A titok nyitja a nehézségi erő. Ez nem csupán hatalmas erő, de jelzőrendszer is: tájékoztat arról, hogy szerveinknek miképpen kell működniük. Ha azoknak az izmoknak, melyek biztosítják, hogy megállunk a lábunkon, a súlytalanságban nincs tennivalója, heti öt százalékos sebességgel visszafejlődnek.

A súlytalanságban a csonvázrendszer még kifejezettebben változik: átlagosan havi egy százalékkal gyengül, így az űrutazás végére a csontok tömege 40-60 százalékkal lesz kevesebb, mint induláskor. Nem véletlen, hogy a visszaérkező űrjármű legénységét hordágyon viszik el. A nehézségi erő a vérre is hat. Ha a földön állunk, alsó végtagunkban a vérnyomás lényegesen magasabb, mint testünk felső részében. Az űrben ez nem létezik, a vérnyomás az egész testben azonos és alacsony: átlagosan 100 higanymilliméter. Ezért az űrhajósoknak az arcába fut a vér, amely puffadtank tűnik, alsó végtagjuk folyadéktartalma pedig csökken, emiatt megvékonyodik.

Peter Norsk és munkatársai az űrállomáson végzett vizsgálatokról számoltak be, illetve ismertették, hogyan alakult azoknak a vérkeringése, akik visszatértek a Földre. A szisztolés vérnyomás az űrben 3-6 hónap alatt csökken jelentős mértékben, de visszaérkezés után átlag két hónap múlva visszatér az indulás előtti értékre. Az előadásban arra is fölhívták a figyelmet, hogy a Földön a vérnyomás néhány higanymilliméterrel magasabbra is emelkedett, mint az űrutazás előtt volt. Az űrbéli élet során a szív által kipumpált vérmennyiség átlag 33 százalékkal lett kevesebb és az izmokban lévő erek kifejezetten tágultak.