét és az utasokat a tűzoltók az ablakon keresztül segítették ki a járműből. Személyi sérülés nem történt.

Buzsáky: Most értem pályafutásom csúcsára
Bár nem tartozik Neil Warnock kedvencei közé, a Queens Park Rangers menedzsere mégsem vált meg Buzsáky Ákostól a múlt heti keretszűkítés során. A magyar középpályás interjújában elmondta, bízik benne, hogy ő és a QPR is kiteljesedik a Premier League-ben.

Pénzbüntetés a keveset futó focistáknak
Súlyos pénzbüntetéssel sújtotta lustának ítélt futballistáit Felix Magath, a német élvonalbeli VfL Wolfsburg vezetőedzője.

A rákkutatásért futnak szombaton a Puskás Ferenc Stadionban
Jótékonysági futást rendeznek a rákkutatást támogatásáért szeptember 10-én a Puskás Ferenc Stadionban Budapesten.

Kajak-kenu vb - Könnyedén léptek a középfutamba
A Tóth Dávid, Kulifai Tamás kajakpáros bejutott a szombati döntőbe 500 m-en a szegedi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A többi, pénteken délelőtt vízre szállt magyar egység a középfutamban folytathatja szereplését.

Luxus kényeztetés a várakozó utasoknak
A londoni Heathrow repülőtéren várakozó fáradt utazók augusztus közepétől egy minden igényt kielégítő spában frissülhetnek fel. A belépő 9000, a manikűr 12 ezer, a zuhanyozás pedig 3800 forintba kerül.

Sokkoló magatartás a BKV embereitől
A földre löktek és megrángattak egy nemkívánatos utast a BKV biztonsági őrei a 4-6-os villamos vonalán.

Egy hónap múlva 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton
Szeptember 4-én rajtol a 26. Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton mezőnye. Magyarország legnagyobb félmaratoni futóeseménye egyben a Budapest Sportiroda-BSI őszi futószezonjának első versenye.

Kecskemétről, stoppos utasként jött lopni Szegedre
Stoppos tolvaj érkezett Kecskemétről pulcsit lopni, de korábban a Bács - Kiskun megyei városban dolgozó biztonsági őr felismerte és tetten érte Szegeden is a bolti szarkát.

A CBA visszautasítja a feltételezést
Visszautasítja a CBA Kereskedelmi Kft., hogy üzlethálózatában a beszerzési ár alatt értékesítenék a dinnyét.

Európa Liga: Mindhárom magyar csapat idegenben a továbbjutásért
Mindhárom magyar csapat idegenbeli visszavágón próbálja kiharcolni csütörtökön a továbbjutást a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének 2. fordulójából. Az első meccsen 2-1-re diadalmaskodott FTC a norvég Aalesund, a múlt héten egyformán 1-1-re végzett Paks és Kecskemét pedig a szintén norvég Tromsö, illetve a kazah Aktobe vendégeként lép pályára.

Elutasították egy BKV-s szakszervezet sztrájkkal kapcsolatos kérelmét
A Fővárosi Bíróság elutasította a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) azon kérvényét, amelyben a sztrájk idején még elégséges szolgáltatás megállapítását kérték.

Négy rektor is elutasította a Magyar Rektori Konferencia elnöki posztját
Többen azért utasították vissza a felkérést, mert nem akarnak harcba szállni a kormányzattal a felsőoktatási integrációs tervek kapcsán.

A Jobbik elutasítja a Tom Lantos Intézet létrehozását
A Jobbik továbbra sem ért egyet a Tom Lantos Intézet létrehozásával - jelentette ki az intézet hivatalos budapesti megnyitója előtt tartott sajtótájékoztatóján Gyöngyösi Márton.

Kényszerleszállás közben lezuhant egy orosz utasszállító
A repülőgép egy autóútnak csapódott, kettétört és kigyulladt. 44 halálos áldozata van a hétfő késő este történt oroszországi repülőszerencsétlenségnek - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériumának illetékese.

Puskás Peti 5-6 kiló izmot készül magára szedni + video
Puskás Peti az elmúlt hetekben belevágott egy komoly projectbe, hiszen minden vágya, hogy Brad Pitt izmai legyenek. A szorgalmas munka végeredményére azonban még várni kell legalább hat hetet.

Életben van az elgázolt férfi
Elgázolt egy embert a 3-as metró, kedd délután, a Klinikák állomásnál. A férfit élve hozták fel a metróból, a mentők kórházba szállították.

Felszínre hozták az Air France-tragédia egyik áldozatát
A francia kutatócsapatok mini tengeralattjáró felszínre hozták a 2009-es Air France-tragédia egyik áldozatának holttestét. A csaknem két éve az Atlanti-óceánba zuhant utasszállító fedélzetén 228 személy utazott - néhányuk holttestét közvetlenül a tragédia után megtalálták a keresőcsapatok.

A Real és a Barca panaszát is elutasította az UEFA
Az UEFA fegyelmi bizottsága elutasította a Real Madrid, valamint az FC Barcelona panaszát is azokkal a vádakkal kapcsolatban, amelyet a két ősi rivális egymás ellen fogalmazott meg kettejük Bajnokok Ligája-elődöntőjét követően.

Nem sikerült Magyarorszgnak a feljutás
Nem sikerült a feljutás a világelitbe a magyar jégkorong-válogatottnak, mivel a hazai rendezésű divízió I-es világbajnokság szombati "döntőjében" hosszabbításban kikapott az olasz csapattól.

Sztárok futnak a drogok ellen!
Magyarországon minden hétvégén 350.000 fiatal él tudatmódosító drogokkal. Húsvét szombaton több magyar sztár is rajthoz áll a Parlament előtt, hogy futásával demonstráljon a drogok ellen, és lobbizzon a sportok, művészetek mellett.

Alaptörvény elutasítására szólítottak fel a sajtószabadság-tüntetésen
A kormánypárti alkotmányjavaslat elutasítására szólítottak fel a péntek este a Parlamenttel szemben, a budapesti Alkotmány utcában tartott demonstráció szónokai.

Megkezdődött az ámokfutásra készülő egyetemista büntetőpere
Megkezdődött kedden a Fővárosi Bíróságon annak a joghallgatónak a büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy eltervezte huszonkét ember megölését.

Sztrájkolni fognak a Malév pilótái és utaskísérői
Szerdán 10 órától kétórás figyelmeztető sztrájkot, megegyezés híján pedig pénteken 10 órától általános sztrájkot hirdetnek a Malév pilóta és légiutas szakszervezetei.

Ronaldo befejezi pályafutását
Hétfőn bejelenti visszavonulását a brazil labdarúgó-válogatottal kétszer - 1994-ben és 2002-ben - világbajnok Ronaldo. A 34 éves támadó vasárnap úgy nyilatkozott, hogy nem tér vissza a pályára, s döntéséről hétfőn számol be hivatalosan.

A Max Taxi diszpécserei elbeszélgetnek a törzsutasokkal + video
Az ntv1.hu stábja Budapest második legmegbízhatóbb taxitársaságának mindennapjaiba leshetett be. A Max Taxi történetéről és üzletpolitikájáról az egyik tulajdonos, Domokos Tibor mesél.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier