Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Beelőzte a Chrome az Internet Explorer-t
technet.hu
2011. november 12., szombat 10:13
A Google Chrome elfoglalta a második helyet a hazai böngészők rangsorában és ezzel megtört a közel két éves status quo.

Bekövetkezett az, amiről már egy ideje látszott, hogy elkerülhetetlen: a Gemius mérései szerint a 2008-as megjelenése óta dinamikusan feltörekvő Google Chrome megelőzte az egyre inkább - és egyre látványosabban - leszálló ágon lévő Microsoft Internet Explorert. A böngészők között 2009 áprilisa óta a Firefox áll az élen, a második helyért, egészen mostanáig az Internet Explorer és a Chrome küzdött egymással, a negyedik helyen pedig az Opera áll.

Érdekes megfigyelni, hogy az idei év során a magyar böngésző piac domináns szereplői közül egyedül a Google böngészője tudott részesedésén javítani (+9,89 százalékpont), míg a többiek jelentős veszteségeket szenvedtek a vizsgált időszakban (Firefox: -5,07 százalékpont; MSIE: - 5,62 százalékpont). 

Hasonló trendek figyelhetőek meg a legtöbb gemiusTraffic kutatásban résztvevő, térségbéli országban is. A magyar böngészőpiac helyzete nagyon előrehaladottnak tekinthető, melyre Gemius korábbi regionális jelentése is rámutat. Áprilisban a gemiusRanking országok átlagát tekintve a Chrome-ot és a MSIE-t még mindig közel 20 százalékpontos rés választotta el, míg hazánkban ez az érték 12 százalékpont volt és ezt a lemaradást a Google böngészőjének mindössze fél év alatt sikerült is behoznia.

Míg a Chrome, az Opera és a Firefox felhasználói már kiválóan teljesítenek az új verziók adoptálásának tekintetében – többek között a böngészők beépített automatikus frissítési rendszerének köszönhetően –, a MSIE esetében ez nem mondható el. A 9.0-ás verziónak 3 hónapba tellett, hogy utolérje a már lassan 10 éves MSIE 6.0-át, a 7.0-át csak október utolsó hetében érte be és még mindig jelentősen le van maradva 8.0-ás testvérétől. 

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
Férfimagazin rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier