Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
75 éves a dízelhajtású személygépkocsi
hir24.hu
2011. május 31., kedd 15:10
1936 tavaszáig ugyanis ezzel az erőforrással csak teherautók futottak.

A Mercedes-Benz 260D jelzésű, szögletes karosszériájú modellje az 1936. februári berlini autókiállításon mutatkozott be a közönségnek, akárcsak a Hanomag gyár Rekord elnevezésű kocsija, amit szintén dízel hajtott. Azonban míg a stuttgarti cégnél már minden készen állt a sorozatgyártásra, amely pár héttel a kiállítás után meg is indult, a Hanomag csak 1936 utolsó hónapjában dobta piacra a Rekordot.

A dízel-Mercedes 2600 köbcentiméter lökettérfogatú négyhengeres motorja 45 lóerőt adott le percenként háromezres fordulatszámon. Ez a teljesítmény 100 kilométer/óra csúcssebességre gyorsította fel az 1650 kilogramm tömegű autót. Óránként 70 kilométeres sebesség mellett a motor kilenc liter gázolajat fogyasztott. Egy mai VW Golf 1.6 TDI 1,6 literes motorja, hasonló körülmények között, az előbbi mennyiség felével is beéri, csúcssebessége pedig majdnem kétszeres.

Az igazán vájtfülűek persze azt is tudják, hogy a francia André Citroen gyárában ugyan már 1933-ban elkészült egy dízelmeghajtású személykocsi, a Rosalie, ez azonban különböző jogi problémák miatt soha nem került sorozatgyártásra.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
Férfimagazin rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier