Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: ute Találatok száma: 40

Újabb műtétre készül VV Veronika
Nem ez volt az egyetlen szépészeti beavatkozása Veronikának, de máris a következőre készül. A plasztikcica az orrát szeretné megműttetni.

Több száz háztartás van fűtés nélkül a nyolcadik kerületben
A VIII. kerületi önkormányzat szerint nyolcszáz józsefvárosi háztartásban nincs gázfűtés.

Rendkívüli tanítási szünet Forrón
Nem kell iskolába és óvodába járniuk a forrói gyerekeknek, a település így spórol a gázszámlán. A kimaradt napokat majd tavasszal, szombatonként dolgozzák le a nebulók.

Megugrik a gázszámlánk a zord hideg miatt
Jelentősen több gázt fogyaszthatunk majd a rendkívüli hideg miatt.

A fizetős betegeket soron kívül műtenék
A kórházszövetség azt javasolja, hogyha valaki ki tudja fizetni a műtétjét, várakozás nélkül megtehesse az állami egészségügyön belül is. Így jelentősen rövidülnének a várólisták.

Szecsődi Karcsi az átalakító műtétjéről vall! + video
Szecsődi Karcsiról az utóbbi időben rengeteg cikk jelent meg. A Megasztárban feltűnt énekes most őszintén vall a nemi átalakító műtétjéről, és az őt ért vádakról.

5 lépésben a horkolás ellen
A horkolásra rendszerint a zajos éjszakáktól szenvedő hálótárs hívja fel a figyelmet. A következőkben bemutatjuk, hogyan szüntethetők meg a panaszok, mindössze 5 lépésben.

Megműtötték Maradonát!
Megműtötték Diego Maradonát, akit vesekövei kínoztak. A sztáredző a nap folyamán elhagyhatja a kórházat.

PIP-implantátum: nincs kit perelni
Nincs kit perelniük és kártérítést sem valószínű, hogy kapnak azok a magyar nők, akiken a hibás PIP-implantátumokkal végeztek mellnagyobbító műtétet.

Jól sikerült David Villa operációja
Megműtötték David Villát, aki múlt csütörtökön sípcsonttörést szenvedett.

Cassano csak jövőre kezdhet futni
Cassano, az AC Milan labdarúgója legközelebb csak jövő év elején kezdheti el a futóedzéseket. A játékos november 4-én szívműtéten esett át.

Gera kidőlt a szezonból, műteni kell
Gera Zoltán, a West Bromwich Albion középpályása a szezonban már biztosan nem játszhat a nemrégiben elszenvedett térdsérülése miatt.

Fűtésszezon: támadnak az álgázosok
Novemberben két idős asszony lett áldozata a trükkös betörőknek Csongrád megyében. Az elkövetők a gázszolgáltató munkatársainak adták ki magukat.

Megműtötték az MKB Veszprém játékosát
Megműtötték a Veszprém kézilabdacsapatának oszlopos tagját, Mirsad Terzicet, aki a német Füchse Berlin elleni meccsen sérült meg.

A motorosoknak is jár az ülésfűtés
Az igazi motorosokat semmi sem állíthatja meg. Vannak, akik hűvösebb időben is szeretnének hódolni a szenvedélyüknek, de a fagyok miatt inkább a garázsban pihentetik vasparipájukat. Többé nem lesz erre szükség, hiszen az ülésfűtés már nem csak az autósok kiváltsága.

Felépült a szívműtétből Cassano
Visszatért az AC Milanhoz Antonio Cassano, aki sikeresen felépült november 4-i szívműtétéből. Ahhoz azonban, hogy ismét a csapat teljes értékű tagja lehessen, legalább fél évet kell várnia.

Hosszú lesz a téli szünet az inkei gyerekeknek
December végéig rendkívüli téli szünetet rendeltek el az inkei általános iskolában és óvodában, mert tartozás miatt kikapcsolták a gázt. A gyerekek elhelyezését a szülőknek kell megoldania.

Kihűléses haláleset Miskolcon
Holtán találták miskolci otthonában azt a 43 éves férfit, akinek a halálát feltehetőleg kihűlés okozta.

Redknapp megunta a kényszerpihenőt
Nem akar tovább lábadozni Harry Redknapp, a Tottenham vezetőedzője. Redknapp már hétfőn vissza akar térni a kispadra, amikor is csapata az Aston Villa ellen lép pályára.

Súlyos sérülés az Újpest csapatában
Simon Krisztián lábközépcsont-törést szenvedett a klub hétfői edzésén, amikor a lefagyott talajon rosszul lépett. Valószínűleg hónapokig nem léphet majd pályára.

Műtét vár a Vasas kapusára
Nagy Viktor múlthét szerdán sérült meg, amikor is eltört egy porcdarab a vállízületében. Idén már nem védheti a hálót.

2013: európai légiközlekedési csúcs lesz Budapesten
Budapestet választotta meg a Routes Europe, a kontinens legfontosabb éves légiközlekedési találkozóját szervező szakmai bizottság a 2013-as csúcstalálkozó helyszínéül. A sikeres pályázattal a Budapest Airport, a Magyar Turizmus Zrt. (a Magyar Kongresszusi Irodával együttműködve) és a Budapesti Turisztikai Hivatal közösen indult.

Sikeres volt Cassano szívműtéte
A Milan játékosa a Roma elleni találkozó előtt lett rosszul, stroke gyanújával került kórházba. Megműtötték.

Fűtésszezon: egyre több a falopás
Ahogy beindult a fűtésszezon megkezdődtek a falopások is. A tiszaújvárosi rendőrök az elmúlt két napban hét embert állítottak elő.

Éden Linda megnézi a jó csajokat + video
Éden Lindát, a trópusi valóságshow egyik nyertesét plasztikai műtétjére kísérte el a Tabu Tv stábja.

Gera Zoltán újra pályán
Közel fél év után újra rúghatja a bőrt a bokaműtéten átesett sztárfocista.

Vágó Piros last minute nyaralása
A forróságot és a tömeget szerette volna elkerülni Vágó Piros, ezért döntött úgy, utószezonban indul nyaralni családjával. A Class Fm műsorvezetője 15 év után immáron kisfiával és férjével tért vissza Korfura. Zalán annyira élvezte a tengert, hogy pancsolás közben három úszógumit is szétszaggatott.

Megműtötték az MKB Veszprém kapusát
Bokatörést szenvedett és már meg is műtötték Fazekas Nándort, a bajnok MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának válogatott kapusát.

Jó hír a plasztikai műtétre készülőknek
Amerikai kutatók minden eddiginél "természetesebb" szintetikus kollagént állítanak elő egy új módszerrel. Az új felfedezés jelentős előrelépést jelenthet a kozmetikai és az úgynevezett helyreállító sebészetben.

Nagyon szép lett Győzike + video
A Tabu Tv riportere Gáspár Győzővel találkozott a DaVinci klinikán, ahol a showman intézményben szerzett tapasztalatairól és új külsejéről mesélt.

Bea asszonynak tetszik a változás
Győzike a napokban hatalmas változáson ment keresztül, azonban a NapiászOnline elsőként nem a nagydumás rappert, hanem feleségét faggatta az átalakulásról.

Rács mögött a fatolvajok
A fűtési szezon még távolinak tűnik, de vannak akik szeretnek felkészülni a télre és időben elkezdik a téli tüzelő összegyűjtését. Teszik ezt annak ellenére is, hogy sem erdő-, sem pedig fatulajdonnal nem rendelkeznek, így pedig a tüzelőgyűjtés egyszerűen lopásnak tekintendő.

Esély a megereszkedett melleknek! (+18) + video
A Tabu Tv stábja ezúttal Dr. Tizedes György pécsi rendelőjében forgatott, ahol a szakember épp a fogyástól megereszkedett mellű Lívia problémájának megoldásán dolgozott.

Dzsudzsákot meg kellett műteni
Az éjszaka folyamán megműtötték Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgó törött kulcscsontját. Az Anzsi Mahacskala légiósára négy-hat hét kényszerpihenő vár, így a nemzeti csapat soron következő két Európa-bajnoki selejtezőjén biztosan nem léphet pályára.

Ötéves kislányra támadt a család kutyája
Megoperálták azt az ötéves kislányt, akit szombaton harapott meg a család kutyája tiszaroffi házuk udvarán.

VV Jerzy látása tökéletes
Országos kampánysorozatot indított a Saint James Szemészeti Központ a szembetegségek időbeni felismeréséért és az éleslátásért. A kampány első lépéseként közismert személyeket invitáltak látásvizsgálatra, úgy gondolják, hogy rájuk jobban odafigyelnek az emberek és megnyilvánulásaikat közvetlenebbül fogadják.

Alíz mosolyogva jött ki a szemműtétről
Kevesen tudják, de a rossz látást már néhány másodperc alatt is meg lehet gyógyítani és nem kell hozzá sem lencse, sem szemüveg. Ezt Örkény Alíz be is bizonyította, aki vállalta a lézeres szemműtétet, minek utána mosolyogva lépett ki a műtő ajtaján.

Beteg veséje helyett az egészségeset távolították el
Daganatos veséje helyett az egészségeset távolították el az egyik betegnek a varsói Onkológiai Centrumban, amelynek igazgatóját azonnali hatállyal felmentette az egészségügyi miniszterhelyettes.

Egy spanyol férfi lábszár-transzplantáción esett át
A napokban végezték el először a világ első kettős lábszár-transzplantációját egy autóbalesetet szenvedett spanyol férfin.

Völner: háromezer milliárd forintos útfejlesztés 2027-ig
A következő két uniós költségvetési ciklusban, 2027-ig 2.900 kilométer út épül, 3 ezer milliárd forintból Magyarországon - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az M0 autópálya déli szektorának bővítésén tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier