Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Cimke: vetseg Találatok száma: 40

A fizetős betegeket soron kívül műtenék
A kórházszövetség azt javasolja, hogyha valaki ki tudja fizetni a műtétjét, várakozás nélkül megtehesse az állami egészségügyön belül is. Így jelentősen rövidülnének a várólisták.

Leköszön az elnök, Theo Zwanziger
Távozik a német futballszövetség elnöke, Theo Zwanziger a posztjáról.

A két szövetségi kapitány egyszerre távozott
Távozott posztjáról az idei tenisz Davis Kupa-döntő mindkét csapatának, a spanyol és az argentin válogatottnak a szövetségi kapitánya.

Kétszázezret kérnek a rezidensek
Egy rezidens nettó kétszázezerért talán itthon maradna, habár külföldön ennek háromszorosát kapná.

Az Orvostechnikai Szövetség elengedné a késedelmi kamatot
Nem kell késedelmi kamatot fizetniük a kórházaknak, ha november végéig rendezik a szövetség felé a tartozásuk kilencven százalékát.

Orvosi felügyelet nélkül dolgoznak a gyakornokok
Papp Magor, a magyar rezidensszövetség elnöke súlyos problémára hívta fel a figyelmet egy interjújában. A kórházi osztályokon ugyanis sokszor gyakornokok dolgoznak, és látnak el betegeket, de nincsenek orvosok, akik felügyelnék őket.

Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége: 20. születésnap
A szövetség elnöke, Tompa Andor a létesítményfejlesztési stratégia tavalyi megalkotását tartja a legnagyobb teljesítménynek.

Lázár Jánoshoz fordult a rezidensszövetség
A szövetség úgy véli, hogy az egészségügyi vezetés elbagatellizálja a gondjaikat, ezért személyes konzultációt kértek Lázártól. Az a céljuk, hogy a döntéshozók olyan jövőképet tudjanak az orvosok elé vetíteni, amivel megakadályozzák a kivándorlásukat.

László Csaba 2 évet vállalna
László Csaba a szövetségi kapitány posztról és az azzal járó feladatokról, valamint saját nagyszabású terveiről nyilatkozott.

Kézilabda: új szövetségi tagokat választanak
A kézilabda-szövetség szombaton választ új elnökségi tagokat, akik az új alapszabályról is döntenek.

Gyurcsány: Bajnai a barátom, nem titkos szövetségesem
Bajnai Gordon 25 éve a barátom, nem titkos szövetségesem. - így reagált Gyurcsány Ferenc az által vezetett Táncsics Alapítvány csütörtöki rendezvénye előtt újságírói kérdésre válaszolva arra, hogy a Heti Válasz szerint olyan politikai szervezet kialakításán dolgozik, amely az olaszországi Olajfa szövetség mintájára működne, és amelyet Bajnai Gordon vezetne.

Az államfőhöz fordult a szerencsejáték szövetség
A Magyar Szerencsejáték Szövetség arra kéri Schmitt Pál köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a játékadó ötszörösére emeléséről szóló törvényt - az erről szóló közleményüket csütörtökön juttatták el az MTI-hez.

Murray nevetségesnek tartja a versenynaptárt
A britek első számú teniszezője, Andy Murray nevetségesnek tartja a versenynaptárt, mivel az előírás szerint túl sok viadalon kell szerepelni, máskülönben világranglistás pontszámok és ezáltal helyezések kerülnek veszélybe.

Norvég szövetségi kapitánya lesz a női kézilabda-válogatottnak
Karl Erik Böhn lett a női kézi-válogatott szövetségi kapitánya. A poszt Mátéfi Eszter júniusi lemondása óta betöltetlen volt.

Az Atlétikai Szövetség segített Japánon
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) 250 ezer dolláros segítséget nyújtott a japán szövetségnek.

Keddre lehet szövetségi kapitánya a kéziválogatottnak
Kedden eldőlhet, hogy ki lesz a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A három jelölt: Karl Erik Böhn, Hajdu János és Kovács Péter.

Lefűrészelték az amerikai rezidencia előtti parkoló korlátját
Lefűrészeltette az amerikai nagyköveti rezidencia előtti parkoló korlátjának egy részét a XII. kerületi önkormányzat csütörtökön; a tervek szerint a parkoló egy része visszakerül közhasználatba.

Mielőbbi megoldást sürget a XII. kerület az amerikai rezidencia előtti terület ügyében
A XII. kerületi önkormányzat azt várja az amerikai nagykövetségtől, hogy vagy nyissa meg a Zugligeti úti rezidencia előtti területet a köz számára, vagy hosszabbítsa meg a vonatkozó közterület-foglalási szerződést, a fennálló féléves tartozását pedig mindenképpen rendezze - közölte Váczi János alpolgármester kedden az MTI-vel.

Új érdek- képviseleti szövetséget alakítanak a kerületek
Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) néven új szervezetet alakítanak a fővárosi kerületek, hogy hatékonyabban tudják az érdekeiket érvényesíteni egyebek mellett a fővárossal kapcsolatos kormányzati és önkormányzati döntéshozatalban. Az új szervezet közgyűlési formában működne.

Ötpontos akciótervben állapodott meg a kormány és a bankszövetség
Ötpontos otthonvédelmi akciótervben állapodott meg a kormány és a Magyar Bankszövetség a lakáshitelesek megsegítésére: árfolyamgátat vezetnek be, megszűnik az árverezési moratórium, létrejön a nemzeti eszközkezelő, visszaállítják a devizaalapú lakáshitelezést, és bevezetik az otthonvédelmi kamattámogatást.

Február 18-án díjazzák az év legjobbjait
Idén nyolcadik alkalommal díjazza 2010 legjobbjait a Nemzeti Sportszövetség. A sportszakmai szervezetek jelölése alapján az NSSZ elnöksége hoz döntést arról, hogy kiket részesítsenek elismerésben.

A 80 éves Nagy Lászlót köszöntötte a szövetség
Kedd délelőtt visszaröppentünk az időben, az 1954-es maconi világbajnokság egyik aranyérmesét, Nagy Lászlót köszöntötték nyolcvanadik születésnapja alkalmából.

Maradona szövetségi kapitány lehet Iránban
Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök biccentésére felerősödött a szóbeszéd Diego Maradona futballkapitányi kinevezéséről.

Janics a hónap kajakosa a nemzetközi szövetségnél
Bár a versenyszezonnak már vége, Janics Natasát választotta november hónap legjobb női sportolójának a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) honlapja.

Domenech 2,9 millióra perli a francia szövetséget
Raymond Domenech, a francia labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya 2,9 millió euróra perli hazája szövetségét (FFF), melytől végkielégítés nélkül menesztették szeptember elején.

A magyar reklám egyszerűen csak magyar + video
Mezriczky László szerint a magyar reklám egyszerűen csak magyar. Úgy tűnik, hogy minden hazai marketingeszköz erősen kötődik a kultúránkhoz, hagyományainkhoz és a történelmünkhöz

Eb-selejtezők: az olaszok nem fogadják el az újrajátszást
Az Olasz Labdarúgó Szövetség (FIGC) szerint nem fogadható el, hogy újrajátsszák a múlt kedden szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt, szerbek elleni Európa-bajnoki selejtezőt.

Szabó Juve-meccset kapott
Az UEFA játékvezetői bizottsága hétfőn Salzburgba jelölte ki a magyar játékvezetőt.

A portugál szövetség kirúgta Queirozt!
Betelt a pohár, megunta a portugál szövetség a labdarúgó-válogatott szenvedését és azonnali hatállyal menesztette posztjáról az egyébként is eltiltott Carlos Queiroz szövetségi kapitányt.

Bombaveszély! Kiürítik az Amerikai Nagykövetséget
Bombát találtak hétfőn egy építkezésen a főváros V. kerületében, a Szabadság téren.

Kajak-kenu vb: A szövetségi kapitány elégedett az eredményekkel
A szakember ugyanakkor nem titkolta, hogy a férfi kajak szakággal kapcsolatban maradt benne jó adag hiányérzet.

Lothar a felesége miatt bukta az állást
Lothar Matthäus elmondása szerint igen közel állt ahhoz, hogy Kamerun válogatottjának szövetségi kapitánya legyen, az őt favorizáló elnök neje (!) azonban megvétózta a kinevezést, mondván egy zűrös szerelmi életével bajlódó szakember ne legyen a gárda vezetője.

Mocsai a férfi kézilabda válogatott új szövetségi kapitánya
Mocsai jelenleg az MKB Veszprém vezetőedzője - a szövetségi feladatokat azzal párhuzamosan végezné

Maradona: Ha csak a gyúróhoz nyúlnak, itt se vagyok!
Ha eddigi stábjával dolgozhat, akkor továbbra is elvállalja az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségét Diego Maradona.

Egervári: Magyarország a tízmillió szövetségi kapitány országa
Szabad kezet kapott a munkához az új szövetségi kapitány

Gera visszakerülhet a válogatottba
Egervári Sándor még ma megkeresi Gerát, hogy tárgyaljon vele visszatéréséről a válogatottba.

Egervári Sándor a szövetségi kapitány
Egervári Sándor lett a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, miután Erwin Koeman szerződését közös megegyezéssel felbontotta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).

Botrány! A spanyol védő leköpte a szövetségi elnököt! + video
Gerard Piqué, a spanyol válogatott és a Barcelona bekkje a világbajnoki cím megünneplésekor kissé elvetette a sulykot

Vonaton utazók táskájából lopott
A gyanúsított pénzt próbált felvenni a lopott bankkártyákról.

Új elnök a Magyar Jégkorong Szövetségnél
A június 11-i tisztújító közgyűlésen kiderül ki veszi át Studniczky Ferenc helyét.

Gyűjtsd a pontokat és nyerd meg 

Nyerj egy 10 napos afrikai álomutazást a Tabu Tv-vel!

Napiász Online - Mi a véleményed?
Érdekelnek az ismert emberek üzleti ügyei, elszámolási vitái?





A szavazás jelenlegi állása:
szavazás állása
Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier