|
A kávéfogyasztás mégsem növeli a magas vérnyomás betegség kockázatát
MTI
2011. április 22., péntek 14:10
A korábbi aggodalmakkal ellentétben nincs rá bizonyíték, hogy a napi több kávé fogyasztása növeli a magas vérnyomás betegség kialakulásának kockázatát - állítják tanulmányukban amerikai kutatók. A The American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett jelentéshez hat olyan korábbi vizsgálat adatait elemezték, amelybe eredetileg összesen 170 ezer embert vontak be, a követési idő pedig akár 33 év is volt.
"Az eredmények azt mutatták, hogy a napi 3 csészénél több szokásszerű kávéfogyasztás nem hozható kapcsolatba a magas vérnyomás emelkedett kockázatával azokhoz képest, akik átlagosan napi egynél kevesebb kávét ittak" - írta Liwei Chen, a Louisianai Állami Egyetem (New Orleans) közegészségügyi karának munkatársa.
A résztvevők közül csak minden ötödiknél fejlődött ki magas vérnyomás, és a napi öt kávét ivók között sem volt nagyobb az arány. Még meglepőbb módon azoknak az embereknek, akik napi 1-3 csészényi kávét ittak, némiképp nagyobb volt a kockázatuk a magas vérnyomás kialakulására.
Egyes szakemberek szerint a kávé akkor növelheti a magas vérnyomás kockázatát, ha olyan sokat iszik valaki, amely már akadályozza éjszakai alvását, így krónikusan kialvatlan marad.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
RTL Klub, Csillag születik, Fluor Tomi, rablók, facebook, internet, kávézó, Emma Stone, kávé, Könnyű nőcske, Érinthetetlenek, közönségtalálkozó, musical, munkahelyi baleset, szabálysértés, munkáltató, péntek13, babona, Jessica Alba, kislánya, Honor Marie, kézilabda, székesfehérvár, luxus, síparadicsom, swarovski, úszó Eb, Cseh László, Verraszto Evelyn, rövidpályás, ötven méter, zuhanás, taylor, swift, palotás petra, könyv, bécsi kávé, valóságshow, kávézacchajtású autó, világrekord, sebesség, Rover, őrizetben, rendőrség, lajosmizse, rablás, vérnyomás, űrutazás.kezelés, Paudits, szex, cukorbetegség, merevedés, CsisztuZsuzsa, győzike,
 |
Férfimagazin rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|