| Cimke: vidi |
Találatok száma: 20 |
|
|
| Videoton - MTK: 0-2 |
| Legyőzte az MTK a Székesfehérvár együttesét, ezzel bejutott a Magyar Kupa döntőjébe. |
|
| Sousa elégedett a Vidi új filozófiájával |
| A bajnoki címvédő Videoton labdarúgócsapata ma délután szurkolói ankétot tartott a székesfehérvári városházán. A mintegy száz érdeklődő előtt megtartott eseményen Tassy Márk ügyvezető és Paulo Sousa vezetőedző beszéltek a hosszú és rövid távú célokról, az eddigi nehézségekről - az ankétról a klub hivatalos honlapja, a vidi.hu számolt be részletesen. |
|
| A Vidi-védők szerint igazságtalanul bántják őket |
| Noha szerdán, hazai környezetben a Videoton 3–2-re győzött a Sturm Graz ellen, az osztrák csapat maradt állva a Bajnokok Ligája-selejtezőben (4–3-as összesítéssel), a magyar aranyérmes számára pedig máris véget ért a nemzetközi szereplés. Azt is mondhatnánk, egy álommal kevesebb, csakhogy a fehérváriak középpályása, Sándor György azt állítja, igenis jó úton indult el a csapata. |
|
| Pokorni Zoltán rövidebb nyári szünetet javasol |
| Pokorni Zoltán megfontolandónak tartaná, ha rövidebb lenne a jövőben az iskolai nyári szünet. A Fidesz alelnöke azt mondta, illőbb lenne a téli és tavaszi helyett a karácsonyi és húsvéti szünet kifejezést használni. |
|
| Az MDF megyei szervezeteinek többsége támogatja Dávid Ibolyát |
| A Magyar Demokrata Fórum (MDF) megyei szervezeteinek többsége támogatja, hogy Dávid Ibolya maradjon továbbra is a párt elnöke, és bizalmat szavaznak a párt elnökségének is. Az MDF szombaton tartja országos gyűlését, amelyen Dávid Ibolya pártelnök mellett az MDF teljes, jelenleg nyolctagú elnöksége bizalmi szavazást kér a küldöttektől. Azok a megyei vezetők, akik támogatják a jelenlegi vezetést, úgy nyilatkoztak: Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András gyakorlatilag "saját magát zárta ki" a pártból, mivel nem párt alapszabályának megfelelően cselekedtek. |
|
| Nincs ma napirenden, hogy Bokrost Habsburg váltaná |
| Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti képviselője mandátumának átvétele után kimegy Brüsszelbe, nincs ma napirenden semmiféle képviselőcsere - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke kedden az MTI-nek. A pártelnök annak kapcsán mondta el véleményét, hogy a Magyar Hírlap keddi számában azt írta: Bokros Lajos csak néhány hónapig lesz brüsszeli EP-képviselő, ezután átadja helyét az MDF EP-listáján őt követő Habsburg Györgynek. A lap úgy tudja, a váltásra azért lesz szükség, mert Bokros Lajos lenne az MDF húzóembere a következő országgyűlési választáson is. |
|
| Likviditási gondok a Fejér megyei intézményekben |
| Likviditási gondokkal küzdenek a Fejér Megyei Önkormányzathoz tartozó oktatási intézmények. Van, ahol traktort adtak el, hogy a közüzemi számlájukat fizetni tudják, és van, ahol a pedagógusok takarítanak. A szakszervezetek érdekegyeztetést kezdeményeznek, és levelet írtak a Fejér Megyei Önkormányzat elnökének. |
|
| Dávid Ibolya: nem szabad felhasználni az IMF hitelét |
| Az IMF hitelkerete egyfajta csillapítást adott a gazdaságnak, de olyan országbesorolást is jelent, amellyel Ukrajna és Pakisztán közé kerültünk; ezt a hitelt nem szabad felhasználni - közölte szombaton Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján az MDF elnöke. |
|
| Stumpf István bepereli Dávid Ibolyát |
| Bepereli Dávid Ibolyát, a Magyar Demokrata Fórum elnökét Stumpf István - tájékoztatta a volt kancelláriaminiszter jogi képviselője pénteken az MTI-t. |
|
| Simicska feljelenti Dávid Ibolyát |
| Nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt tesz feljelentést a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Dávid Ibolya, az MDF elnöke ellen Simicska Lajos –tájékoztatta a Magyar Nemzetet az üzletember ügyvédje, Futó Barnabás.
|
|
|
 A szavazás jelenlegi állása:  |