|
A Jaguar lenyomná a BMW-t
vezess.hu
2011. április 27., szerda 07:16
Felfrissült a Jaguar XF. Az átszabott orr egy az egyben a 2007-es CX-F nevű tanulmányról származik. A forma mellett a motorpaletta is megújult: ezentúl takarékos dízellel is megvásárolható lesz.
A Jaguar XF életciklusának arra a pontjára érkezett, amikor már nem lehetett elodázni a ráncfelvarrását. A New Yorkban leleplezett újdonsággal a BMW 5-ös és az Audi A6-os megszorítására készülnek.
A korábban megjelent kémfotók után a karosszéria nem okozott nagy meglepetést. Az XF és annak csúcsváltozata, az 510 lóerős XFR is megkapta a módosított motorháztetőt, első és hátsó lámpákat, hűtőrácsot, lökhárítókat. Adam Hatton a Jaguar design menedzsere szerint "az orr új kialakítása határozottabb közúti jelenlétet biztosít az XF számára".
A igazi újdonságok az átdolgozott lemezek alatt lapulnak. A legfontosabb a 2,2 literes dízelmotor, amelyhez nagy reményeket fűz a Jaguar: azt várják, hogy az értékesített modellek 60 százalékát ezzel a motorvariánssal szerelik majd. A Land Rover Freelanderből ismerős erőforráson számos módosítást végeztek a finomabb működés érdekében - kezelésbe vették az olajteknőt, alacsonyabbá tették a dugattyúk súrlódását, új főtengelyt és vízhűtéses turbótöltőt építettek be, de nem feledkeztek meg a komolyabb hangszigetelésről sem.
Szintén új a dízelmotorhoz kapcsolt nyolcsebességes automatikus váltó. A gyár szerint ezzel nemcsak a 190 lóerős motor 450 newtonméteres nyomatékát lehet jobban kihasználni, de lényegesen gyorsabbak a fokozatok közötti ugrások, mint a leköszönő hatsebességes váltónál. Az XF nyolc másodperc alatt éri el a százas sebességet. Alkalmas arra is, hogy 225-tel száguldjon, de a gyári adatok szerint arra is képes, hogy a fogyasztása 5,4 liternél megálljon.
A lehetetlennek tűnő értékhez szükség van a kifinomult start-stop rendszerre - ez bekerül a háromliteres dízelekbe is -, amely a gyár szerint lényegesen gyorsabban indítja újra a motort, mint a konkurensek hasonló megoldásai. A gyorsaság mellett nem árt, ha kulturált az újraindulás, hiszen azon is sokat dolgoztak, hogy az XF lényegesen csendesebb legyen.
Az utastérben megújultak az ülések, a kormány és a szellőzés kezelőpanelje. A szórakoztatásról továbbfejlesztett multimédia-rendszer gondoskodik: a kínálat csúcsán a Dolby surround hangzást biztosító Bowers & Wilkins változat áll.
A kényelem mellett a biztonság is magasabb szintre lépett: adaptív fényszórók és sebességtartó automatika, valamint az erősebb fékezéskor önműködően felkapcsolódó vészvillogó jelent újdonságot a frissített XF-ben.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
John Travolta, Mercedes Benz, lopni, Jaguar, Rolls, hotelszoba.luxus, autó, lakosztály, Nfl, Draft, Falemberek, férfimagazin, luxus, vip, debreceni, timo, verseny, Jaguár, Jaguár XKR, XKR Convertible , Jenson Button, Vodafone, Belvárosi Nagydíj, rolls royce, eladás, rekord, motor, fűtés, tél, BMW 6 kupé, AC Schnitzer, 540 lóerő, forma-1, vettel, motiváció, siker, csúcs, túra, Németország, bűnügy, tartozás, tankolás, M1, Bicske, autópálya, michelisz norbert, wtcc, kőváry anett, születésnap, futam, hungaroring, mihalisz norbert, túraautó, vb, baleset, tűz, megmentette, rendőrség, Dakar-rali, autó verseny, karácsonyi ajándék, milliomos, Dakar, Mini, Contrymanautó, halálos, Csengele, M5, ettore, gotti, vatikán, pénzmosás,
 |
Férfimagazin rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|